A Blumhouse Productions Todd McFarlane rendezőt szerződtette le a nyáron, hogy megírja, megrendezze és a produceri teendőket is lássa a hamarosan készülő Spawn reboot-hoz. Remek hír a film kapcsán, hogy eleve korhatárosra (R-tated) készítik, ami viszont kevésbé remek, az az, hogy meglehetősen szűkös költségvetés áll majd a rendelkezésükre, nagyjából 10 millió dollár.
A jellemzően 100-200 millió dollár között képregényadatációkhoz képest ez igencsak soványkának tűnik, úgyhogy a Coming Soon meg is kérdezte Jason Blum-ot, a Blumhouse alapítóját, hogyan lehet kijönni ilyen kevés pénzből. A válasz a következő volt:

“Az egyik dolog, hogy bizonyos szinten korlátozzuk a forgatókönyv hatáskörét, ez a nagyobb része a dolognak. A másik szerintem az lehet, hogy nem a büdzséből kapjuk a fizetésünket, sem mi, sem pedig a színészek, ez egy másik lehetőség. A szokásos trükkjeinket fogjuk bevetni!”

A “nem a büdzséből kapjuk a fizetésünket” természetesen nem azt jelenti, hogy az készítők ingyen fognak dolgozni, mindössze azt, hogy más forrásból fogják megkapni az őket megillető pénzt, akár még az is lehet, hogy egyfajta utófinanszírozás-szerűen, majd a film által termelt bevételből.

Mielőtt még előre leírnánk a Spawn reboot-ot, jusson eszünkbe, hogy a Blumhouse már több sikerfilmet készített el hasonló, sőt még alacsonyabb költségvetésből, mint például a 15.000 dollárból készült Paranormal Activity, 3 millióból leforgatott A bűn éjszakája, és az idei év egyik sikerfilmje, a 4,5 millióból készült Tűnj el!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ