Mel Gibson már a Másnaposoknak sem kell

21
276

Mel GibsonTodd Phillips-ék már forgatják a tavalyi év nagysikerű vígjátékának, A másnaposoknak a folytatását, és szóba került, hogy Mel Gibson cameozhat egyet a filmben. A szerep egy bangkoki tetováló művész figurája lett volna, és Mel Gibson az első számú jelölt volt Phillips kívánságlistáján. Azonban az ausztrál bajkeverőnek annyira negatív a megítélése manapság, hogy a stábból többen felszólaltak a beválogatása ellen, és így kvázi még idő előtt dobták ki őt a produkcióból. A pletykák szerint a film egyik főszereplője, Zach Galifianakis volt a legfőbb hangadó “Mad Mel” mellőzése kapcsán.
Úgy tűnik mindig van lejjebb, és Gibson borult elméje lassan egy állástalan színésszé avanzsálja őt. Nagy kár érte, mert tehetséges színész, rendező volt egykoron, de úgy tűnik a lejtő mindenkinek ugyanolyan meredek.

Egyébként a helyettesét gyorsan meg is találták egy olyan tehetséges színész képében, aki szerencsére a beszámítható emberek közé tartozik. Így hát Liam Neeson lesz a thaiföldi tetováló, aki már át is repült Ázsiába, hogy egy nap alatt leforgassák a jeleneteit.
A másnaposok 2. része jövő május végén kerül a mozikba, feltehetőleg világszerte.


21 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hát még nem Másnapos,de nem is egy Kecskebűvölő!? 😀
    Én nem tudok rá haragudni,főleg amilyen filmeket csinál.(persze a cselekedeteivel nem értek egyet)Remélem visszatér.

  2. Annyi faszságot művelt az utóbbi években,hogy már nem lehet komolyan venni őt többé.Talán pár őrültsége bele is férne egy-két új Halálos fegyver epizódba:-)

  3. Remélem is furcsa lenne ha elküldenék,nagyon jó filmekben játszott jól és remélem még sokba fog,de legalább másik kedvencem Nicknek jó filmjei lesznek.
    Amúgy most a gengszter filmeket nézem nagyon valaki leírná a jókat mert már Al Pacino és Nirotol megnéztem mindet.

  4. BJ: Ez egy korábbi angol nyelvű cikknek a magyar fordítása, még a hét elejéről, ha jól emlékszem. Mel mellőzésének híre néhány nappal később, talán csütörtökön vagy pénteken látott napvilágot, majd tegnap volt a hír arról, hogy Neeson veszi át a szerepet, sőt már azt írták, hogy az ír színész el is utazott Thaiföldre.

    Andrew, ez a cikk Mel Gibsonról szólt, így most ő volt a célpont, nem Angelina Jolie, akinek az általad említett esete majd 20 éve történt. Egyélbként mindig is bírtam Melt, mert tényleg kiváló filmjei voltak mind színészként, mind rendezőként, de ez nem mentesíti azalól, hogy az elmúlt években elszaladt vele a ló.
    Ilyen szempontból ugyanúgy elítélem az általad említett színészeket, színésznőket is, és a listát szinte a végtelenségig lehetne sorolni (Russell Crowe, Kiefer Sutherland), pláne ha általában hírességekről beszélünk. Sajnos vannak akiket megrészegít a hírnév (sokszor nem csak átvitt értelemben), és azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, mert őket mindenki szereti. Hát bizony nem így van…

  5. Ma olvastam:
    Tavaly Mike Tyson volt az év mozis meglepetése: a Másnaposok című filmben nyújtott epizódszereplése népszerűbbé tette, mint sok korábbi nagy balegyenese; a filmben énekelt dalával tele volt az internet, dal és előadója egyaránt kultikus státuszra tett szert.

    Mel Gibson-nak is szüksége van egy kis népszerűség-növekedésre: a filmsztár immár hivatalosan is felkerült a Másnaposok 2. (The Hangover 2., hazai bemutató: 2011. május) stáblistájára. A színész egy bangkoki tetoválóművészt alakít a filmben, de nem utazik a stábbal Thaiföldre. Az ő részét még a Warner Bros. Pictures Los Angeles-i stúdiójában forgatják le egy a jelenet számára épített Bangkok-díszletben.

    A Másnaposok-csapat csak a hónap végén utazik – de Mel Gibson nélkül.
    – Imádom az izgalmas partnereket – nyilatkozta Zach Galifianakis, a Másnaposok szakállas sztárja. – Tysonnal is nagy poén volt együtt játszani, a tigris is érdekes volt. A Terhes társaság (Due Date, hazai bemutató: november 4.) forgatása közben Robert Downey Jr. egyszer negyvenöt statiszta előtt mondta, hogy szerinte iratkozzam be egy alapfokú színészképzésre. Biztos Mel Gibson-nal is jól ki fogok jönni.

    Forrás: IC Press

    Mi az igazság?

  6. Sztem egy cseppet elfogultak vagytok Mel-el szemben. Az ügy előzménye hogy Mel az elmúltt években mondott jó pár csúnya dolgot a zsidókról és mivel “hállívúúd” egészét ők uralják így szépen bosszút állnak rajta.
    Előszednek valami felvételt amin fenyegeti a családját és már indul is a gépezet. Megjegyzem: a három feleséget tettlegesen bántalmazó és életveszélyesen megfegyegető, gyeremekpornót nézegető Charlie Sheenre, az adócsaló Wesley Snipesra, a 14 évesen drogozó és tatákkal kefélő Lindsay Lohanre, a travival enyelgő Eddie Murphyre, és a 18 évesen meztelenül szanaszét lőtt Angelina Joliera nem voltatok így kiakadva.
    Könnyű kiragadni valakit és csak őt venni alapul.

  7. adikas:Keresztapa 1,2,3, Carlito útja, Sebhelyesarcú, Casino, Szemtől szemben, Nagymenők, Bronxi mese, Aki legyőzte Al Caponét, Bugsy, Volt egyszer egy amerika, Aljas utcák, Ronin, Leon a profi, Pénzed vagy életed, Birodalom, New York királya, Amerikai gengszter, Kiképzés, A zsaruk becsülete, A tűzben edzet férfi, Visszakézből, Erőszakik, Dzsungelláz, New Jack city, Harlemi éjszakák, Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Önpusztítók, Mocskos zsaru az 1992-es és a Cage féle is, Közellenségek, Betépve, Bussines, Futbalmaffia, Fedőneve:Donnie Brasco, Félelem és reszketés Las Vegasban, Traffik, Az utolsó éjjel, A ravasz az agy és két füstőlgő puskacső, Blöff, Spíler, Nico, halálra jelölve, Törvényre törve, Szigorúan bizalmas, A tégla, Túl mindenen, Keménykötésűek, Maffiózók sorozat,

    Így hirtelenjében ezeket ajánlom! 😀

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ