Brad Pitt a Z világháború folytatásáról

3
286

Brad PittAmikor a Z világháború elkészülte után a stúdió újraforgatta a film harmadik felvonását, a legtöbb filmrajongó szemöldöke a homlokára szaladt. Nem túl jó ómen, ha a tesztvetítések után egy filmet visszaküldenek a munkaasztalra, de az már egyenesen “gázos”, ha még hozzá kell forgatni a már késznek mondott anyaghoz. Az előzetes elvárások ellenére a film jól teljesített a pénztáraknál, világszerte több mint fél milliárd dollárt termelt ki a stúdiónak.
Brad Pitt-et a Torontói Filmfesztiválon kérdezték új filmje, a 12 Years a Slave promotálása közben egy esetleges Z világháború folytatásról. Pitt, aki nemcsak főszereplője, de a producere is volt a korábbi filmnek, elmondta, hogy természetesen beszéltek már róla, és számtalan ötlet felkerült már az asztalra azzal kapcsolatban, hogy idővel hová fejlődhetne a történet, s hogyan működhetne a zombik világa. A Paramount Pictures stúdió folyamatosan nyomást gyakorol rá jelezvén, hogy szeretnének egy folytatást, s szerinte a sztorival nem lesz probléma, mivel nagyon sok nyersanyag áll rendelkezésre. De mielőtt bármit is megerősítene, hogy lesz-e folytatás vagy sem, először egy kidolgozott forgatókönyvre lenne szükség arról, hogy merre is induljanak tovább.


3 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ