Legendás állatok és megfigyelésük – Grindelwald bűntettei filmkritika

J.K. Rowling történelmet ír és karaktereket hanyagol

Szerző: Bányász Attila (Miner)

J.K. Rowling új filmjében univerzumot épít, miközben az előző rész karaktereit feláldozza a meseszövés oltárán. Inkább törne lándzsát mellettük! Nekem sem kellene pálcát törnöm felette. Hogy miért? Gyere, megmutatom! Lumos Maxima!

A Legendás állatok és megfigyelésükkel az írónő visszaugrott az időben, és bebizonyította, hogy mennyire életképes lehet egy Harry Potter spin-off, még akkor is, ha egy ismeretterjesztő varázs(tan)könyv ihlette. Volt bárki is, aki csak egy újabb rókabőrt látott benne? Mi az, hogy! Annál izgalmasabbnak bizonyult az 1920-as évek New Yorkja, ahogy belesimult a potteri varázsbirodalomba. Göthe Salmander tengerentúli kalandja csak prológus egy újabb terjedelmes Sagában: Rowling a Grindelwald bűntetteiben kezdi el igazán összecsomózni a szálakat Harry Potter borongós felnövéstörténetével, amelyből e bűbájos univerzum magával ragadó históriája bontakozik ki.
A folytatás versenyfutás – legendás állatok helyett – ezúttal az igazság és egy, az előző részben megismert személy után Párizs utcáin, de mint azt az életben már megszokhattuk, nincsenek valódi válaszok, az ember – legyen bár mugli, magnix vagy épp varázstudó – mindig csak újabb és újabb kérdésekre lel. Ez talán filozofikus alkatunkból következik, amely a befelé forduló hüvelykujjunkból származtatható (hogy megmarkolhassuk a varázspálcát, természetesen – a szerk.). Mindenesetre Rowling feladja a leckét, és az új etap rejtélyek terén bizony veri a Harry Potterek által magasra helyezett lécet. Mégis, akkor mi az a banánhéj, amelyen elcsúszik az egész, amitől nem úgy jövünk ki a moziból, mint két évvel ezelőtt, amikor legszívesebben mindenki azonnal zsebfurkász beszerző körútra indult volna?

A varázsvilág Don Quijote-ja és az ő hűséges mugli Sancho Panzája

A történet hamisítatlanul rowlingi, mintha a dementorok rótták volna az Azkaban falaira: sötét és komor, nyoma sincs az előző rész könnyed hangvételének. Rasszizmus, gyerekgyilkosság és ördögi konspirációk – az írónő nem rest Párizst fekete gyászlobogók díszébe öltöztetni. A sztorit olyan előszeretettel csűri-csavarja, hogy a jelentősen felduzzasztott mellékszereplőket ezúttal elhanyagolja: a korábbi részben megkedvelt Jacob-Queenie-Tina háromszöge megilletődötten olvad bele a kétdimenziós papírmasé hátterekbe, Albus Dumbledore olyan, mint az okos leány ajándéka a mesében – van is, meg nem is -, Leta Lestrange is csak Lenny Kravitz lánya, Zoë karizmája miatt marad emlékezetes. Még Johnny Depp Grindelwaldja is elsikkad: látványosan visszafogott alakításával sem képes olyan hangulatos atmoszférát – hideglelősen felemás kontaktlencse ide vagy oda! – teremteni, mint Tudjuk-Ki! Göthe viszont érezhetően nagyobb mozgásteret kap, amit Eddie Redmayne igyekszik is meghálálni.

Még mindig elvarázsol

Nélkülözhető részek kapnak nagyobb hangsúlyt és játékidőt a történetből – lásd: az elnagyolt romantikus szálakat, mint Queenie és Jacob meg Tina és Göthe gyorsan lezavarható, mégis egészestésre elnyújtott perpatvarai! -, míg a fontosabbnak tűnő jeleneteknél – nem beszélve a mozgalmas akciókról – feleslegesen sokat csattog a vágó ollója. A rengeteg mellékszereplőre szinte alig jut idő, ráadásul Harry Potter-fan legyen a talpán, aki egyből képben van a keleties szépségű Nagini vagy a törékeny Nicolas Flamel személyét illetően.

Ó, Grindelwald, miért vagy te Grindelwald?

Legendás állatokkal most is meg leszünk áldva – sőt, szeretett furkászunk is visszatér! -, ezek befogása továbbra is a franchise legszórakoztatóbb momentumai közé tartozik. Rowling, szélesre tárva mágikus világának kapuját, még mindig képes meglepetést okozni. És pontosan ebben rejlik a potteri univerzum sikere: amíg gyermekként el tud varázsolni, addig tágra nyílt szemű muglikként fogjuk végigtapogatni bármely téglafalat, amelyre ráfestették: 9 és háromnegyedik vágány.

Leta a legvonzóbb alakú kulcs egy rejtélyhez

A film utolsó harmada aztán a lovak közé hajítja a gyeplőt: a sztori tetőpontján oldódnak a rejtélyek, hogy a helyükre rögtön újabbak lépjenek, és mi csak kapkodjuk a fejünket, az utolsó pillanatban is olyan infókkal gazdagodva, amelyek, kótyagosan kitámolyogva a moziból, hetekre elegendő muníciót biztosítanak számtalan összeesküvés-elmélet gyártásához. De sebaj, mert még hátravan három rész!

“Aki” nélkül nincs Legendás állatok és megfigyelésük

J.K. Rowling alaposan megkeverte az üstje tartalmát, amelyből egy szórakoztató, Harry Potter rajongóknak egyenesen kötelező adagot porciózott, merőkanál helyett azonban csak a markával mérve ki a matériát, amely így szétfolyt az ujjai közt: ízre a megszokott, de tartalmában kissé üres a végeredmény, amely a film játékideje alatt ugyan elvarázsol, de a moziteremből újra csak muglikként sorjázunk ki. Az írónő talán forgathatná a pennát forgatókönyv helyett ismét egy szórakoztató regény lapjain. Mert még mindig szélesebb a vászon és színesebb a mese a homlokunk mögött, mindenki privát vetítőtermében.

Értékelés: 7/10


Legendás állatok és megfigyelésük – Grindelwald bűntettei filmadatlap



1 hozzászólás

  1. “Mégis, akkor mi az a banánhéj, amelyen elcsúszik az egész, amitől nem úgy jövünk ki a moziból, mint két évvel ezelőtt, amikor legszívesebben mindenki azonnal zsebfurkász beszerző körútra indult volna?”
    Soha. Rowling egy mesemondó, talán ő maga is gyerek még. Engem idestova 20 éve elvarázsol…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..