Halálos iramban 8 filmkritika

Tökéletlen drift

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Újra felbőgnek a motorok, kipörögnek a kerekek, összeáll – ha foghíjasan is! – a család, hogy megállítsa az ellent… ám ezúttal farkába harap a kígyó! A széria legnagyobb kihagyott ziccere, az elcseszett drift* avagy csattanós randevú a szalagkorláttal! Dobhatnák már az alkotók ezt a világmegmentős maszlagot, és visszaülhetnének végre rosszalkodni a volán mögé!

A Halálos iramban-szérián, miközben fénysebességgel távolodik a realitás talajától, mintha a kifáradás jelei mutatkoznának. Jó, igaz, az első részt – a fizika jelenleg érvényben levő axiómáit tekintve tulajdonképpen már azt sem! – leszámítva sosem volt az a földhözragadt fajta, ám az illegális gyorsulási versenyek világának hátat fordítva Vin Diesel és díszes kompániája végleg a sok-sok lóerő közé dobta a gyeplőt. Mióta pedig messze elrugaszkodtak a Maslow-féle szükséglethierarchia-piramis** csúcsáról, Robin Hoodos lendülettel kvázi csatlakoztak a világrendőrség állományához, már csak az egyen-uniformis matrózgallérja hiányzik a nyakuk körül. Bezzeg amikor még a törvény kötelét hordták ott… na azok voltak ám a szép idők!
Torettoék azonban behátrálnak a jófiúk csapatába egy fekete-fehérré fakuló világban, ahol a törvény emberének, Hobbsnak egy füttyjelére készek csatasorba állni. Nem lesz ez így jó! Ahogy az sem, hogy Han – és majdnem Dom családja! – gyilkosát némi farokméregetés után a keblére öleli a csapat. Pedig az előző részben Dom még azt ígérte, hogy Deckarddal olyat tesz, amire “még nem találták ki a szavakat”. Talán segíthetek: baráti (seggre)pacsira gondolhatott? Megint bővül ez az egyre elcseszettebb család, lassan már csak műholdról lehet róla csoportképet készíteni!

Pedig az alapötlet izgalmasnak tűnt, amivel a széria legjobb darabját lehetett volna kihozni az új etapból: az elmúlt hét részben az unalomig csak a családról papoló Dom az övéi ellen fordul, és a fejét vesztett csapatnak saját vezérével kell birokra kelnie. Ám F. Gary Gray rendező képtelen volt az ebben rejlő feszültséget kiaknázni. Nagy szerepe lehetett ebben a Tokiói hajsza óta ezen az autós dzsemborin dolgozó forgatókönyvírónak, Chris Morgan-nek, aki – na máskor sem, de most különösen! – nem erőltette meg magát a szrkiptírás során, vagy minden energiáját felemésztette a válasz keresése arra a kérdésre, hogy a korábbi részekből fél London, Los Angeles, az Abu Dhabi Jumeirah tornyainak és a világ legnagyobb repülőgépének leamortizálását vajon mi a bánattal tudná még tromfolni?

Pedig igazából nem kellene! Erre nagyon jó példa a nyolcadik rész kubai nyitójelenete, amely akció szempontjából egy tökéletesre csiszolt gyémánt benyomását kelti. Pontosan ez az, ami megdobogtatja az akciófilmek szerelmeseinek a szívét, nem pedig a megalomán, részről részre grandiózusabbnak szánt, számítógéppel megtámogatott látványvilág! Dom bebizonyítja, hogy nem a kocsi teszi az embert, egy autóverseny során több múlik a sofőrön, mint a járgányon, és ezt nem rest egy vén csotrogánnyal alá is támasztani. A jelenet filmtörténeti jelentőséggel is bír, ugyanis a nyolcadik rész évtizedek óta az első hollywoodi produkció, amelyet beengedtek Kubába forgatni. S micsoda képsorokat sikerült ellőni!

Dom pálfordulása köré felhúztak egy felejthető, világmegmentő történetet, de legalább kellő motivációt biztosítottak neki ahhoz, hogy az alapelveire kalligrafikusan rávizelhesse a monogramját. Az ex-furiára csak maga az Imperator Furiosa képes hatni, Charlize Theron pedig most alaposan elcsavarja – persze, erőből! – Diesel fejét (ahogy az anyósom szokta mondogatni: “a férfi a fej, de az asszony a nyak!”). Theron egyébként szenzációsan hideg a filmben, Diesellel közös jeleneteiben a karaktere előszeretettel mászik bele Dom fejébe. Két akció közti üresjáratok – melyek most tényleg annak is érződnek! – közül messze kiemelkednek ezek a részek, feszültségkezelésben kenterbe verik magukat az akciószcénákat is. Még egy erős női karakter belekeveredik a történetbe: az isteni Helen Mirren nem hazudtolja meg önmagát, a nézővel együtt simán az ujja köré csavarja Vin Dieselt –“Annyi időt adok, amíg felhörpintem ezt a csésze teát! És figyelmeztetem: qrvára szomjas vagyok!” – és Jason Statham-et is.

Messze a legjobb karakterré növi ki magát Dwayne Johnson Hobbs figurája – hmmm, babaolajat érzek? -, acélkemény habitusával válogatás nélkül vág rendet baráton, ellenségen. Statham-mel közös évődéseik megadják az alaphangot, amelyet csak tetéz Tyrese Gibson Ludacris által történő állandó froclizása. Clint Eastwood fiának, Scottnak a szerepeltetését abszolút nem értem, mintha Gibsonnak is szüksége lett volna egy saját külön bejáratú céltáblára a poénjaihoz, és ennyiben ki is merül a figura lényege – mégis helyet kap a családi asztalnál!

A látvány sem mindenhol az igazi, a távvezérelt autók például meglehetősen matchbox-hatást keltenek, és később is kilóg a lóláb a vizuális effekteknél. Úgy tűnik, mintha minden fronton kezdene kifáradni a széria. Olyan gyökeres változásra lenne szükség, ami a Tokiói hajsza után egyszer már új irányba terelte a sorozatot – és ami az Ötödik sebességben érte el a csúcspontját! Mondjuk, világmegváltás helyett visszatérés az utcára? Lehetőség éppen nyílik rá, hiszen 2021-ig kétévente elő van irányozva egy-egy újabb rész. A kérdés már csak az, hogy mivel lehetne rávenni az alkotókat a sikerrecept felülvizsgálatára?

Értékelés: 5,5/10

*Drift: az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása oly módon, hogy az autó lehetőleg egy centimétert se haladjon a szokásos módon egyenesen. (wikipedia)
**Maslow-féle szükséglethierarchia-piramis: a motivációkutatás alaptétele. Leegyszerűsítve a piramis alján helyezkedik el a létszükséglet, a tetején pedig az önmegvalósítás. A kettő között több szint is van. Az egyén csak akkor léphet a következő szintre, ha az alatta levő szükségleteit már kielégítette.


Halálos iramban 8 filmadatlap


1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ