Ma hajnalban megérkezett a Star Wars: Az utolsó Jedik legújabb előzetese, aminek a megnézésétől még Rian Johnson rendező is óva intette a rajongókat, mivel szerinte komoly Spoilereket tartalmaz a filmből. Jómagunknak, és néhány olvasónknak viszont sokkal inkább az az érzésünk, hogy a LucasFilm manipulálni akar minket, és a végső filmben véletlenül sem az fog történni, amit az előzetes alapján várunk.
Nézzünk néhány a trailerben feldobott magas labdákból:

– Aránylag hosszú képkockákon keresztül láthatjuk a jelenetet, amelyben Kylo Ren az Új Köztársaság hajója felé száguld saját spéci Tie vadászán – az erő lévén egy pillanatra összekapcsolódik anyjával, Leia-val, majd kissé könnyes szemmel ugyan, de minden arra utal, hogy meg fogja nyomni a tűzgombot, amely valószínűleg anyja halálát jelenti. De mit gondoltok, tényleg megteszi? Miért csapja neki a falnak dühösen a fekete sisakot? Csak nekünk támadt az a különös érzésünk, hogy Az utolsó Jedik-ben Kylo Ren kicsit eltávolodik majd a sötét oldaltól?
– Luke Skywalker haragos megjegyzésétől (ezt már láttam egyszer és akkor is megrettentem tőle…), a rádöntött háztól Snoke nagyúr szavain keresztül (elérkezett az ideje, hogy beteljesítsd a végzeted) Kylo Ren kéznyújtásáig rengeteg dolog mutat arra, hogy Rey végül a sötét oldalon fog kikötni.

Kicsit túl sok minden is.

Fel kell hívom a figyelmet, hogy az előzetes képkockáinak összevágása véletlenül sem jelenti azt, hogy az itt egymás után lévő jelenetek a filmben is egymást követően fognak lemenni.
Az, hogy Luke és Rey harcolt és Ray végül Luke-ra döntötte az otthonát, azt jelenti hogy Rey gonosszá vált volna?
Miért jelentené? Lehet, hogy pont Luke-nak borult el az elméje és Rey csak így tudta megfékezni.
Vajon kinek mondhatta Snoke az említett szavakat?
Bárkinek, akár még Luke Skywalkernek is.
Kylo Ren kéznyújtása tényleg a sötét oldalhoz való csatlakozást jelenti?
Talán épp ellenkezőleg, most egyesítik erejüket a Snoke nagyúr elleni harcban.

– És végül mit gondoltok, miért pont azt a mondatot vágták be Luke Skywalker-től, hogy “Ez nem úgy fog történni, ahogy gondolod!”?

Várom a véleményeket!


És akkor még egyszer a Star Wars: Az utolsó Jedik új előzetese




5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nos igen ez egy több szempontból is csalóka trailer volt. Szerintem sok minden benne volt és gondolom direkt úgy vágták össze,hogy a rajongók elkezdjenek rajta agyalni és teóriákat gyártsanak. Leírom a sajátom szerintem Kylo nem fogja megölni az anyját,mert összezavarodni látszott illetve szerintem kísérti az apja halála és érzésem szerint nem tudná megölni az anyját is. Illetve azt véltem még Kylon felfedezni,hogy nem akkora a gyűlölet a szemében főleg mikor Reyre néz nekem nagyon arra hajazott mintha valami testvéri szál vagy más alakulna ki köztük és a következő részben már snoke ellen mennének. Szerintem Kylo csalódott a sötét oldalban illetve egyéb impulzusok is érhették az apja halála az anyjával való kapcsolat amik kizökkenthették. Illetve még Yoda is mondta az uralkodó elleni harc során,hogy sokan vcsalódtak a sötét oldalban Kylonál nekem egyértelműen ez jön le. És igen nekem pont,hogy Luke a gyanús aki bár kiképezi Reyt,de mintha Snoke megnyerné őt magának. Mindenesetre csalóka,de remek trailer lett. Jöhet a film😀

  2. Ha megnézitek az utolsó jelenetet ott Kylonak nincs sebhely az arcán. Az a jelenet szerintem csak egy visszaemlékezés. Az sem biztos hogy Rey döntötte rá Luke-ra a házat. Szerintem az akkor történt amikor Kylo fellázadt ellenet és ez is csak egy visszaemlékezés.

    • Ja, simán benne van a pakliban, és a sebhelyet (pontosabban annak a hiányát) tényleg nem vettem észre.
      A házat meg azért gondoltam hogy Rey borította rá, mert előtte nagyon úgy nézett ki, hogy egymásnak mennek.
      De vagy így lesz, vagy nem 🙂

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ