Tavaly december kósza hírként már felreppent, most azonban már egészen biztosan kijelenthetjük, hogy az X-men filmsorozat soron következő, hetedik része Jean Grey karatere és a benne testet öltő kozmikus entitás, a Főnix körül fog forogni.
A 20th Century Fox tegnap alaposan frissítette a megjelenési terveit, amely alapján úgy tűnik, 2018-ban 3 X-men film is érkezni fog a mozikba: április 13-án az Új Mutánsok, június 1-jén a Deadpool 2., és végül november 2-án a Dark Phoenix, azaz az X-men 7.
A Sötét Főnix történetét a Fox 2006-ban, az X-Men: Az ellenállás vége-ben egyszer már elmesélte, most azonban valószínűleg teljes reboot-ot fog kapni a sztori is, elég csak arra gondolni, hogy az eredeti filmben elég szignifikáns szerepet játszó Wolverine-t nélkülözniük kell.
A főszereplő Jean Grey-t az X-Men – Apokalipszis-ben bemutatkozott Sophie Turner fogja alakítani (itt megjegyeznénk, hogy csatlakozunk a nagy többséghez, akik szerint Famke Janssen sokkal jobb volt a szerepben), és a többi szereplő visszatérésére is lehet számítani, kivéve Nicholas Hoult-ot, aki már bejelentette, hogy nem fog többet Bestia bőrébe bújni.
A rendező tekintetében még nincs végleges döntés, azonban a stúdió favoritja Simon Kinberg, aki producerként és íróként már több X-men film mellett is bábáskodott, direktori mivoltában azonban most debütálhat.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Azt sajnálom, hogy ez is előzményfílm lessz! Pedig egy más sztorival jobban el tudtam volna képzelni! Pl. Ha az Eljövendő Múlt Napha után játszódna jene időben és nem a múltban, mint Pl.:Az Ellenállás vége! Jobb lenne ha úgy csinálnák meg, hogy jönne egy hasonól képességekkel rendelkező mutáns mit Geen! Az ezzel a baj, hogy őt is csak Farkas tudta megölni, és akkor itt ki fogja megállítani??

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ