Már közel egy hónap eltelt azóta, hogy a Halálos iramban 9 Hobbs spin-off miatti csúszását bejelentették, és mivel minden érintett el is mondta a véleményét, feltételeztük, hogy le lehet zárni a dolgot. Tyrese Gibson, aki a legnagyobb hisztit csapta az eset körül, azonban nem tudja elereszteni a dolgot, és immár odáig ment el, hogy gyakorlatilag

megfenyegette a stúdiót, hogy amennyiben Dwayne Johnson szerepelni fog a Halálos Iramban 9-ben, akkor ő kilép a sorozatból.

Tyrese Gibson persze megint Johnsonnak címezte az üzentét, ami ezúttal jóval személyesebbre sikerült még az eddigieknél is:

“Hello világ… Hello hűséges rajongóink és szeretteink a MI Halálos Iramban univerzumunkból… Sajnálattal jelentem be, hogy ha Dewayne bent lesz a Fast9-ben, akkor nem lesz többé Roman Pierce, Ha a családommal és a lányaim túlélésével szórakozol, én is ezt teszem a tieiddel… A sérthetetlen. Az igaz barátaim mind mellettem állnak. A te barátaid pedig gyúrni járnak, hogy természetesen nagyok legyenek #NoJuice #NoOJ spin off, he? Az önimádó bajnokok spin-off-ja… Nézd meg a képen, kinek a karja van a vállamon, és ki álldogál egyedül. #Agyerekeinkszámítanak”

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy Tyrese Gibson nagyon mellélőtt ezzel a poszttal, és a saját kilépésével fenyegetőzéssel.
Szerencsétlen srác úgy tűnik, totál nem fogja fel, hogy

egy sok százmillió dolláros üzleti döntésről beszél, amit biztosan nem fognak felrúgni egy olyan mellékszereplő kedvéért, aki filmenként kb. 5 percet van a filmvásznon.

Amennyiben a stúdiónak dönteni kell a két “sztár” között, nem kétséges kit fognak választani, de a poszt alatti kommentekbe beleolvasva a sorozat rajongói sem ragaszkodnak Tyrese visszatéréséhez.
A “lányaim túlélésére” hivatkozó Tyrese-nél egyre nyilvánvalóbb, hogy a várható jövedelemkiesés fáj a legjobban az egész sztoriban, azonban, ha így folytatja – de lehet, hogy nem is kell már folytatnia – csak azt éri el, hogy nemhogy késve, de sehogy sem fog pénzt keresni a franchise-zal.

Na, ezt hívják öngól-nak.



1 hozzászólás

  1. Abszolút érthetetlen ennek az embernek a vinnyogása..
    Szerintem ő sem volt benne az eredeti csapatban, csak a 2-ik filmben (amiben mellékesen az eredetiek közül csak Paul volt benne) bukkant fel, aztán ő is ugyan úgy a 5-ödik filmben tért vissza mint Dwayne.
    Szóval ezt a képet meg végképp nem értem, Vinnel ő csak az 5-ödik filmtől dolgozik együtt…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ