Egy-egy jelenet újra- vagy utólagos hozzáforgatása egy filmhez teljesen természetes dolog Hollywoodban, ami azonban Az Igazság ligája filmmel történik, az már jóval túlhalad a megszokottnál. A jelenség több szempontból is aggályos: egyrészt azt tükrözi, hogy a készítők nagyon nem elégedettek a látottakkal, másrészről a film költségei is olyan mértékben megnövekedhetnek, hogy elképzelhető, hogy az végül átbillen a nyereségesből a veszteséges kategóriába.
A Splash Report egy megbízható(?) forrása szerint Az Igazság ligája filmnél ez a jelenség olyan mértéket öltött, amilyenre eddig még nem volt példa.

“Az első felvételek és a végső vágás között eltelt 17 hónapban a filmet gyakorlatilag kétszer is elkészítették.” – állítja a lapnak a forrás. Ráadásul ezzel még nincs is vége a folyamatnak, ugyanis TOVÁBBI újraforgatások is lesznek.

A hír alapján ugyan nem bátorkodnék semmilyen konkrét következtetést levonni, de általában igaznak bizonyul a mondás, hogy ahol füst van, ott tűz is van… füstöt pedig bőven látni Az Igazság ligája film körül.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Biztos leforgatták olyan stílusban mint a bvs-t aztán látták hogy az nem jött be a népnek és elkezdtek farigcsálni hogy majd vmi új hátha. 😀

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ