Enter The Void kritika

8
694

enter-the-void-headline3

Enter The Void kritika

Egy junkie szemén át a világ…

(Írta: Miner)

Gaspar Noé a Visszafordíthatatlan után ismét letette névjegyét a filmkultúra asztalára. A polgárpukkasztó és hatásvadász jeleneteivel hírhedté vált filmes fenegyerek „új” alkotásával mutatja csak ki igazán a foga fehérjét: a hazánkba két éves késéssel megérkező Enter The Void valódi filmes csemege! Az argentin festőművész, Luis Felipe Noé fia lenyűgöző látványvilágú filmet álmodott vászonra, igazi „pszichedelikus élményt” kínál nekünk. A Tibeti Halottaskönyv alapjai köré felhúzott forgatókönyvnél csupán maga a képi megvalósítás fantasztikusabb, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Egy fantasztikus utazás kezdete ez! Lépj hát be velem Noé-világába!
Enter_The_Void_kritika_4
Az Enter The Void bemutatása eléggé zavarosan indult. A 2009-es Cannes-i Filmfesztivál végére esett a világpremierje, de a Fesztivál alatt is 50 grafikus dolgozott a befejezésén. Végül a filmet a hagyományos, Noé-stílusú főcím nélkül mutatták be a fesztiválon. Az utómunkálatok a bemutató után is folytatódtak, felölelve a 2009-es évet. Noé szeret bíbelődni a filmjein, és ez az aprólékosság az Enter The Void-on különösképp látszik. A film végleges változatát a 2010-es Sundance Fesztiválon mutatták be.
Az alapötlet már évtizedekkel ezelőtt fölmerült a rendezőben. 23 évesen kissé „belőve” épp a népszerű amerikai krimiíró, Raymond Chandler regényéből Robert Montgomery által vászonra adaptált Philip Marlowe-filmet, az 1947-es Asszony a tóbant nézte. A film úgynevezett szubjektív kamerával készült, ami azt jelenti, hogy a néző a főszereplő szemszögéből látja az eseményeket. Noé bódult állapotában is kapcsolt, hogy mekkora lenne egy drogos szemszögéből készíteni egy hasonló filmet. Az ötletet sokáig dédelgette magában, s közben nagy hatással volt rá Kathryn Bigelow-nak, A bombák földjén Oscar-díjas rendezőnőjének 1995-ös sci-fije, a Strange Days – A halál napja egyik hasonló jelenete, nem beszélve a The Prodigy kultstátuszba került Smack My Bitch Up című számához készült videóklippjéről. Noé tehát az új filmjével nem találta fel a spanyolviaszt. A szubjektív kamerakezelés nem új technika. Magyar filmesek is alkalmazták, például Szőts István az 1942-es Emberek a havason című filmjének temetői jelenetében.
Az Enter The Void főszereplője Oscar (Nathaniel Brown), a Tokióban élő drogdíler. Oscar húgával lakik együtt egy apró bérlakásban. Míg bátyja az utcán üzletel, addig Linda (Paz de la Huerta) egy sztriptíz bárban táncol. A két fiatal életének tragédiája szüleik borzalmas autóbalesete, amely szoros egységbe kovácsolta őket, tudván, hogy az életben csak egymásra számíthatnak. Egyik nap Oscar („addig jár a korsó a kútra” tipikus esete) rosszkor van rossz helyen, és lelövik. Azonban Oscar képtelen elhagyni a húgát, némi szentimentalizmussal élve, még a halál sem bírja elválasztani őket.
Enter_The_Void_kritika_1
Az eseményeket Oscar szemszögéből követhetjük nyomon, a néző az ő szemén át lát mindent (szubjektív kamera). Ezt olyannyira élethűen sikerült megoldaniuk, hogy a kamera még „pislog” is. Mi több, nézőként részünk van Oscar kiadós tripjében (hallucinogén drog használata közben átélt pszichedelikus utazás) is, amit dimetil-triptamin, vagy röviden DMT használatával ér el. Erről az anyagról azt érdemes tudni, hogy a természetben megtalálható, rendkívül erős hallucinogén anyag, amit a sámánok is használtak a „testen kívüli utazásaikhoz”, a bódultság eléréséhez. A DMT nagyon gyorsan és viszonylag rövid ideig (6-20 perc) hat, de az „élményt” megtapasztaló ezt jóval hosszabb időnek érzékeli. A DMT kis mennyiségben az emberi agyban is megtalálható, és van olyan elmélet, amely az álmodás folyamatával hozza kapcsolatba. Egyes kutatások szerint a haldoklás folyamán a tobozmirigy nagy mennyiségű DMT-t kezd termelni, így a halálközeli élményeket is ennek az anyagnak tulajdonítják. Mintha a test így szeretné megkönnyíteni a haldoklás folyamatát. Nagyon bejött, hogy az „utazása” alatt Oscar mennyire tudatosan kerüli az erkélyajtót, hogy bódult állapotában még véletlenül se tévedjen ki az erkélyre. Valószínűleg nem jó dolog az erkély korlátjáról szárnyra kelni.
Oscar halála után változik a nézőpont: a kamera a fiú szellemével együtt kiemelkedik a testéből, föl, a város házai fölé. Itt siklunk könnyedén, nagy sebességgel át a városon Lindához, majd a későbbiekben egyik szereplőtől a másikig. Flashback-ek formájában Oscar múltjába is kapunk betekintést, amit szintén más perspektívában láthatunk: mintha a kamera Oscar háta mögött lebegne. Személy szerint ezeket a flashbackeket és a város felett pásztázó kamerát élveztem a legjobban. A flashbackek baromi jól vannak összevágva, az autóbaleset hatalmas piros pontot érdemel, különösen, ahogy újra és újra visszatérünk hozzá, hiszen Oscar életének egyik sorsdöntő pillanata volt ez.
Fantasztikus a szín-, és képi világa a filmnek. Olyan színek vannak benne, amiknek még a nevét sem tudom, a valóságot vissza nem adó eufemizmussal írhatnám körbe. A képi világért Marc Caro felelt, aki korábban olyan filmekben dolgozott művészeti igazgatóként, mint az Alien 4 – Feltámad a halál, az Elveszett gyermekek városa vagy a Delicatessen (utóbbi két filmet az Amélie-s Jean-Pierre Jeunet-tel együtt rendezték). A szellem szemszögéből látható jeleneteket igazi helyszíneken forgatták le, aztán a város pontos, de tető nélküli mását megépítették egy stúdióban, ahol daruval úsztatták a kamerát a légi felvételekhez.
Enter_The_Void_kritika_5
A film egyik főszereplője Paz de la Huerta, akit mi, magyar nézők legutóbb a Gengszterkorzóban láthattunk Lucy Danzigerként, Nucky Thompson szeretőjeként. Noé azt nyilatkozta róla, hogy olyan színésznő, aki szerepeiben általában önmagát adja, de azt vérprofin csinálja. Exhibicionista jelleme – a Gengszterkorzóban is többször megcsodálhattuk bájait – megkönnyítette vele a munkát, elsősorban a szexjelenetek felvételét, mert olyan dolgokat is bevállalt, amire más, ismertebb színésznő nem lett volna hajlandó. A filmben Huerta az egyetlen hivatásos színész.
Mind az Oscart játszó Nathaniel Brown, mind pedig az Alexet alakító Cyril Roy valójában nem profi színészek. Royt a klasszikus hollywoodi módon „fedezte fel” Noé: Roy egy barátját kísérte el a forgatásra, eredetileg nem is akart szerepelni a filmben. Alakítása teljesen hiteles, ahogy Browné is, bár ő ritkán szerepel, hiszen az ő szemén át kísérjük figyelemmel az eseményeket.
Nem könnyű film az Enter The Void. Tele van hosszan kitartott snittekkel, a trip jelenet is meglehetősen hosszan elnyújtott. Aki látta a Visszafordíthatatlant, az körülbelül sejti, mire számíthat Noé-tól. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy az Enter The Void sokkal jobban sikerült, mint az előbb említett film. Aki látta vagy csak belenézett a Visszafordíthatatlanba, de ilyen-olyan okból nem jött be neki, annak is érdemes egy próbát tennie az Enter The Void-dal. Nem olyan brutális, közel sincs hasonló véres vagy erőszakos jelenet benne, mint a másik filmben. Ugyanakkor van benne más, a Noé-ra jellemző polgárpukkasztó naturalizmus – az ejakulációtól az abortuszig sok mindent megmutat a rendező – azért itt is erősen megmutatkozik.
Enter_The_Void_kritika_7
A bemutató után állítólag több buddhista megkereste Noé-t, és gratuláltak neki, hogy milyen remekül adaptálta a Tibeti Halottaskönyvet, hogy tökéletesen megragadta a halál utáni tudatállapot-változás mibenlétét. Rendezőnk azonban nem egy vallásos filmet kívánt rendezni. Oscar nem véletlenül szív DMT-t a filmben. A barátjától kölcsönbe kapott és kiolvasott Halottaskönyv, az Alex-szel a halálról való filozofálgatásuk is mind-mind tudatos forgatókönyvírói fogás. Sokféleképpen lehet értelmezni a filmben látottakat. Akár vallásos oldalról is megközelíthető, de úgy is föl lehet fogni, hogy az Oscar halála után történtek tulajdonképpen egy utolsó hatalmas trip részei, amit Oscar agya a halála pillanatában a DMT révén vizionál. Mivel előtte a Halottaskönyvet forgatta és Alex-szel is erről beszéltek, adja magát, hogy az agya a könyv törvényszerűségei alapján építi fel haldoklása pillanatában saját halálközeli élményét (erre utalhat a film eleji „ENTER” és a film végén a „The End” szöveg helyett megjelenő „THE VOID” felirat – a “void” szó jelentése: üresség, semmi). Akárhogyan is a történet kapcsán akaratlanul is egyik személyes kedvencem, a Tim Robbins főszereplésével készült Jákob lajtorjája jutott eszembe. Talán nem véletlenül.
Az Enter The Void a maga több mint 160 perces játékidejével talán picit rémisztő lehet, elismerem. Azonban ha valaki megcsömörlött már a hollywoodi álomgyárból kiömlő, sablonokból építkező tucatfilmektől, aki nem tart a művészfilmektől, némi hatásvadászat felé hajló polgárpukkasztástól, és valami egyedire vágyik, mondjuk valaki más szemén át akarja megtapasztalni a világot, még ha az a valaki egy drogos lúzer vagy egy szexmániás filmrendező is, annak bátran ajánlhatom a filmet. Nekem bejött. Ha az Enter The Void-ot választod, Csodaország tárul fel előtted, és megláthatod, milyen mély a nyúl ürege. De ne feledd: amit Noé kínál, csak egy szubjektív világ a sok közül, semmi több. Még ha csak egy junkie szemén át is.


Értékelés: 8,5/10


8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Most néztem meg cirka 20 perce. Szerencsére lesz a Shrek 1 óra múlva a TV-ben, az talán picit szintre hozza a mentális állapotom.. Félelmetes.. Abszolút nem vagyok nagy filmes, de ezt a bő 2.5 órát félrenézés nélkül végig néztem. A kamera beállításnak köszönhetően szinte személyes tripként éltem meg percről percre a filmet. A vágások, a hangok, a látvány, a szereplők…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..