Kszi, Simon filmkritika

Simon mondja: Coming Out

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Újabb „míves” darabbal bővült kis hazánkban a filmcím félrefordítások már így is tekintélyes hosszúságú listája: a “Kszi, Simon” a levélvégről érkező “Love, Simon” aláírásból lett nyögvenyelősen származtatva. Az indok egy sosem „hallott” szleng kifejezés, a „köszi” gyÖktelenített alakja. Szerencsére ezúttal nem igazodik a tartalomhoz a forma, a Love, Simon (maradva az eredetinél) tiniknek szóló, empatikus tanmeseként is egyszerű, de nagyszerű.

Az egész azzal kezdődött, hogy Becky Albertalli 3 évvel ezelőtt tollat ragadott, és kirázott belőle egy ifjúsági LMBT-bestsellert. A Simon és a Homo sapiens-lobbi titka abban áll, hogy megkapó humorral a megfelelő húrokat sikerül megpendítenie a kamaszok lelkében, amelyben, nemi identitástól függetlenül, önmagukra ismerhetnek. A megismeréstől pedig igazán csak egy bakugrásnyira van maga a felvállalás, valahol ott, ahol a szivárvány földet ér. Albertalli nemcsak otthonosan mozog a kamaszlét kaotikus világában, amely nem egyszer torkol eget-földet megrengető kataklizmákba, hanem megértően is viszonyul ezekhez az apró-cseprő földindulásokhoz.
Albertalli története mellett persze nem mehetett el szó nélkül az eredeti sztorikra kiéhezett Hollywood. A young adult trend kisiparosai, az Alkonyat, Az útvesztő és a Csillagainkban a hiba biztos kezű producerei lecsaptak a produktumra, hogy a filmes varázskalapba hajítva az első, nagy stúdió által szponzorált, homoszexuális tini-filmet húzzák elő belőle.

Amerikai pitét hoztam ma ebédre. Gyertek, még meleg! (Jorge Lendeborg Jr., Nick Robinson, Alexandra Shipp és Katherine Langford)

Veled pörög a világ

Simon, az érettségi előtt álló kamasz élete csaknem tökéletes. Megértő családdal bír: a liberális elveket valló, pszichiáter édesanyjával, a kiegyensúlyozott, jó fej édesapjával és a főzőműsorokon szocializálódó, maximalista hugicájával alkotnak eszményi családi kört. Legközelebbi barátaival szó szerint egy húron pendülnek, a középsuliban pedig közkedvelt figura, akinek mindenkihez van egy jó szava.
Azonban mindez csupán a felszín. Simon ugyanis szorong: érzelmi válság tombol a lelkében, ő pedig ott kucorog a tornádó „szemében”, a kétes biztonságot jelentő szélcsend közepén.

Simon meleg. És ezzel nem igazán tud mit kezdeni. Fél tőle, hogy mit szólnának hozzá a szülei. Szégyelli a barátai előtt. Tart attól, hogy ha kiderül, darabokra hullik körülötte a világ.

A hihetetlen család (Nick Robinson, Talitha Bateman, Jennifer Garner és Josh Duhamel)

Így amikor valaki anonimitásában is „felvállalja” homoszexualitását a sulis Tumblr-en, Simon égi jelnek tekinti. Levélváltásba kezd Blue-val, és a két ifjú mind közelebb kerül egymáshoz. Simon, miközben elszántan igyekszik rájönni, valójában ki rejtőzik a „kékség” mögött, kellemetlen szituáció közepén találja magát: kényszerű coming out-ja pont azt a világrengető kataklizmát idézi elő, amelytől szíve mélyén a legjobban rettegett.

Polgárpukkasztás helyett

A film első fele olyan, mint egy hatalmasra felfújt, csillogó szappanbuborék: két dimenziós figurák élik idealizált életüket pasztell színekkel felfestve, az amerikai tini vígjátékok nyomdokain. Valahogy így emlékszünk vissza felnőtt fejjel a kamaszkorunkra: nosztalgiával eltelve, célorientáltan, kizárólag a jó dolgokra fókuszálva. Zaccmentesen. Ugyanakkor a nosztalgiafaktorból eredően mégis elmerülünk benne, a sajátunkénak érezve. Pedig habkönnyű tengerentúli import.

Páratlan páros (Nick Robinson és Katherine Langford)

A film második felében a buborék szétpattan: a komédia drámába vált át, Simon minden kapcsolatát messze maga mögött hagyva zuhan alá a mélypontra. Oda, ahol az egyetlen megnyugtató gondolat: innen már nincs lejjebb!

A fiúnak rá kell döbbennie, hogy nem a világ hullott darabjaira körülötte. Újra össze kell raknia magát, és ez csak úgy megy, ha saját maga és a világ előtt is elfogadja önmagát.

Újra rá kell lelnie azokra az emberekre, akik a legfontosabbak, és akiket szem elől veszített. És persze meg kell találnia Blue-t!
Szappanbuborék ide vagy oda, Greg Berlanti rendező magával ragadó filmet készített, amely a legtriviálisabb jeleneteinél is bevonja a nézőt, és nem ereszti. Működik a varázslat. A színészvezetés elsőrangú, a színészek az egysíkú karaktereket rutinosan ruházzák fel számos gesztussal, amelytől életszerűvé válnak. Így lesz hiteles Jennifer Garner liberális pszicho-anya figurája vagy Josh Duhamel meleg vicceket puffogtató – micsoda öngól! – apa karaktere. Nick Robinson a címszerepben élete legjobbját hozza. Úgy tűnik, a sok semmilyen karakter után végre megérett rá, hogy egy egész filmet elcipeljen a hátán. Friss felfedezett Simon legjobb barátját, Leah-t játszó Katherine Langford, akit idén egy másik szerepéért Golden Globe-ra jelöltek. Neki legalább annyira szorítunk, hogy megtalálja a boldogságát, mint amennyire Simonnak.

Srác, kocsi és óriáskerék (Nick Robinson)

Légy hű magadhoz

A Love, Simon nem tökéletes mű. Vannak benne idegesítő karakterek, néha elcsöppen a szentimentalizmustól, és maga a sztori is előre kiszámítható. Ugyanakkor van benne szív, és van benne lélek. Épkézláb párbeszédek. Szól a barátságról, a családi kapcsolatokról, önmagunk és mások elfogadásáról. Az első szerelemről. Kamaszkorunk legszebb és egyszerre legborzasztóbb nyaráról. A tinédzserkor ellentmondásosságáról.

Arról a nemi identitástól függetlenül mélyen bennünk gyökeredző félelemről, amit saját magunk a világ előtt való felvállalása kelt. „Mert mi van, ha a világ nem kér belőled?” Na, és akkor mi van?

A Love, Simon talán előre vetít egy jobb kort, amikor a „coming out”, mint fogalom, az értelmét veszti. Kikopik a köztudatból. Többé nem különböztet meg. Mert jól megfér mindenki egymás mellett. Mint a szivárvány színei.


Kszi, Simon filmadatlap



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..