A Pentagon titkai filmkritika

Igazság mindenek fölött

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Meryl Streep és Tom Hanks kart karba öltve lép rá Richard Nixon tyúkszemére Steven Spielberg új filmjében, és hol van még a Watergate-botrány? Sajtó kontra kormány, avagy Dávid megeszi Góliátot reggelire. “Dicsőséges nagyurak“, vigyázó szemetek e filmre vessétek!

Steven Spielberg úgy döntött, eljött az ideje, hogy a politikai thriller műfajában is letegye a névjegyét – a Kémek hídjára saját bevallása szerint kémthrillerként tekint -, és lehengerlő gyorsasággal – mindössze 9 hónap alatt – keresztezte Az elnök embereit (All the President’s Men, 1976) a Spotlighttal. A szkriptet a Spotlight Oscar-díjas forgatókönyvírójára, Josh Singerre bízta, aki mellől, úgy látszik, nagyon hiányzik Tom McCarthy – a katolikus papok molesztálási ügyeiről szóló film (kritikánk róla itt!) társíró-rendezője -, mert, bár tisztességes munkát végzett, ahhoz kevésnek bizonyult, hogy jelöltként végiglejthessen az Oscar-gála vörös szőnyegén. Sebaj, Spielberg és Streep gondoskodott róla, hogy az idei Oscar ne maradjon Washington Post nélkül.
Merthogy a film a lap körül bonyolódik – mily meglepő az eredeti címet (The Post) figyelembe véve -, amely a Pentagon-iratok publikálása kapcsán került képbe. Ezt a több ezer oldalas tanulmányt szigorúan titkossá minősítették, miután kendőzetlenül értekezik az Egyesült Államok vietnami jelenlétéről, és arról, hogy esélytelen volt megnyernie ezt a háborút. Bizony, ez a dokumentum azt taglalja, hogy az amerikai kormányok tisztában voltak azzal, hogy a vietnami háború egy feneketlen kút, amely csak nyeli magába a dollármilliárdokat és az emberéleteket. És mégis pumpálták bele továbbra is mindkettőt. Ezeknek az iratoknak a részletei szivárogtak ki 1971-ben a New York Times-ban, amelynek kapcsán az akkori amerikai kormány – Nixonnal az élen – úgy döntött, hogy megérett a helyzet a sajtóban a drasztikusabb állami beavatkozásra. A New York Timest nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva elhallgattatta, ami egy csapásra megfagyasztotta a levegőt az addig szabadnak hitt amerikai médiában.

– Meryl, itt nem vörös szőnyegnek kéne lennie?
– Majd az Oscar-gálán, drágám!

A film a kiszivárogtatásról, és az iratok publikálásáról szól, amelyet a New York Times kezdett el, ám amikor a állam a partvonalra állította az újságot, a labda átkerült a Washington Posthoz. A Post épp nehéz helyzetben volt: a lap tulajdonosa, Kay Graham a mindennapi túlélésért küzdött, kénytelen volt a vállalatot a tőzsdére vinni, hogy a nehéz időszakot átvészelje. A tőzsdei bejegyzést semmi sem zavarhatta meg, amikor a Pentagon-iratok – Ben Bradlee felelős szerkesztő hathatós közbenjárásával – a Post ölébe hullott. És ezzel egészen lehetetlen helyzetbe került a kiadó!

– Hol van a papír?
– Miért, elfogyott a slozin, fiam?

Kay Graham 1963-tól, férje tragikus “bal esetétől” kezdve vezette a családi vállalatot, ami rendkívül nehéznek bizonyult nőként egy férfiak uralta világban, ahol még az igazgatói tanácsülésen is az “apja cégeként” vagy a “férje vállalataként” aposztrofálták a Postot. Spielbergnek remekül sikerül érzékeltetnie ezt a filmben, ahol a Kayt alakító Meryl Streep kezdetben szinte elveszik a férfiak közt, még a hangját sem képes hallatni. Kissé lenézett főnök ő,

elvégre nő, ugye, és már a ’70-es években is “köztudomású” volt, hogy a péniszhez több ész és nagyobb szakmaiság dukál. Ám rendhagyó módon fordul a kocka: ha a szükség úgy hozza, ez az asszony tökösebbnek bizonyul bármelyik férfinál!

Miközben a szerkesztők hatalmas lelkesedéssel ugranak fejest az eltitkolt igazság papírra vetett sorai közé, az elnökségben kitör a pánik: szigorúan titkos iratok publikálása felér a guillotine alá hajtott fejjel. Graham komoly dilemma elé kerül: alighanem a cég sorsa dől most el a kezében. Hagyja publikálni az iratokat, ezzel kockára téve mindenét, veszélybe sodorva több száz ember megélhetését, vagy mondjon nemet, ezzel lehúzva a klotyón a cég szakmai renoméját, hajtson fejet és legyen cinkostárs az emberek félrevezetésében? Az igazság száműzéséért vajon hány ezüst jár?

– A mamám azt szokta mondani, az élet olyan, mint egy doboz bonbon.
– Tommy, te inkább ne improvizálj!

Spielberg remekül építkezik a tetőpontig. Újságírói nem csillogó páncélú lovagok, patyolatfehér palástban, hanem feltűrt ingujjú, az írógép előtt a széküket teleizzadó firkászok, akik nem restek a konkurencia ütőerén tartani az ujjukat vagy belógni a tilosba az ütős sztori kedvéért. A csúcsponton a feszültség szinte tapinthatóvá válik. Az összes szem – a vásznon és a nézőtéren egyaránt – Meryl Streepre szegeződik, aki e kétdimenziósnak tűnő szerepnek is képes jellemfejlődési ívet húzni, amelyhez Tom Hanks lelkesen asszisztál. A film 2/3-ánál járunk, és mi a hullámvasút tetejéről pislogunk. Sajnos innen már csak lefelé visz az út. A Pentagon titkai utolsó harmada szétesik, mint a kontakt hibás koax kábel esetén a tévé képe. A feszültség elillan, a direktor csak sodródik a cselekménnyel. Mintha nem is Spielberg rendezte volna. A lezárás legalább frappánsra sikerül, amely kalapemelés Az elnök emberei előtt.

Mától Steve a Ready Player One utómunkálatain dolgozik. De nincs miért aggódnotok! Ennek a végét majd befejezem én.

Vegyes képet nyújt A Pentagon titkai, érződik rajta a kapkodás, hogy az aktuális Oscar-szezonba még beleférjen. Rendkívül fontos témát feszeget, amely nagyobb elmélyülést igényelt volna. Sajnos a Spotlightig nem ér fel, meg sem közelíti annak profizmusát. McCarthy leiskolázta Spielberget?! Ilyen messzemenő következtetéseket azért nem vonnék le! Majd a nézők és az idő eldöntik, melyik produkció érdemesebb bevésésre az örökkévalóságba!

…mire azt mondtam neki: “Steve, az első politikai thrillered után a Ready Player One-nal meglesz az első számítógépes játékod is!”

Szomorú aktualitással bír ez a film itthon. Nem nehéz belelátni a párhuzamot a média aktuális helyzetébe. Politikai nyomás alatt nyög a sajtónk. A felvásárlás csak egy újabb eszköz az igazság elhallgatására, a cél a totális kontroll megvalósítása. Pedig egy egészséges társadalomban ez pont fordítva működik: a sajtó kontrollálja a vezetőket.
Nagy Testvér születik! Neked. Nekem. Nekünk. Mi pedig csak akkor mozdulunk, ha a kényelmünk kerül veszélybe. Netadó… ez most komoly?! Az Elios-ügyre még csak meg sem rebben pillánk. Na, ideje lépni! Nem le, külföldre! Hanem fel! Meg “le az utcára, ki a térre, senki sem lökhet félre“. Fessük a sajtópalettát szivárványszínre, Iustitiára pedig kerüljön vissza a szemkötő! Az igazság nem vak. Hanem egyetemes.

Értékelés: 7,5/10


A Pentagon titkai filmadatlap



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..