Két évvel ezelőtt a Star Wars: Az ébredő Erő-t rengeteg kritika érte azért, mert a film végére érve a nézők egy része túl sok hasonlóságot vélt felfedezni az eredeti Csillagok háborúja filmmel. Most, hogy a küszöbön van az új trilógia második része is, a készítők szentül fogadkoznak, hogy az Utolsó Jedik semmiben sem fog hasonlítani A Birodalom visszavág-ra…

…de akkor miért van az az érzésünk, hogy egy olyan történetet mesélnek nekünk újra, amit egyszer már láttunk?

Nézzük:
– Van ugye egy óriási Erővel rendelkező, ám annak használatában teljesen járatlan Jedipalántánk, (Luke – Rey), aki kezdetben egy koszvadék kis bolygón tengeti az életét (Tatuuin – Jakku) majd szent meggyőződéssel csatlakozik a jó és a gonosz között dúló háborúhoz. Útja során barátokra is szert tesz, köztük egy igen sötét múlttal rendelkező (csempész – rohamosztagos), ám jó útra tért harcossal (Han – Finn) köt szoros kapcsolatot. Igazi szülei ismeretlenek.
– Ifjú Jedink első nagy kalandját (Halálcsillag felrobbantása – Halálcsillag felrobbantása) követően egy elhagyatott planétára visszavonult, öreg és meglehetősen mogorva Jedi mester (Yoda – Luke) kezei közé kerül, aki elkezdi ugyan a kiképzését, befejezni azonban – az új trailer alapján bátran kijelentjük – nem tudja.
– A sötét oldalon egy szintén egy nagy – sőt, még nagyobb – erőkkel rendelkező, titokzatos Sith mester áll (Palpatine – Snoke), aki történetesen egy olyan tanítványt dédelget, aki korábban az Erő jó oldalának egyik nagy ígérete volt, és a mai napig komoly érzelmi szálak fűzik az ellene harcoló emberekhez (Anakin/Darth Vader – Kylo Ren).
– Erős, ám kiképzését be nem fejezett Jedipalántánk később valahogy kapcsolatot alakít ki a sötét oldal szolgájával (“apád vagyok” kéznyújtás – kéznyújtás az új trailerből) és végül harcba bocsátkozik a nagyúrral, aki azonban lenyomja őt, mint a bélyeget (az előzetesben egyértelműen legyőzött pózban láthatjuk Rey-t).

Vajon ezután az jön, hogy

Kylo Ren lehajítja Snoke-ot egy légaknába?

Reméljük nem, mint ahogy a legutolsó előzetes kapcsán is azt feltételezzük, hogy a készítők csupán félrevezettek minket, és a végső történet egészen máshogy fog alakulni, mint amire számítunk…

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Remélem én is, hogy ezekből a párhuzamokból tanulnak, és képesek végre valami újat is kitalálni, nem csak nagyobban ugyanazt.
    “Az ébredő Erő” remekül meg volt csinálva látványra, de a történet … inkább nem is írok semmit se, nehogy valakit megbántsak. Nekem ilyen téren nagy csalódás volt.

  2. Az ébredő erő nagyon gyenge film volt. Egyik korábbi részhez sem ért fel. Mintha a Disney 1 tévéfilmet készített volna. A castingról már nem is beszélve… 🙂 😀 A Zsivány egyes már sokkal jobban össze volt rakva az elődeihez méltan, amit többször is meg lehet nézni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ