Az elmúlt pár hónap egyik legnagyobb Hollywood-i botránya James Gunn körül forgott, a Marveltz is tulajdonló Disney ugyanis néhány távoli múltból előkerült Tweet miatt lapátra lette az egyik legsikeresebb képregényes rendezőt, amivel nem csupán A Galaxis Őrzői franchise rajongóinak, de Gunn jóhéhány korábbi kollágájának a haragját is kivívta.

Egy hasonló botrány egy kisebb kaliberű rendező karrierjét talán még derékba is törhette volna, James Gunn esetében azonban csak idő kérdése volt, hogy lecsapjon rá valamelyik stúdió – és ez már meg is történt, méghozzá pont a konkurencia, a DC filmjeit készítő Warner Bros. szerződtette le.

James Gunn jelen pillanatban a Suicide Squad – Öngyilkos osztag 2. forgatókönyvének megírására lett leszerződtetve, azonban ha jól alakulnak a tárgyalások, akár a meg is rendezheti majd a filmet.

A Warner/DC jó ideje szenved vele, hogy filmjei felvegyék a versenyt a Marvel Univezumból érkező képregényadaptációkkal, ám eddig egyedül a Wonder Woman volt az az alkotás, amelyik a kritikus és a nézők tetszését is elnyerte. James Gunn DC-be történő bevonása könnyen lehet, hogy végre meghozza a régóta várt áttörést…

A Suicide Squad 2 bemutató terveiről egyelőre nincs pontos infónk, ezonban mielőtt nekilátnak, még a Birds of Prey filmet is szeretnék mozikba küldeni, aminek jelen pillanatban 2020-ra kitűzve a premierje – persze az snem kizárt, hogy James Gunn bevonása borítja majd az eddigi terveket….

Várjuk a további híreket!



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..