Mialatt mi a Bosszúállók: Végtelen háború első előzetesére várunk, már javában zajlik a Bosszúállók 4 forgatása. A filmhez most egy új szereplőválogató felhívást tettek közzé, amelyben alapján arra kell következtetnünk, hogy a régebben már felröppent pletyka, miszerint

a Bosszúállók 4-ben egy vagy több hős meg fog halni,

tényleg be fog következni.

A kiírásban a következő áll: “18 éven felüli nőket és férfiakat keresünk minden etnikumból, gyászolók megformálására. Fontos a jó karakter és kifejező arc. A készülő képek alapján maga a film rendezője fog válogatni! Méretkorlátok: A férfiaknál max 44-es kabátméret, nőknél 0-8-as méret. KIZÁRÓLAG ÚJ ARCOKNAK! Nem dolgozhattál a projekten korábban és a későbbiekben sem tűnhetsz fel. KIVÉTEL NINCS!”

Hogy kinek a temetésére szervezik a gyászolókat, azt persze aligha fogjuk megtudni a film 2019-es bemutatójáig – lehet, hogy Amerika kapitány az, akiről már korábban is az a szóbeszéd járta, jóbarátja, Bucky Barnes veszi át tőle a kosztümöt; lehet hogy Vision, akinek a homlokán az egyik végtelenség köve díszeleg, ami később Thanos kesztyűre fog kerüli; vagy lehet, hogy ez lesz a remek alkalom, hogy Robert Downey Jr. végre szándékának megfelelően kilépjen Vasember szerepéből – de igazából még az sem biztos, hogy valamelyik szuperhős temetésére keresik az embereket, nemrég például azt is felvetették, hogy Solyómszem sokáig rejtegetett családja lesz az áldozat.

Várjuk a további híreket.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem tudom, , hogy a 4. résszel volt-e kapcsolatos, de valahol olvastam, hogy sokak szerint Stark fog meghalni, amolyan mártírként, hogy a korábbi látomása ne váljon valóra.

  2. Robi szerintem is 100% hogy meghal. Ez önfeláldozós dolog jó ötlet, ha pl úgy írnák meg hogy először a kapitány bukik el és emiatt áldozná fel magát Tony, mert elgondolkodna az eddigi tettein es döntésein. (A gondok többsége pont miatta alakult ki :D)

    A karaktere fejlődésének ez lehetne a csúcspontja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ