Box Office hírek – Tarolt a Viharsziget

1
45

viharsziger_poszterNagy sikert aratott a legendás rendező, Martin Scorsese és a tinibálványból remek színésszé vált Leonardo DiCaprio új közös filmje, a Viharsziget: 40,2 millió dollárt hozott a nyitóhétvégén azaz felénél egy kicsit többet a becsült költségeinél, 80 milliónál. Az összeggel mind Scorsese, mind DiCaprio megdöntötte saját nyitóhétvége rekordját, előbbinek a 2006-os A tégla /The Departed/ volt a csúcstartó 26.9 millóval, utóbbinak pedig a Kapj el, ha tudsz 30,1 millával. Hamarosan – március 4-én – már a hazai mozikban is láthatjuk a hátborzongató bűnügyi thrillert.
A Valentin nap elmúlt – a mozikban is, a Valentin nap című szuperprodukció ugyanis múlt hétvégi bevételéhez képest közel 70%-os visszaesést produkált, az elért 17, 2 millió azoban így is elég volt a második helyre, összességében nézve pedig már 87,5 milliónál tart az 52 millióból készült film, panaszra tehát semmi okuk nincs.
Hasonló mélyrepülést (-68.7%) mutatott be a Farkasember is, esetében azonban jóval gyászosabb a végeredmény: a 150 millióból készült film második hétvégéjén már csupán 9,8 milliót produkált, összesítésben 50 milliónál tart.

A hétvégi USA TOP 10:

1. Viharsziget: 40,200,000 $ (össz: 40,200,000 $ – költség: 80 millió)
2. Valentin nap: 17,160,000 $ (össz: 87,422,000 $ – költség: 52 millió)
3. Avatar: 16,100,000 $ (össz: 687,821,000 $ – költség: – )
4. Percy Jackson és az olimposziak: Villámtolvaj: 15,300,000 $ (össz: 58,760,000 $ – költség: 95 millió)
5. Farkasember: 9,846,000 $ (össz: 50,315,000 $ – költség: 150 millió)
6. Dear John: 7,300,000 $ (össz: 65,971,000 $ – költség: 25 millió)
7. Fogtündér /Tooth Fairy/: 4,500,000 $ (össz: 49,867,000 $ – költség: 48 millió)
8. Crazy Heart 3,025,000 $ (össz: 21,585,000 $ – költség: 7 millió)
9. From Paris with Love: 2,500,000 $ (össz: 21,200,000 $ – költség: 52 millió)
10. A sötétség határán: 2,210,000 $ (össz: 40,314,00 $ – költség: 80 millió)


1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..