Robert Downey Jr.: Vasember 4 nem, Bosszúállók 2-3 igen?

26
1070

Robert Downey JrAz elmúlt hetekben többször is beszédtéma volt Robert Downey Jr. visszavonulása Vasember szerepétől és a színész elárulta azt is, hogy a Vasember 3 után már nem köti semmiféle szerződés a stúdióhoz.
A legújabb hírek szerint a tárgyalások már javában folynak, ám míg a színész nyitottan áll a Bosszúállók 2 és 3-ban való szerepléshez, újabb önálló Vasember filmet azonban már nem szeretne készíteni.
Akárhogy is lesz, a Marvel-nek igencsak a zsebébe kell nyúlnia. hogy megtartsa Downey-t, ugyanis 2012-ben a Box Office bónuszokkal és egyéb értékesítésből származó kompenzációkkal a színész mintegy 50 millió dollárt tett zsebre. Doug Creutz üzleti elemező szerint azonban Downey eltávolítása is drága mulatság lehet: “Határozottan negatív hatással lenne a franchise-ra nézve. Ő maga Tony Stark. A többi független franchise – Thor, Amerika kapitány, Hulk – meg sem közelíti a Vasember bevételi adatait. Ha más szemszögből nézzük, Downey nélkül a Vasember valószínűleg ezekhez hasonló Box-office eredményeket fog hozni.”
Ha már a másik oldalt is nézzük, a Marvel nem engedheti meg azt sem, hogy bármelyik Marvel-es színész “zsarolásának” engedjen, hiszen akkor pár éven belül igencsak elszabadulnának a gázsik, ami viszont a filmek – illetve a stúdió bevételének – rovására mennek, sőt, Kevin Feige ki jelentette a minap, hogy a franchise Downey nélkül is folytatódni fog.
Nehéz meccs lesz…
(Forrás: Movieweb.com)


26 HOZZÁSZÓLÁS

  1. nagy kár lenne nélküle folytatni ez olyan mint a rambot nem stalone játszaná vagy a szálitott nem Statham miez? szerintem ha másfogja játszani a szerepét akkor biztosan nagy felhaborodás lesz de nem hiszem hogy nagyobb bevétel kiesést eredményezne mert sokan megfogják nézni igy is.Az meg hal a tortán ha pl. Vasember 4-5-6-7-8-9-10000 más játszaná és a Avengers ben pedig downey játszaná a szerepet furcsa lenne. Marvel nem hülye csak nem fogja ezt választani sztem downey vagy marad vagy megy a útjára.

  2. Nem hiszem hogy őt lehetne pótolni ebben a szerepben, nélküle a széria már nem lenne ilyen sikeres az 100%. Bár én a 3.rész után nem tudom hogy lehetne önálló Iron man résszel jelentkezni, nekem nagyon úgy tűnt mintha le akarták volna zárni a sorozatot. De a bosszúállók 2. részében nagyon szívesen látnám, ahogy a múltkor írtam az sem lenne vasember és Robert Downey nélkül olyan sikeres mint az első rész.

  3. Pont Robert Downey Jr. egyénisége tette a Vasember filmeket olyanná amilyenek. Nélküle bukta a a dolog…

    Ott vannak a Spyderman filmek. Teljesen tönkretették őket a szereplőválasztásokkal.

  4. Kár lenne érte. Downey Jr. az csak Downey Jr. 😀 Remélem azért valahogy mégis csak marad 😀 Maximum, úgy lehetne befejezni ezt az egészet, hogy a Bosszúállók 3 végén meghal. És utána valami utódja lenne vagy valami ilyesmit tudok elképzelni. De mindenképp szeretném Downey Jr. a Vasember szerepébe látni 😀
    Persze ha egyáltalán lesz Bosszúállókból 4. ill. a Vasból 4. rész…

  5. Én a Vasember 3-mal eléggé lezártnak érzem Stark történetét, főleg, hogy már a legnagyobb ellenségét is ellőtték az utolsó részben.
    Ettől függetlenül a Bosszúállók 2-3-ban még visszatérhet, esetleg még pár cameoban a többi hős filmjében, ezeket talán még bevállalná Downey, ha jól megfizetik.
    Ha viszont mindenképpen le akarják cserélni, akkor én esetleg még Tom Cruise-t tudnám elképzelni a szerepben. Ha jól tudom, akkor eredetileg is ő játszotta volna a Vasembert amikor még más stúdiónál voltak a jogok, csak akkor valamiért nem jött össze a film.

  6. nem értem ezeket a stúdiókat!mit képzelnek??attól az embertől sajnálják a gázsit akinek javarészt köszönhetik a sikereket??több száz millió dolláros bevételböl sajnálnak Downey-nak 20-30 milliót kifizetni??A Vasember 3 2hét világpremier és 1 hét amerikai premier óta már 700 millió dollárnál jár!

  7. Kal-El! Ezek a saját zsebükből nem veszik ki a lóvét, attól mohóbbak, és emiatt fognak nagyobbat bukni, ha elveszítik a húzónevet. Pénzvakságban szenvednek 😀

  8. Az ilyenek mint Robert Downey Jr. nem is színészek hanem csak egy kis senkiházi zsaroló csicskák.
    50 millió dollárt keresett ami teszem hozzá nem az ő érdeme , mert ő azt csinálta amit mondtak neki r-go bárki el tudná játszani.
    A film sikere nem a színésznek hanem a költségvetésnek és a stúdiónak köszönhető és az igényes látványos elemeknek és filmtrükköknek.
    Ha a marvel stúdió nem szervezi meg a filmet és nem ad rá pénzt akkor az ilyen kis Robert Downey Jr. majmok mehetnek segélyre.
    Amikor 50 milliót keres
    (olyan munkával amit bárki más is meg tudna tenni) és más ember pedig 64.ezer FT-os minimál bérből él , akkor milyen jogon kér többet ?

  9. Simán lehet tervezni Downey nélkül is…./hangsúlyozom, nem szeretném, mert sztem tényleg Ő maga Tony Stark/…viszont a képregényekben is -aki olvasta tudja- egy idő után Tony helyét átveszi a fekete cimborája és ő lesz a vasember….

  10. Jolie: Az, hogy bárki el tudná játszani a szerepet Downey helyett, kicsit erős kijelentés. Azért azt megnéztem volna, hogy mondjuk egy Steven Segal kaliberű színésszel milyen bevételeket produkált volna a film.

  11. Jolie: Ha egy kicsit is ismernéd az előzményeket, akkor tudhatnád, hogy a Vasember első része, gyakorlatilag nulla forgatókönyvvel rendelkezett és a film felét improvizálva kellett megoldani Downey Jr.-nak és Jeff Bridgesnek. Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy ilyenkor derül ki, hogy valaki mennyire jó színész és mennyire vannak önálló ötletei, és így eléggé leszűkült a kör, azon belül, hogy a filmvárosban kinek, milyen gondolatai vannak, amiket helyben elő tud adni. Azt felemlegetni, hogy mennyit keres és, hogy mennyi a minimálbér, sajnos tipikus magyar szokás. Két külön ország, két külön világ.

  12. Adódhat pár fejleménye ennek a mostani huzavonának. 1. Robert vállalja a negyediket, jól megcsinálják, talán felejtésre is viszi a harmadik rész hibáit. 2. Robert nem vállalja, választanak egy másik színészt, aki méltó utódjaként vonul fel a vászonra. 3. Robert nem vállalja és a Marvel fejesek senkit nem keresnek a helyére, mert a trilógia után nem látják értelmét a negyedik résznek, hanem a második Bosszúállókban elrendezik Vasember sorsát (reményeim szerint erre jutnak majd). Jöhetnek negatív következmények is – 1. Robert vállalja a negyediket, hasonlóra vagy rosszabbra csinálják meg, mint a harmadikat. 2. Keresnek másik színészt, és lehúzza Vasember nevét. Találgassatok, melyik fog nyerni. 🙂
    Másrészt sajnálnám, ha ez a képregényfigura a végén rosszul járna, színészváltás vagy egy rossz negyedik rész következtében. A Marvel azon hőse, akit csak egyszer formáltak meg eddig a vásznon, Thor és Amerika Kapitány mellett, miattuk pedig egyelőre nem kell aggódnunk.

  13. Véleményem szerint Downey maga a Vasember és az a kijelentés, hogy bárki el tudná játszani a szerepét,abszurdum…
    Ha nélküle lenne Vasember 4 ,katasztrófa lenne és nem csak az én szememben.

  14. Az biztos,hogy Robert nélkül NINCS VASEMBER/TONY STARK!Stan Lee is megmondta,hogy Robert Tony Starknak született.Borzasztóan sajnálom,hogy nem akarja folytatni,de valahol megértem őt.Rohadtul unhatja már a Tony =RDJ körüli felhajtást,és nem akar túlságosan belemélyülni ebbe a szerepbe.Mert ő IGAZI SZÍNÉSZ,(kedves Jolie…)nem ripacs.Szerintem nem lenne szerencsés,ha a Marvel nélküle folytatná,az olyan lenne mint egy virágoskert virágok nélkül…Ha nem is vállalja a 4.Vasembert,akkor sem veszítjük el őt,legfeljebb más jó filmekben látjuk.I LOVE YOU FOREVER RDJ!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ