A New Line Cinema és a Warner Bros. tegnap közzétette az AZ folytatásának bemutatóját: az AZ 2. 2019. szeptember 6-án, azaz szinte napra pontosan két évvel az első rész után kerül a mozikba.
Az egészen elképesztő sikereket elért horrorfilm a hétvégén az Ördögűző 1973-as rekordját megdöntve minden idők legnagyobb bevételű horrorfilmje lett, (a korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy ha az inflációt és a jegyárak emelkedését is beleszámoljuk, akkor még mindig a közelében sincs) és a bemutatót követő 3. héten továbbra sem csillapodik az interneten tapasztalható “Krajcáros-láz”.
A folytatást illetően a Gary Dauberman forgatókönyvíró már leszerződött az új rész megírására, és hamarosan valószínűleg Andy Muschietti rendezővel is aláírják a szerződést. A producerek, Barbara Muschietti, Roy Lee, Dan Lin, Seth Grahame-Smith és David Katzenberg is nagy valószínűleg visszatérnek a folytatásra.

Bár Stephen King eredeti regényeiben keveredtek az idősíkok a a “Vesztesek klubja” gyermek és felnőtt énjei között, a New Line úgy osztotta ezt ketté, hogy az első részben a gyerekek, a másodikban a felnőttek kalandjai kerülnek bemutatásra – kíváncsian várjuk, vajon milyen színészek csatlakoznak a felnőtt szerepekre…



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ