A Vasember 3 stáblista utáni jelenete (SPOILER)

7
429

Vasember_3_vegleges_moziplakatA Marvel filmeknél fontos szerepe van a stáblista után érkező rövidke jelenetnek, ugyanis szinte mindig tartalmaz egy utalást a stúdió soron következő filmjére – mivel a két hét múlva mozikba kerülő Vasember 3 is túl van már pár zárt körű vetítésen, ki is derült, milyen meglepetés vár ránk a készítők neveinek lepergését követően (SPOILER):
A jelenet leírása a következő: “Tony Stark (Robert Downey Jr.) közeli képével kezdünk, amint és fotelben ülve különböző sérüléseket ecsetel beszél valakinek. Hamarosan felfedezzük, hogy a személy, akihez beszél, nem más mint Bruce Banner (Mark Ruffalo), aki elaludt Tony unalmas történetén. Tony észreveszi ezt rákiált, Banner pedig felriad, és így szól: “Tudod, én másfajta orvos vagyok”. Tony hamarosan folytatja monológját egy másik történettel és láthatjuk Banner-t, amint újra álomba merül…”
Sokan csalódottak lehetnek a hír miatt, ugyanis a legtöbben azt várták, hogy a Guardians of the Galaxy-ból kapnak majd egy kis ízelítőt, de a pletykák szerint elképzelhető az is, hogy a Bosszúállókhoz hasonlóan itt is kettő stáblista utáni jelenet lesz, és a Marvel szándékosan hagyta ki az egyiket a premiert megelőző vetítésen.
Hamarosan kiderül…


7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kösz a hírt. Nem olvastam el, mert kíváncsi vagyok rá, és nem akarok ön(poén)gyilkos lenni. Húú, pedig milyen sokan ki szoktak menni mihelyst megjelenik a stáblista első betűje.És most sem lesz ez máshogy.

  2. “elképzelhető az is, hogy a Bosszúállókhoz hasonlóan itt is kettő stáblista utáni jelenet lesz”??? én csak 1-et láttam, amikor kajálnak. mi volt a másik? tudnak vki linket küldeni?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ