Bár nem tekinthető 100%-ban hivatalos bejelentésnek, nagyon úgy néz ki, hogy végre sínen van a hosszú évek óta emlegetett Zombieland folytatás. Az információ két olyan embertől származik, akik nyakig benne vannak a projektben: Rhett Reese és Paul Wernick, a Deadpool írópárosáról beszélünk, aki a Comicbook.com oldal-nak adtak tájékoztatást róla, hogy áll jelen pillanatban a projekt.

“Aktív fejlesztési státuszban van. Próbáljuk minél előbb összehozni. A stáb összeg tagja olvasta a forgatókönyvet, és imádják. Ruben (Fleischer, az eredeti film rendezője) már leszerződött. Csak csak az van hátra, hogy az összes szereplő szerződését véglegesítsük, és előálljunk a büdzsével. Az eredeti filmet 20 millióból hoztuk össze, ám az összes korábbi szereplő ma már szupersztár, szóval megpróbálunk egy olyan üzleti modellt összeállítani a folytatáshoz, amit el tud fogadni a stúdió, és a színészek is megkapják, ami jár nekik.”

Rhett Reese és Paul Wernick tavaly komoly hírnevet szerzett magának a Deadpool sikerével, és az éppen a héten mozikba kerülő Élet című filmjük is sikert aratott a kritikusok körében, szóval minden esély megvan rá, hogy a stúdió már csupán miattuk is hajlandó lesz megfinanszírozni a Zombieland 2. költségeit. Ráadásul a páros folyamatosan ostromolja a Sony elnökét, hogy mielőbb adjon zöld utat a projektnek.

“Elég sűrűn találkozunk Tom Rothman*nal, és folyamatosan zaklatjuk vele az ürgét. Pont úgy, mint ahogy a Fox-szal is tettük a Deadpool esetében. Nem eresztjük el. Tényleg nagyon látni akarjuk a Zombieland 2-őt”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ