csütörtök, szeptember 14, 2017
Képek

Képek

Extra képek, poszterek a filmekről, szereplőkről, forgatási helyszínekről

Laura Kinney, azaz X-23-as névű klón Wolverine 3 (vagyis: Logan)-ban szerepléséről már jóval a forgatás kezdete előtt voltak pletykák, és bár egyre több jel utalt rá, hivatalosan eddig még senki sem erősítette meg, hogy tényleg benne lesz a filmben. A Logan hivatalos Instagram oldalán azonban tegnap megjelent egy kép, amin a The Refugees sorozatból már ismerhető Dafne Keen nevű ifjú színészpalánta látható, egyetlen felirattal: Laura.

Fekete fehéren is hihetetlenül vagány lett A galaxis őrzői 2. első posztere, amelyre nem csupán a csapat összes tagja (A pici Groot-ot Star Lord bokájánál tessék keresni), de Yondu és az eddigi meg sem igazán erősített Nebula is felkerült.

Az elmúlt hetekben a 20th Century Fox zseniális marketingkampányának részeként sorra érkeznek a képek a szimplán Logan címet kapott Wolverine 3 Instagram oldalára. Zseniális, fekete-fehér képekről beszélünk, amelyek esetenként komoly fejtörést okoznak még a legelszántabb rajongóknak is.

Az EuropaCorp Luc Besson Valerian és az ezer bolygó városa című sci-fi-jéhez néhány új képpel és egy teljesen új poszterrel készült a tegnap indult a NYCC-ra - örülünk neki, de még jobban örülnénk, ha már egy előzetes is érkezne a filmhez. Tartalom: Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) kormányügynökök, akiknek feladata, hogy fenntartsák a rendet az Univerzum emberek által lakott területein.

Hugh Jackman a hét elején sejtelemesen elárulta, hogy érkezni fog valami a Wolverine 3-mal kapcsolatban. A rajongók nagy része valami teaserben reménykedett, ám végül nem lett igazuk: egy címet és egy posztert kaptunk. A Hugh Jackman főszereplésével készült utolsó Wolverine film végleges címe tehát nem más mint: Logan

Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy a csütörtökön kezdődő New York-i Comic Con-on már ott lesz Roger Corman prodcer 1975-ös Halálfutam 2000 filmjének rebootja, ami most ötven évet előreugorva az időben Halálfutam 2050 címen, Manu Bennett főszereplésével készül. Tegnap már az első posztert is nyilvánosságra hozták a filmhez, amivel kicsit visszahozzák az eredeti film remek retro hangulatát.

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet K-2SO (ejtsd: Kay-Tuesso) jelzésű droidjával már elég sokat foglalkoztak a filmes oldalak, ám közel sem ő az egyetlen robot, amelynek szerepe lesz a történetben: a LucasFilm tegnap nyilvánosságra hozta az első képet a C2-B5 jelzésű birodalmi asztrodroidról, amely első blikkre R2-D2 gonosz ikertesójának tűnik.

Elképzelhető hogy hamarosan egy előzetes is érkezik, egyelőre azonban be kell érnünk pár képpel az új Power Rangers filmhez - a képeken első alkalommal láthatók a rangerek újratervezett öltözete. A film szereplői: Kimberly, a rózsaszín Ranger - Naomi Scott, Kimberly, a kék Ranger - RJ Cyler, Jason a vörös Ranger - Dacre Montgomery és végül Trini a sárga Ranger - Becky G.

Múlt hónapban végre elkezdődött a forgatása a New Line Cinema berkeiben készülő Az remake-nek, most pedig megérkezett hozzá az első hivatalos kép is, amelyen a főgonosz Krajcáros, a bohóc látható, akit Bill Skarsgard alakít majd a filmben. A teljes képet ITT érhetitek el. Skarsgard az Entertainment Weekly-nek beszélt a karakterről.

A Halálos iramban 8 forgatásának kezdete óta mát több színfalak mögött videók és képet is kaptunk, azonban most először érkezett olyan anyag, amiből már...

z Entertaiment Weekly jóvoltából tegnap több kép és néhány, a történet szempontjából fontos szereplő rövid jellemzése is megérkezett a decemberben mozikba kerülő Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet-hez, többek között a főszereplő Felicity Jones, valamint Donnie Yen és Forest Whitaker karakteréről.

Egy újabb karakterposzter-sorozat érkezett az idei nyár egyik legszórakoztatóbbnak ígérkező filmjéhez, a Suicide Squad - Öngyilkos osztag-hoz. A 11 poszteren a csapat 10 tagja mellett Amanda Waller (Viola Davis), az A.R.G.U.S. vezetője is látható...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

16,071RajongókTetszik
1,286Feliratkozó+1
247KövetőKövetés
23,300FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Balázs: várós, Jackie Chan forever 🙂
  • Balázs: nagyon jó színész, megérdemelne egy Oscar-t
  • kompi: Ja, valami FoxStarIndia letiltatta. De felvettük a kesztyűt és megint...
  • Tamás: Nem működik a link
  • Sunikeee27: Jó film lesz. Bár ez a film hasonló mint a Lazarus hatás című...
  • Wolf: Ha valóban visszahozzák Jigsaw-t akkor még várható újabb 128 rész:D