A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja filmkritika

Gyöngyöt a palackból

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Bár a Karib-tenger kalózai kilábaltak arról a mélypontról, ahová ismeretlen vizeken tévedtek, továbbra is Gore Verbinski marad az a rendező, akinek valóban jól is áll a kalózosdi!

karib-tenger-kalozai-poszter

Igazából nincs abban semmi meglepő, hogy A Karib-tenger kalózai-trilógiát Verbinski egy laza mozdulattal végleg a szögre akasztotta, és a negyedik rész helyett kipróbált inkább valami újat: Johnny Deppel karöltve előbb rövid kitérőt tettek az animációs filmek világába (Rango), majd kirándultak egyet a Vadnyugaton (A magányos lovas). A rendezőfenomén azóta is a saját feje után megy – meg is teheti, A Karib-tenger kalózaival nem csupán a zsáner (t.i. kalózos kalandfilmek!) letűnt nimbuszának adta vissza a régi dicsfényét, de magasra is emelte a mércét, nem utolsó sorban pedig megalkotott egy halhatatlan figurát! -, keresi a helyét, amit még ugyan nem talált meg (lásd: Az egészség ellenszere kritikánkat Promenád a pokolba címmel!), de az ötödik X-be lépve még bőven van rá ideje. Kísérletezzen csak kedvére!
A stafétát a Disney egy másik, Oscar-díjas produkciókat gyártó “jó iparos embernek”, Rob Marshallnak adta át, ami azonban nem igazán bizonyult jó választásnak. Az ismeretlen vizekre tévedt kalózok jellegtelenül semmilyenre sikerültek, hiába “erősítette” a stábot két olyan karakteres színész, mint Penélope Cruz és Ian McShane, sz@rból az ő közreműködésükkel sem lehetett várat emelni. Ez rá is nyomta a bélyegét a szériára, és hat évet kellett várnunk arra, hogy Johnny Depp újra magára aggathassa Jack Sparrow kapitány sómarta rongyait.
Két norvég rendező, Joachim Rønning és Espen Sandberg, akik anno Luc Besson protezsálásával jutottak közelebb Hollywood húsos bödönéhez (Las Bandidas), kapott lehetőséget a bizonyításra – amihez hozzájárulhatott a legendás norvég felfedezőről, Thor Heyerdalról készített, tengeren játszódó kalandfilmjük (Kon-Tiki) sikere is! -, hogy a Fekete Gyöngyöt elő tudják-e varázsolni a palackból.

Gyöngyöt a disznó elé

Az alkotók előtt etalonként lebeghetett a korábbi trilógia, így nincs mit (?!) nekik felróni, hogy a sikerrecept főbb alkotóinak vélt elemeket átörökítették az új részbe. Így ismét a holtak serege ered Jack Sparrow nyomába, igaz, ezúttal csak kalózélet forog veszélyben. A kegyetlen, fosztogató vizi tolvajok rendre felmagasztosulnak, miközben a rendet és békét teremteni igyekvő spanyol kapitány ledegradálódik, mivel bántani merészeli szegény kalózokat!
Mellékszálként megint felbukkan egy nyughatatlan lelkületű Turner ifjú – halovány mása Willnek! -, aki – mit tesz Isten?! – az apja átkát akarja megtörni. Természetesen nem hiányozhat a szebbik nem: a csinos pofihoz ezúttal hatalmas ész párosul; a leány könyvmolyként és sokszorosan kikiáltott boszorkányként folyton a felhők fölött jár, mázli, hogy a film minden kérdésére a válasz szintén az égen található.

Megmutassam Poszeidón szerszámát?

A végkifejlethez nem voltak rest egyenest a világ legismertebb és legnépszerűbb bestselleréhez fordulni, és az eredményt látva még magát Mózest is kiverné a víz! A befejezésben helyet kap A Galaxis Őrzői 2. részének szentimentalizmussal átitatott epilógusa – a szkriptírók tuti együtt söröztek egy párszor James Gunnal! -, ami kapcsán élek a gyanúperrel, hogy Hollywoodban egy csomó apakomplexusos író szaladgál. A film bankrablós nyitánya pedig minden bizonnyal megannyi átvirrasztott, ihlettelen éjszaka után születhetett, a pihiképpen a lejátszóba pakolt Halálos iramban 5. felvonásának bambulását követően.

B@szki! Csak nem Samara áll mögöttem?

A humor a Holtak kincse óta részről részre egyre alacsonyabb színvonalat ütött meg, a Salazar bosszúja ebből a szempontból üdítő színfoltot képvisel a sorozat életében. Remekül működik a helyzetkomikum, mulattatóak a vizuális gegek és a “magas-labda” végszavak rendre csattannak! Az idősebb nemzedéket felváltani igyekvő ifjúság itt még jól vizsgázik, ám amint kettesben maradnak a vásznon, megalszik a tej a szájukban, s ami még rosszabb, hogy a néző meg el a nézőtéren. Félelmetes, hogy mennyire nem működik a kémia Brenton Thwaites és Kaya Scodelario között, itt aztán tényleg nem áll össze semmi és senki, mint két kicsi LEGO!

Miért mondtam én erre a szerepre igent?!

Szerencsére nem követik el azt a hibát, hogy hasonlóképp behozzanak a színre egy Sparrow-klón ifjú csemetét: ennek a szériának csupán addig van létjogosultsága, amíg Johnny Depp meg nem unja! Mással semmiképp sem működne! Cruz helyett ezúttal férje, Javier Bardem kapott kedvet a kalózkodáshoz, és ektoplazmát fröcsögő szellemként igazán frászkeltő személyiséget formál meg. Bardem szerepére eredetileg Christoph Waltz-ot szerződtették, de végül egyéb elfoglaltságai miatt visszalépett. A hispán színész kedvéért spanyolosították az ellenlábas figuráját, és a végeredmény egészen hátborzongatóra sikerült.
Nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom, de a legújabb részből bizony nagyon hiányzik a két tökkelütött matróz, Pintel és a félszemű Ragetti. Az utóbbi karaktert megformáló Mackenzie Crook kerek perec visszautasította a Disney ajánlatát: nem érzett már elég kihívást a figura megformálásában. A két kalózt váltó brit ex-katonák a nyomukba sem érnek. A filmben látható még néhány cameó, amelyek előrébb ugyan nem viszik a történetet – ezért azok, amik! -, de legalább szórakoztatóak. Ráadásul – Disney produktum! – van egy stáblista utáni jelenet: megéri végigülni az összes feliratot, már ha kíváncsiak vagyunk rá, merre viszi tovább a stúdió a szériát!

Te meg ki fia-borja vagy? Már megint egy Turner?! Leszakad a pofám!

Jack Sparrow fényesebben tündököl, mint valaha! Depp legjobb szerepei közé tartozik a legendás kalóz, akivel kapcsolatban sosem tudhatjuk, hányadán is állunk: mindig tud meglepetéssel szolgálni! Remekül kiegészíti figuráját Barbossa kapitány, akit Geoffrey Rush kelt életre. Azt hiszem, a legjobb döntés volt Verbinskiék részéről, hogy a Holtak kincsében visszahozták őt, bár akkor hatalmas következetlenségnek könyveltem el. A folytatásokban azonban nagyon is ott volt a helye, rengeteg pluszt adott hozzá a Disney vászonra álmodott kalózvilágának miliőjéhez.
A film zenéjét ezúttal nem Hans Zimmer szerezte: a kompozőr nyakig merült Christopher Nolan háborús eposzába, a Dunkirkbe, helyét Geoff Zanelli vette át. Zanelli a korábbi filmeken is együtt dolgozott Zimmerrel, így minőségi változásban nem lesz részünk: a Salazar bosszúja motívumai éppoly ünnepélyesen és attraktívan hömpölyögnek, ahogy azt A Karib-tenger kalózai esetében megszokhattuk.

Ugye nem nézel át rajtunk?

Látvány frontján sem érheti panasz a produkciót: ami kreativitást megspóroltak a sztorin, azt beleölték az akciószekvenciákba. Kedvencem Sparrow guillotine-os jelenete, amelynél a látvány és a humor szokatlan egysége figyelhető meg. A film igazán grandiózus és érzelmes tetőpontot kapott – nem úgy, mint az Ismeretlen vizeken esetében! -, bár az állkoppantás ezúttal (is) elmarad.
Konklúzió: a Karib-tenger kalózai visszatérnek a tetszhalálból, hogy bebizonyítsák, van még vér a pucájukban, és bárkit kardélre hánynak, aki vasat emel rájuk! Az eposzi jelzőt az új részre sem aggathatjuk rá: világépítés tekintetében most sem sikerült Verbinski (és az első három rész) nyomába érni, bár legalább nem feneklettünk meg ismeretlen vizeken. Az irány jó! Jack Sparrow kapitány pedig egyensúlyozzon csak odafenn a keresztvitorlán, elmaradhatatlan tájolójával a szíve vágyát kutatva: vajon legközelebb mivel férkőzhet a néző kegyeibe? Megsúgjuk: némi eredetiséggel!

Értékelés: 7,5/10


A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja filmadatlap


1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ