Bohém rapszódia filmkritika

A királyné meztelen?

Szerző: Bányász Attila (Miner)

A film a címadó dal kezdő sorait juttatja eszünkbe: “Is this the real life? Is this just fantasy?

Végre mozikban a Queen-film, amelyben Freddie Mercury Rami Malekként születik újjá. Pőrén sütkérezik a reflektorfényben a legenda a keleties vonásaival és a kiálló fogaival: hol hatalmas vehemenciája, hol törékeny érzékenysége színezi a vásznat. A Queen-slágerek teszik teljessé a varázst. Mercury művész volt, aki az egyedülállót, a megismételhetetlent kereste önmagában. Gyűlölte az önismétlést és a középszerűséget, tekintete mindig a távoli horizontot fürkészte. Ebből a fáradhatatlan vibrálásból táplálkozott a Queen zenéje, a műfajok olykor elképesztően kreatív “kakofóniája”, amely a zenei szakmát is nemegyszer zavarba ejtette. A Queen zenei “performansza” jócskán meghaladta a korát, szerencsére azonban megtalálta a maga közönségét. Mercury szenzációs tehetség volt, és egyben fenomenális előadóművész. Aki nemcsak a színpadot, hanem a rajongói szívét is uralta. Életrajzi filmjében vajon hozzá méltó megemlékezés született?
Az ifjú Farrokh Bulsara Zanzibárban még nem lehetett benne biztos, hogy álmai nem csupán valóra válnak, hanem egyenesen szárnyra fognak kapni. Egyvalami azonban vitán felül állt: a zene a minden. Még ha a vallásos – zoroasztriánus – szülei hallani sem akartak róla. Angliában ismerkedett meg Roger Taylor dobossal és Brian May gitárossal, miután a család a lázongások elől oda menekült. Vajon mennyire lehet nehéz szembenéznie a mai migránsozó európai társadalomnak, hogy az egyik legnépszerűbb rockzenészük bevándorló volt? A srácok már az együttes névválasztása (Queen) terén előrevetítették provokatív stílusukat. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, ahogy az ugyancsak nevet változtató Farrokh – az új “keresztségben” Freddie Mercury – meg is jegyzi a filmben: nem nézünk vissza, mindig csak előre.

Csillag születik! És akinek nem tetszik, az elmehet a pics@ba!

Saját filmjének forgatókönyve mindenesetre nem nyerte volna el Freddie tetszését: Anthony McCarten szkriptíró biztonsági játékot játszik, a méretes életműnek csupán a felszínét karcolgatja. A tényeket a klasszikus sémába erőlteti, pedig ha volt valami, amit Mercury ki nem állhatott, az a skatulya. Már a zenében is a bonyolult, aszimetrikus kompozíciókért volt oda. A demagógia meg a lehető legtávolabb állt tőle, míg McCarten sajnos újra és újra a csapdájába esik. Például amikor Freddie a jegyesének, Mary Austinnak bevallja biszexualitását, mire a csaj ahelyett, hogy jelenetet rendezve lekapná a fickót a tíz körméről, elhalóan rebegi: “még csak nem is tehetsz róla”. WTF?!

Ígérem, hogy Te leszel az egyetlen NŐ a szívemben!

Ennél már csak az rosszabb, amit a homoszexualitásáról és a hedonizmusáról mutatnak: a NAGY SEMMIT. Illetve ne legyünk igazságtalanok: finoman utalnak rá, szemérmesen elcsattanó férficsók és kokaintól poros dohányzóasztal formájában, de hát ez van: Mercury “rossz” társaságba keveredett, amelynek révén hátat fordított a Queen szolid családi életet élő tagjainak, és a lejtőn megindulva szólókarrierbe kezdett. Heh? A szkript a tényeket olykor könnyen félreérthető kontextusba helyezi a dramaturgia kedvéért. Talán ez a velejárója, ha barátok és zenésztársak mondják tollba? Nem csoda, hogy Sacha Baron Cohen hátat fordított a produkciónak: csak akkor lett volna hajlandó Mercury bőrébe bújni, ha a legenda minden oldalát megmutatják. Kendőzetlenül. Vajon mennyire sérült volna a bennünk élő kép az idolról? Vagy épp így vált volna teljessé?

Zenei úttörők munkában

Kezdetben a film rendezése is a középszer mezsgyéjén poroszkál: a banda – kissé csúsztatott – megalakulásának és Mercury szerelmi életének bemutatása közben simán megalszik a tej a szánkban. Az operába oltott lemezük, az A Night at the Opera, és a film címadó dala, a Bohemian Rhapsody keletkezési körülményei azonban végre lendületet adnak és kreatívabb megoldásokkal gazdagítják a produkciót, mintha az alkotók saját témájukból merítettek volna inspirációt. Persze továbbra is a koncertfelvételek viszik a prímet, amelyek újraforgatva is ütősek, a megszólaló Queen-slágerek pedig megdobogtatják a rajongók szívét. Hangvágás terén egyenesen Oscar-esélyes a film. A rendezés azonban rendkívül egyenetlen: Bryan “X-Men” Singert elmozdította a stúdió a rendezői posztjáról, és a filmet Dexter Fletcher (Eddie, a sas, Rocketman) fejezte be. Kár, hogy a giccsbe hajló jelenetek nem estek a vágóolló áldozatául, igazán meglettünk volna az AIDS-központ beszűrődő fényözöne és a Live AID koncert tapsikoló tévénézői nélkül. A filmet a Live AID-koncert foglalja keretbe, ez szolgáltatja egyben a katarzist is: a világ legjobb koncerteseménye kitűnő választás, hogy a Queen fejére helyezzük a koronát.

The Man Who Lives Forever

Casting terén kitettek magukért az alkotók: a szereplők nem csupán hasonlítanak az eredeti alteregóikra, de kiváló színészi teljesítményt is nyújtanak. Freddie Mercury reinkarnálódott Mr. Robotban: Rami Malek szívét-lelkét beleadta az alakításába, gesztusai és színpadi jelenléte lenyűgöző, napszemüvegben pedig meg sem lehet különböztetni Mercurytól. De hasonló módon csak méltatni lehet a zenekar többi tagját megszemélyesítő színészt is.

Backstage – ember az álarc mögött

A Bohém rapszódia megmutatja Freddie Mercury közönség felé fordított arcát, és talán picit abból is felvillant, amilyen valójában lehetett. Esendő. Magányos. Szerelmes. Mégis hiányérzetet hagy bennünk. A kegyeletből vagy egyéb okok miatt el nem mondott történetek árnyalták volna igazán a képet, amelyek kimondatlanul ott feszülnek a háttérben. Amelyek valóban méltóvá tették volna a Queen és Freddie Mercury életrajzi filmjét a címadó dalukhoz. A királyné meztelen? Korántsem. Talán majd egyszer valaki teljesen le meri vetkőztetni őfelségét.

Értékelés: 6,5/10


Bohém rapszódia filmadatlap



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..