Az egészség ellenszere filmkritika

Promenád a pokolba
avagy hipochonderek kíméljenek!

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Gore Verbinski hagymázas rémálmait kente szét a vásznon állkoppantó vizualitással. Szürreális időutazásra invitál a svájci Alpokba, bár az egészség ellenszere helyett inkább az unaloménak eredhetett volna a nyomába.

Az egészség ellenszere gyönyörű film. Vagy legalábbis gyönyörűen van fényképezve. Mindez Bojan Bazelli operatőr szakértelmét dicséri, akinek kapcsolata Verbinskivel a Ringu-remake A kör című horrorig datálódik, de együtt dolgoztak a rendező legutóbbi, szintén látványos, de rendkívül súlytalan munkáján, A magányos lovason is. Izgalmas kameraszögek, az objektív elé – s a festő ecsetjére – kívánkozó helyszínek jellemzik a produkciót, s Bazelli tehetségének legjavát nyújtva teszi is a dolgát. A kérdés már csak az, hogy ugyanez miért nem volt elvárható az íróként, rendezőként és producerként is tevékenykedő Verbinskitől?
Igazságtalan vagyok – naná, hisz kritikus vagyok! Az egészség ellenszerének szinte minden kockáján látszik a gondos pepecselés nyoma, nyilvánvaló, hogy a rendező mennyire sajátjának tekintette e produktumot, egy álom valósulhatott meg a filmre vitelével, amely Justin Haythe forgatókönyvíróval közös nászuk gyümölcse. Haythe Richard Yates regényének adaptálásával, A szabadság útjaival tette ki az irányjelzőt még 2008-ban, s Verbinskivel az inkább csalódást, mintsem elismerést keltő A magányos lovas forgatásán dolgoztak közösen először. Talán már akkor kipattanhatott a fejükből e horror ötlete, mindenesetre ha az elmúlt három évet ennek a csiszolgatásával töltötték, akkor az időpocsékolásnak bizonyult.

Adott egy befektető nagyvállalat, amely a társaság nagy üzletére készül, ám minden borulni látszik, ha az egészségügyi szabadságát a svájci Alpokban töltő egyik fejest elő nem kerítik, tisztázni a tisztázni valókat. A cég az egyik rendkívül ambiciózus, amúgy a belét is kidolgozó alkalmazottját, Lockhartot küldi a látszólag rutinfeladat elvégzésére. Azonban semmi sem úgy alakul, ahogy azt a fiatalember eltervezi, s egy véletlen baleset folytán kénytelen a festői környezetben fekvő szanatórium vendégszeretetét élvezni. Idővel ráébred, hogy valami nincs rendben a hellyel, és sötét titkokat vél felfedezni a szanatórium múltjában. A rejtély kibogozása eltávolítja a valóságtól, elbizonytalanodik, hogy mi az igazi, és mi csupán káprázat, csak Hannáhba, az egyik ápoltba kapaszkodva képes megőrizni elméjének épségét. Nem tudja, hogy a kulcs, a rejtély megoldása ott van a kezei közt.

Verbinski filmjében Scorsese Viharszigete találkozik Alan Parker Promenád a gyönyörbe című drámájával. Bár a jelenben játszódik, a hegyek közt megbújó, idilli szanatórium a múlt század elejét idézi berendezkedésével. Gyönyörű helyszín – a délnyugat-németországi Hohenzollern Kastély Baden-Württemberg tartományban, Stuttgarttól mintegy 50 km-re délre -, korhű díszletezés, és hátborzongató statiszták jellemzik a produkciót – Verbinski tényleg nem bízott semmit a véletlenre! -, a legutolsó részlet is a helyén van, a gyógyszeres üvegfiolák századeleji dizájnjával bezárólag.

A film első fél órájában minden a helyén van, a zene és a képi világ egymásra hatva teremti meg az egyedi atmoszférát. A folytatásban azonban egyre inkább rádöbben a néző, hogy ennél többel a produkció nem is tud szolgálni. A sztori zavaros, s a végén nem is igazán kapunk megnyugtató válaszokat a történtekre – úgy képzeljük el, mint Polanski Kilencedik kapuját, csak szimbólumrendszer és a továbbgondolás lehetősége nélkül! -, de legalább számba vehetjük a rendező összes fóbiáját a kígyószerű angolnákkal, a bezártsággal, a fogorvossal, az Elektra-komplexussal és a Cotard-szindrómával kapcsolatban. S ha ez még nem lenne elég, kapunk egy banális és teátrális befejezést is, csak túl sokára: a két és fél órás játékidőt jó háromnegyed órával meg kellett volna vágni. S bizony a vizuális effekteknél is helyenként kilóg a szarvasláb (ha-ha!).

A színészek legalább korrekten játszanak: Dane DeHaan Az erő krónikájában olyan átéléssel játszott, amit nem hagyhatott figyelmen kívül Hollywood. Jó őt végre főszerepben látni, s a fizimiskája csak még inkább erősíti a Viharszigettel való párhuzamot – hát nem egy kiköpött DiCaprio?! Mia Goth négy éve kóstolt bele a színészetbe, s lám, máris hova jutott! Az egészség ellenszerében egyik pillanatban még szende kislány, a következőben meg angolnákba öltözött tüzes nő, az ember egészen zavarba jön tőle. Sokat fogunk még vele találkozni a jövőben! Jason Isaacs-re a szanatórium igazgatójának kimért figuráját mintha ráöntötték volna. Nem lepne meg, ha valóban neki írták volna ezt a szerepet, olyan precíz alakítást nyújt benne.

Az egészség ellenszere nem könnyű mozi, a két és fél órányi, rétestésztaként elnyújtott borzalma nagyon soknak tűnik, megviseli a nézőt, aki aztán nehezen tud szabadulni a hatása alól. Ez a kúra komolyan megterheli az ember idegrendszerét, az ellenjavallatok között szereplő hipochondriát pedig kéretik komolyan venni! Én szóltam!

Értékelés: 6/10


Az egészség ellenszere filmadatlap


NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ