Készül a TRON 3 forgatókönyve

3
133

Tron_orokseg_poszterMiközben Joseph Kosinski rendező a jövő héten már mozikba kerülő Feledés sci-fi-jét promótálta, válaszolt néhány olyan kérdésre is, amely a 2010-es Tron: Örökség óta többször előkerült harmadik TRON filmet célozta meg.
Amikor megkérdezték, érzése szerint lesz le valamikor TRON 3,, Kosinski a következőt válaszolta: “Igen, abszolút úgy gondolom. Két hétre vagyok tőle, hogy megkapjam a forgatókönyv vázlatát. Ezen a történeten dolgozunk már 2009 óta, azaz négy éve.”
Majd folytatta: “Igen izgatott vagyok az elképzeléseink miatt. Azt hiszem, ugyanolyan ígéretes, mint az első két TRON film. Kinyitjuk a filmet, úgy, hogy szerintem sokkal tisztábban lehet majd mindent látni. Minden a forgatókönyvön múlik, és azon, hogy biztossá tegyük, a sztori impozáns ahhoz, hogy újra összeálljunk. Az ilyen filmeket nehéz megcsinálni. 2,5-3 éves utazás. Nagyszerű író dolgozik rajta, úgyhogy meglátjuk.”
Ezek szerint, ha lesz is új TRON film, még jóval odébb lesz, hogy megnézzük, de a lényeg az, hogy legalább dolgoznak rajta…


3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem tudom, hogy ti hogy voltatok a második résszel, de én konkrétan elaludtam a moziban. Amikor beszereztük dvd-n azon is elaludtam… A 3. nekifutásra rögtön odaléptettem a kérdéses részhez és a legvégére…elaludtam. Nem tudom mi a vége, de már nem is érdekel.
    -Több kávét kell innom-

  2. Nekem is:) (Pedig először egy repülőn néztem meg, az ülésbe szerelt kis képernyőn, fülhallgatóval. Sydney, Frankfurt között átlagban 6 filmet szoktam megnézni. 😀 )

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ