Bár a kritikusok egyöntetűen a sárba tiporták – jelenleg 18%-os tetszési indexe van a Rottentomatoes-on – úgy tűnik, a stúdió és az alkotók ennek ellenére látnak potenciált a Baywatch folytatásában. Persze azt már régen megtanultuk, hogy a kritikai- és a közönség-, illetve az utóbbival együtt járó anyagi siker nem feltétlenül jár a kéz a kézben, a DC-nél például erről valószínűleg hosszasan tudnának beszélni….
Beau Flynn producer a Variety-nek nyilatkozott a Baywatch 2-ről:

“Már van is hozzá egy lenyűgöző sztorink. Shannon és Swift, az első írói visszatérnek, valamint én már tudom, hogy Dwayne, Zac és az összes csaj is visszatér. Nagyon menő ötletünk van rá, hogyan helyezzük el őket az új világban. Tengerentúlra vissza az egészet.”

Az utóbbi pár évben Dwayne Johnson gyakorlatilag golyóálló volt a bemutatott filmjei sikerének terén – kíváncsian várjuk, vajon mit hoz a hétvége, és hogy a kritikusok kereszttüzében is sikerül-e nyereségessé tenni a filmet.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ