Bár rajongók millói várják, a Marvel stúdió továbbra sem tette közzé a Bosszúállók 4. előzetesét – miközben már a második trailer is kijött a Marvel Kapitány-hoz, amely mindössze 1,5 hónappal korábban fog a mozikba kerülni, mind a Végtelen háború folytatása.

A Marvel Kapitány története az 1990-es években zajlik, így többé kevésébe az egész Marvel Univerzum előzményének is tekinthető, ám az itt történteknek jóval komolyabb jelentősége lesz a jelen alakulására, mint gondolnánk, és jópár olyan dolog magyarázatot nyer majd, amit korábban nem igazán értettünk. Alaposan megismerhetjük a Marvel Univerzumban igen fontos szerepet betöltő Skrull-okat, a tény pedig, hogy a faj alakváltó képességgel rendelkezik, akár komoly meglepetéseket is tartogathat a nézők számára.

A film maga az első lesz női főszereplővel készült Marvel szuperhősfilm lesz, és a készítők reményei szerint megimsétli, vagy esetleg túl szárnyalja majd a konkurens Wonder Woman sikereit.

A Marvel Kapitány története Carol Danverst (Az Oscar-díjas Brie Larson) követi nyomon, akiből a világegyetem egyik legnagyobb hatalmű hőse lesz, mikor a Föld két idegen faj galaktikus háborújának részesévé válik.



3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem unjátok még ezeket a nulla, gyermeteg tini filmeket ? (ha 12 év alatt vagytok akkor bocsánat mert ez esetben nektek szól)
    És most ez nem cikizés vagy ilyesmi! Félre ne értsétek nem kötekedés csak egyszerűen már komolyan nem tudom felfogni,hogy miért jó a 829001. cgi bábu akcióját is végig nézni ahol úgyis mindig kivétel nélkül győz a főhős és semmi nem történik! Mert komolyság nincs, vér nincs pedig csapkodják egymást rendesen , sztori faék egyszerűségével vetekszik a harcok meg egyre blődlibbek ahogy a hősök is.
    Legközelebb szerintem valami transzgender hős jön mert az annyira “menő” manapság már úgyis…. Hol van már szegény Nolan féle Batman… szégyen merre haladunk. 🙁

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..