Roger Ebert meghalt

4
82

Roger_Ebert70 éves korában, a gége és nyálmirigyrákkal vívott hosszú csatát követően elhunyt Roger Ebert, a világ leghíresebb és egyik legnagyobb elismerésnek örvendő filmkritikusa. Ebert 1967-ben a Chicago Sun-Times-nál kezdett el filmkritikákat írni, és ezzel párhuzamosan a forgatókönyv-készítés világába is belevetette magát. Főszerkesztője, James Hodge azonban ultimátumot adott neki és választani kellett, hogy készíteni, avagy kritizálni szeretné a filmeket – Ebert utóbbi mellett döntött, nagyrészt egy jóbarátja és kollégája, a szintén filmkritikus Gene Siskel hatására.
1975-ben vele közösen indította el a helyi tévében “Coming Soon to a Theater Near You” című műsort, ami később több adó is átvett, és nemzetközi sugárzásba került – a műsort 2006-ban hagyta ott.
Roger Ebert írásait több, mint 200 újság vette át, 17 könyvet adott ki és egy fesztivált is létrehozott “Ebertfest” néven, melyen az olyan filmekkel foglalkoztak, amelyek szerinte méltánytalanul mellőzött a filmes világ. Ő az első filmkritikus, akit Pulitzer-díjjal jutalmazták, 2005-ben csillagot is kapott a hollywoodi Walk of Fame-en. A Forbes magazin 2007-ben Amerika legbefolyásosabb szakírójának kiáltotta ki.
Nyugodjék békében.