Ridley Scott a Prometheus folytatásáról

20
387

prometheus_poszterMár a bemutató előtt is elhangzott, hogy jó eséllyel folytatás fog készülni Ridley Scott Prometheus filmjéhez – aki pedig már látta filmet az biztosan rájött, hogy a rendező eleve számolt egy második résszel. Nézzük, mint mond erről maga az alkotó (SPOILER):
“A kezdetektől fogva úgy dolgoztam, hogy benne legyen a folytatás lehetősége” – mondta Scott. “Nem akartam Istennel találkozni az első részben. Nyitva akartam hagyni a dolgot, ahogy Dr. Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) is mondja: “Nem akarok visszamenni oda, ahonnan érkeztem. Oda akarok menni, ahonnan ők érkeztek.”
Damon Lindelof író hozzátette: “A Prometheus-nak két gyermeke van: az egyikük felnőve Alien-né válik, de a másikkal csak a jóisten tudja mi fog történni. Na ez az, amiről szólhatna a folytatás”
Scott megemlítette, hogy a Prometheus eredeti címe Paradise volt, amikor azonban Lindelof a fedélzetre került, megváltoztatta a sztorit, hogy az inkább az Alien franchise ideológiájára fókuszáljon, mint magukra a teremtményekre. Ennek eredményeképpen a “Paradicsom” cím nagy valószínűséggel a második részre száll, amely az eddig elhangzottak alapján a Mérnök-ök szülőbolygójára kalauzolja el a nézőkben – abban azonban biztosak lehetünk, amit ott vár minket, az távol fog állni a bibilai Paradicsomtól: “Mivel a Mérnökök ilyen aggresszív rohadékok, mindig benne volt a sztoriban, hogy ezek az Isten-szerű lények nem is olyan kedvesek, és határozottan nem Istenek” – magyarázta Scott. “Nagyon szívesen megmutatnám, hova megy legközelebb [Dr. Shaw], és mit csinál, amikor ott van, mivel, ha ez a Paradicsom, akkor egyáltalán nem olyan, amit elképzeltetek. Egy másik értelmezést fog kapni a szó, amely elég baljóslatú és rosszat sejtető….”


20 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Na most, hogy meglestem moziban igen csak jó húzás volt. Lelkiismeret furdalásom lett volna, ha nem teszem (és nekem bejött). DE! Egy kedves ismerős épp most esett túl egy költséges beruházáson. Beszerzett egy komplett projektoros-vásznas-térhatásos hangfalas rendszert egy 6×6 méteres szobára. Alig várjuk, hogy kijöjjön lemezen a Promi. MI: Ghost Protocol-al a rendszer szépen vizsgázott. Lehet, hogy hanyagolni fogjuk a mozit? Főleg, hogy a 3D sem akadály.

  2. Szerintem nem két év, a prometheus is gyorsan megvolt és lehet ezt már előre is forgatták, hisz üzletileg az lenne a legjobb, ha minél hamarabb jönne, mig a fejekben az első rész

  3. Scott eleve két filmre tervezett, de most nem jut eszembe hogy mind két filmet egyszerre vagy egymást követően forgatják(ták) le. De én is várom hogy láthassam a Prometheust és már várom a folytatást is.

  4. Én moziban néztem meg imax-3D-ben és szerintem megérte az árát.
    Bűn lenne ha nem lenne folytatás ezek után. Sok butaság és értelmetlen dolog történt a filmben amit majd később megmagyarázhatnának.
    Átgondolva az egész legénység baromira fegyelmezetlen, kiszámíthatatlan és ez által halálra ítélt is volt. Nem csoda, hogy ez történt… a tervező amit meg látott az ébredése után ez csak egy vén hülye volt aki örök életet akart a robot tolmácsán keresztül miközben a többi fegyveres emberrel megverette a doki csajt amiért megszólal. Ha kétezer évig aludnék és egy ilyen perpatvar keltene akkor bizony én sem lennék türelmesebb.
    Szerintem ha a tervezők még nem irtották ki magukat valamilyen módon akár az alienek által akkor még a leszállás előtt szétlövik az érkező űrhajót… legalábbis az eddigiek alapján ez lenne a logikus 😀
    A másik az, hogy mi a franc történt ott pontosan 2000 éve ami miatt ennyire megtorpantak a föld megtisztítása projektben. Valamint az a drága tervező minek hibernálta magát és miért nem indult inkább el mert az most sem volt neki akadály, hogy egyedül útra keljen.

  5. Volt szerencsém tegnap megnézni a filmet, tetszett nagyon, de tényleg sok elvarratlan szál és kérdés van benne. Az egyik, hogy miért kellett megmérgezni a dokit? Azért, hogy legyen egy kis alien a dokinőben? És miért legyen? Ezen keresztül akarta biztosítani az örök életet az öregnek? Valaki adjon már tippeket, tegnap óta ezen agyalok…
    Várom a folytatást!

  6. Először is, a film nagyon jó, mégha kicsit elvont is, meg sok kérdés kerül benne napvilágra. Ha logikusan gondolkodunk, pár kérdésre az ember magától is rájön.
    A film kezdetén áll a vízesésnél az albínó, majd megissza azt a nyavaját, és szét porlad a vízbe, és ezzel meg rábízva az evolúcióra, a dns valahogy úgy alakul, hogy megteremt minket embereket. Azt mondani sem kell, hogy kirekesztett volt az albínó, mert a törölt jelenetben, páran még a háttérben álltak.
    A lötty a kulcsa mindennek. Biztos az albínók felfedezték ezt a bolygót, és megtalálták ezt, és ahogy a kukacból jó nagy lett, úgy más élőlényből is lehetett akármi, ami kipusztította a hajójuk legénységét, csak a hologramm nem mutatta. Ezt a löttyöt akarták biztos a földre vinni, kiírtani az emberiséget, csak nem tudták kontrollálni a dolgokat. Stb stb. A válaszokat magadba keresd, és légy logikus 🙂

  7. Látványosnak látványos. Amolyan gyerekeknek sem való rémmese. Mitől nőt meg a tintahalszerű szörny akkorára? Nem kell tudósnak lenni hozzá, hogy az ilyen extrém növekedéshez extrém kalóriabevitel is kellene. Mit evett ott elzárva a kabinban? Netán olyan csodaszörny ez amely a légköri levegőből képes megszerezni a növekedéshez szükséges energiaforrást? Ha képes rá, akkor miért ragadozó? Annyi féle-fajta tudományos szempontból megkérdőjelezhető és nevetséges dolog van az ilyen filmekben. Az ilyen tényleg csak látványra áhítozó, IQ-hiányos gyerekeknek való. Én is láttam, de semmi erkölcsi mondanivalója és semmi tudományosan is helyt álló dolog nem volt benne. Akinek ez tetszett, az remélem 5 év múlva csak úgy fog visszaemlékezni, hogy elvesztegetett 2 órát az életéből.

  8. A film kibaszottul tetszett, remélem a folytatás is hasonlóan le fog kötni, és az eddigi kérdésekre is választ kapunk.

    Logikus:
    Neked meg csak egy kérdésem van : meglőnek rád gyújtják a házat újból meglőnek, kocsival felborítanak megvágnak még egyszer meglőnek és te még mindig életben vagy, arra mi a tudományos magyarázat? ( csak hogy pár akciófilmből idézzek) ha te ez alapján nézel filmeket akkor javaslom a Discovery csatornát az National G. kézenfogva. 😀

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..