Amerikai bérgyilkos filmkritika

Szigorúan személyes ügyek

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Michael Keaton morózus kiképzőként fogja ki magának a megemberesedett Dylan O’Brien-t, hogy a hajánál fogva rángassa végig az akciófilmes klisék vendégmarasztaló ingoványán. A film végére az amerikai bérgyilkos saját fegyvere csövére harap, jó, ha a néző nem követi. Temetni jöttem e franchise-t, nem dicsérni!

Pedig milyen jól indul az egész! Adott egy fiatal pár, akik épp ajtót nyitnak leendő közös életükre a népszerű tengerparti üdülőhelyen, ahol olyan homokos a föveny, hogy attól a homofób Anakin Skywalker fejhangon sikkantva vetné magát imádott Padméja nyakába, amikor egy csapat terrorista – csak úgy értelmetlenül, ahogy az Dzsihádéknál szokás! – rajta üt e földi Paradicsomon, hogy a hitetleneket a Pokol tüzére küldje. Messze a film legerősebb pillanata a nyitánya, amelynek különös távlatot ad a két éve Tunéziában hasonló körülmények között lezajlott terrortámadás. Michael Cuesta (Jobb, ha hallgatsz) rendező nem finomkodik, kegyeletből sem fordítja félre a kameráját, hanem kendőzetlenül mutatja meg a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot és azt a szenvtelen brutalitást, ahogy a gyilkosok egykedvű közömbösséggel osztják a halált. Az áldozatok között van Mitch Rapp élete értelme is, és a fiatalember véres bosszút esküszik.
Adott tehát egy civil – nem profi, nem CIA-ügynök, csak átlagember -, aki kvázi autodidakta módon fölkészíti magát, hogy a terroristák közé beszivárgó terrorista legyen! Az alapötlet érdekes, ezzel lehetne is mit kezdeni: megmutatni a srác drámáját, fájdalmát, a felkészülés embertelen időszakát, a kezdeti puhatolódzó lépéseket a terroristák felé, meg eleve a terrorizmus rákfenéjét körüljárni, a végén pedig amolyan tűzben edzett férfiként, hasonló apatikus közönnyel ledarálni a terroristákat sejtről sejtre, ahogy azt ők tették a tengerparti turistaparadicsomban.

Ezt ilyen fizimiskával kellett volna végigjátszani!

Sajnos ehelyett hősünket beszippantja a CIA, és Stan Hurley kiképző mellé kerül gyorstalpalóra. Sebaj, legyintünk, egy CIA-s kiképzés is tartogathat izgalmakat, ám ismét csalódnunk kell, mivel Mitch alig néhány jelenet után már a terepen találja magát a kiképzőjével egyetemben az idei év legbanálisabb története közepette.
Az Amerikai bérgyilkos megkésett film, jó harminc évvel lőttek mellé vele! A sztorija maximum a ’80-as években (sem) hatott volna frissnek, ma ilyennel előjönni egyenesen sértés a nézővel szemben. Hőseink egy atombomba nyomába erednek, miközben egy ex-CIA-s szellem liheg a sarkukban, és ezzel mindent el is mondtam róla. Igazából már azért kijár a vastaps az alkotóknak, hogy sikerült az összes valamirevaló akciófilmes klisét belesűríteniük a produkcióba. Komolyan nem értem, hogy Vince Flynn regényéből hogyan lehetett bestseller, mi több, hogyan sikerült egész brand-et felhúznia Mitch Rapp alakja köré (13 könyv született Flynn tollából 2013-ban bekövetkezett haláláig, utána egy írótársa vette át a sorozatot). Jelen produktumot elnézve borítékolható, hogy filmes fronton nem lesz belőle franchise!

– Irene, kérem szépen, mi ez a szemét?
– A forgatókönyv, uram!

Dylan O’Brient viszont sajnálom. Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a felkészülésbe, kigyúrta magát, küzdősportot tanult, látszik, hogy együtt feküdt-kelt a szereppel. Ahogy a filmben megtörten, hatalmas lobonccal keretezett fejjel, napszemüvegben gyakorol a lőtéren, mintha önmaga mementója lenne; ott van a szeren, már-már hitelesnek tűnik, még ha így is fényévekre van Michael Keaton lezser eleganciájától. Az egyetlen igazi Batman – és néhány hónapja a valódi Keselyű – olyan pimasz rutinnal vázolja fel Stan Hurley figuráját, hogy azt már tanítani kellene. Már-már bohózatba illő, ahogy hőseink a személyes ügyeik csapdájában vergődnek, miközben fennen hangoztatják: csak semmi személyeskedés!

Könyörgöm, valaki vessen már véget a szenvedéseimnek!

Flynn sztorijából Cuesta mindent kihozott, amit ki lehetett (többet is lehetett volna, ha a producerek felvállalják, hogy radikálisabban hozzányúlnak az eredeti sztorihoz, ahogy tették azt a nyitójelenetben – a könyv szerint Mitch barátnőjének repülőgépét éri támadás). Iparosmunka, ami korrekt módon össze van rakva, csak hát miből, ugye… na meg hiányzik belőle a szív és a stílus! A relatíve alacsony költségvetésből viszont meglepően sok helyre eljutott a stáb – a titkosügynökös filmekhez híven számos helyszínen játszódik a történet -, és a végére még némi látványos CGI is belefért a büdzsébe.

Már John Carterként is csak egy szellem voltál, Taylor! És mik ezek az ovis ákombákomok rajtad? Különben is hol vagyunk? Már megint valami elcseszett csatahajón? Menj vissza a Marsra!

Jaj, Mitch, Mitch! Kemény dolog ez a franchis-építés, még Jack Ryan is nehezen rúg labdába, pedig hát neki van némi múltja is. Nem sikerül felnőni a feladathoz, igazság szerint már azelőtt elvéreztél e sztorival, mielőtt rajthoz álltál volna! És ezen nem segít holmi naturalizmus és brutalitás, a sablonok halmozása a nézőnek felér egy körömletépéssel! Tudod, mi a következő lépés! Hurley a fejedbe verte! Pisztoly a szájba, és vess véget a szenvedésnek! Insallah!

Értékelés: 4,5/10


Amerikai bérgyilkos filmadatlap


1 hozzászólás

  1. A film igen is jó, bőven hozza az elvárható szintet. A könyv sorozat amiből készült nem véletlenül vezette sokáig a bestseller listákat. O” Brien pedig remekül hozza a figurát, aki olvasta a könyveket, az egyetért velem.
    Aki fanyalog az talán nézzen Segal filmeket, az az Ő szinvonala.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ