Egy, a Star Wars-hoz hasonlóan gigantikus háttérbázissal – könyvek, képregények, animációs filmek, etc… – rendelkező franchise-ban nehéz újat mutatni a rajongóknak, Mark Hamill azonban a nemrég elárulta, hogy a Lucasfilm épp erre készül: A Star Wars: Az utolsó Jedik-ben egy olyan Luke Skywalker-t fogunk megismerni, amilyet még soha sehol nem láthattunk.
Mára már közismert tény, hogy Hamill sokat agyalt rajta, miként lehetne továbbvinni, vagy még érdekesebbé tenni a karaktere sztoriját, ám ezek az ötletek (pl. ez, a gonosz ikertesós) rendre visszapattantak a rendezőtől vagy éppen a Lucasfilmtől.

“Amikor előhozakodtam egy elképzeléssel, a legtöbbször azt a választ kaptam, hogy ez már benne van valamelyik könyvben vagy képregényben. Márpedig a stúdió olyan módon akarta bemutatni Luke Skywalker-t, ahogy még senki sem láthatta.”

Hogy pontosan mire számíthatunk, azt természetesen nem árulta el, azonban egy kis morzsát mégis leszórt elénk:

Az ébredő erő-ből tudhatjátok, hogy Luke a Jedi lovagok egy új generációját készítette elő a Jedi akadémiában, amikor az unokaöccse átállt az Erő sötét oldalára, és legyilkolta ifjú Jedi társait. Én azt tippelem, Luke igencsak megtört az eset miatt, és ez az, ami végül száműzetésre kényszerítette. De természetesen ez csupán egy apró részlet abból, ami a Jedi visszatér óta eltelt időben történt, és erről most nem is árulhatok el többet. Azonban úgy hiszem, több részletet is meg fogtok ismerni ebből az időszakból a soron következő részben.”

Hát hiába mondom én, hogy..



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ