A diktátor kritika

14
1087

The Dictator head

A diktátor kritika

Egy banánköztársaság bukása

Írta: Bányász Attila (Miner)

Ali G, Borat és Brüno… ezek Sascha Baron Cohen korábbi alteregói, „akikkel” nagy sikerrel hódította meg Keletet és Nyugatot egyaránt. A polgárpukkasztó szerepeiről elhíresült Cohen újabb figurával, a megalomániás Aladeen admirálissal „ajándékozza meg” a filmművészetet. Bár Cohen korábbi munkáit lehet szeretni vagy utálni – az arany középút felégetve! – , A diktátorral érdemes azoknak is egy próbát tennie, akik amúgy a hátuk közepére kívánják a látszólag ostoba, alpári gegekkel hódító komikust.

The Dictator belyegSascha Baron Cohen a Da Ali G Show-val debütált a tévé képernyőjén 1998-ban. Ali G figurájaként az angol nyelv kétértelműségével játszik, a kiváló beszéd- és íráskészséggel rendelkező Cohen már ekkor pellengérre állítja a különböző társadalmi rétegek jellegzetes mondat és szófordulatait (talán ezért is élvezhetőbb eredeti nyelven). Sorozatáért 2000-ben Comedy Award díjat, 2001-ben pedig a legjobb vígjáték sorozatért járó BAFTA díjat vehette át. Ali G figurája végül 2002-ben a mozikban is felbukkant, az Ali G Indahouse meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, de kezdte meghatározni azt az elsősorban polgárpukkasztásra jellemző utat, amire végül Cohen nem kis bátorságról tanúságot téve végül rálépett.
A Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika már ennek a szellemében született, amelyben a kazah Borat dokumentumfilmet forgatni érkezik Amerikába. A film ál-dokumentarista jellegét a hétköznapi amerikai állampolgárokkal történő „különleges” interjúk erősítik, görbe tükröt tartva elsősorban nem az ember, hanem a társadalom egésze elé.
Cohen sajátos szociológiai kísérlete folytatódott a Brüno-val, amelyben a divatvilágban homoszexuális osztrák műsorvezetőként tevékenykedő figurája munkáját vesztve szintén Amerikába megy, hogy mindegy milyen áron, de híressé váljon. Kevesen tudják, hogy Cohen maga is megfordult a kifutók világában, néhány évig modellként dolgozott, így paródiája nagyon is pontos képet nyújt a divatvilág visszásságairól. Brüno-ként szintén nagyon sok, tabunak számító kérdést érint, a figurájából eredő nemi és faji hovatartozás mellett a vallási kérdésekbe is szépen beletenyerel, elsősorban a zsidó-palesztin vitába. Cohen nem foglal állást senki mellett, ugyanúgy pellengérre állítja a zsidókat is – annak ellenére, hogy ő maga is zsidó származású – , ahogy a palesztinokat, filmjében konkrétan a vita értelmetlenségére világít rá.

The Dictator 01

A diktátorban Cohen új alteregója, Aladeen admirális, egy afrikai banánköztársaság elképesztő luxusban élő, megalomán vezetője látogat Amerikába, hogy beszédet tartson az ENSZ közgyűlése előtt. Egy félresikerült merénylet folytán pénz, kíséret és presztízsértékű szakáll nélkül magára marad New York utcáin. Célja visszatérni az őt megillető hatalomba, segítségére azonban pont azok lehetnek, akik bukását kívánják: egy amerikai polgárjogharcos nő és egy, korábban Aladeen által halálra ítélt, hazájabéli atomtudós.
A diktátor látszólag a jól kitaposott Cohen-i ösvényen halad, azaz egy másik kultúrából érkező figura révén karikírozza az amerikai társadalmat, pontosabban a demokrácia intézményét. Azonban most mellőzi a kissé nehézkes ál-dokumentarista jelleget, nincsenek interjúk a hétköznapok emberével, a történetvezetés hagyományosabb vonalat követ, ami határozottan jót tesz a filmnek. Visszavettek az alpáribb poénokból is (legalábbis a Brüno tűréshatáron messze túlívelő “szösszeneteihez” képest), jellemzően két-három altáji humorbonbonra jut egy-egy igazán zseniális, valóban röhögésre ingerlő poén.

The Dictator 03

Eloszlatnám azoknak a félelmét is, akik esetleg attól tartanak, hogy a film előzetese ellőtte az összes nagyobb poént: A diktátor tényleg tele van jobbnál jobb ötletekkel a humor frontján is, ráadásul az előzetesben található poénok benne sincsenek a filmben, valószínűleg direkt a trailer kedvéért szedték csokorba a kivágott jeleneteket. Több nagyobb színész megfordul a filmben: a kaméleonszerű, elbűvölő Anna Faris, Ben Kingsley és John C. Reilly mellett óriási “respect” jár Megan Fox-nak és Edward Norton-nak a nem egyszerű cameó-ikért.
A diktátor több tabut is feszeget, a Cohennél lassan már megszokott faji és vallási kártyák kijátszása mellett még a szeptember 11-ei terrortámadást is előveszi, és ezzel filmtörténeti pillanatnak lehetünk tanúi: majdnem egy évtizednek kellett eltelnie, hogy valaki ne nemzeti pátosszal, gyászkerettel és amerikai lobogóba burkolva jelenítse meg a vásznon, hanem poénos és valóban vicces – és egy csöppet sem tiszteletlen – környezetbe helyezve. Igazán figyelemreméltó és elevenbe vágó derék admirálisunknak a demokrácia és az autokrácia összehasonlítását taglaló nagymonológja, amelyet a filmbéli amerikai hallgatóság tátott szájjal és némileg feszengve hallgat végig. Nem kell egyébként amerikainak lenni ahhoz, hogy az ember magára ismerjen az olykor blőd helyzetekben, Cohen-nek épp az az egyik érdeme, hogy válogatás nélkül szedi le mindenről és mindenkiről a keresztvizet, pontosan érzékeltetve, hogy mindenkinek megvan a maga görbe tükre, amibe az illető nem szívesen néz bele. Pedig olykor kell, mert tanulhatunk belőle. S mégiscsak jobb nevetve tenni ezt!

The Dictator 02

Őszintén mondhatom, hogy magam sem vagyok különösebben nagy rajongója Cohen korábbi munkásságának. Annakidején az Ali G-t nem bírtam végignézni, a Borat sem hagyott mély nyomokat bennem, a Brüno-t pedig A diktátor előtt „szenvedtem” végig, hogy tényleg képben legyek Cohen munkáival. Tisztában vagyok vele, hogy az alpári, altesti poénok és tréfák mögött valahol a mélyben betonkeménységű társadalmi szatíra húzódik meg, de az esetek többségében nézőként túl fáradtságos ezért alámerülni és felfedezni. A diktátorral azonban meglepően jó útra tévedt komikusunk, és ha néha itt-ott le is tért róla a film folyamán, azért akkurátusan tartotta az irányt, és így az eddigi legjobb filmjét készítette el. Csak reménykedhetünk benne, hogy ez nem a karrierjének csúcspontja, és a helyes úton haladva még lesz újabb orom, ahová felkapaszkodhat. Mindenesetre ez lesz az első Cohen-film, amelyet én is beteszek majd a gyűjteményembe!

Értékelés: 8/10


A diktátor filmadatlap magyar feliratos előzetessel


14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Miner gratulálok, mert nálad is érződik, hogy egyre jobbak a kritikáid. Eddig ez tetszett a legjobban.
    Cohen nekem olyan semmilyen ember. Nem utálom, de nem is csípem. A Brünoba csak belenéztem és tudtam, hogy az nagyon nem nekem való. Viszont a kritikád és más kritikák elolvasása után, erre kíváncsi lettem.

  2. “a kaméleonszerű, elbűvölő Anna Faris”
    Hát a hónaljkutyája láttán kicsit kiábrándultam belőle. 😀 Szeretném hinni, hogy csak ragasztva volt, de van egy olyan érzésem h nem. :S

  3. Köszönöm a méltatást, igazán jólesik! Majd úgyis kapok a fejemre, ha megnézitek a filmet, és mégis csalódtok benne! 😀 Anna Faris-re rákeresve a google-lel egy szőke cicababa mosolyog vissza a legtöbb képről. Hatalmas az átváltozás Az admirális-beli szerepre, bár az a gyanúm, hogy ez a karakter és külső közelebb áll a valósághoz, mint a beállított, photoshop-olt, festett szöszijé… Hol van már a Horrorra akadva szende Cindy-je?!

  4. A kritikád telitalálat, Attila!
    Hogy nem csíped/csípted Sasha korábbi munkáit, például az Ali G.-t, az csak életkor kérdés, a ma már tíz éves remekmű valószínűleg Angliából “kifelé” lényegesen kevesebbeket értintet, érdekelt, fogott meg, mint a többi filmje, így a poénok befogadása is más volt.
    (Ostoba tahó kamurepperek kifigurázása és az angol politikai kit érdekel?)
    Ugyanakkor látom sokakat fogott meg a hónaljdzsungel kérdése…
    OK, ma a szőrtelenség a trendi, ma szinte elfogadhatatlan, ha a nőnek szőrös a nunija, ma már a metroszexuálisok is borotválják a mellüket, a lábukat, töküket.
    Ez idiotizmus, ugyanakkor a az idősebbek, családosok átélhették sokszor, hogy a hétköznapokon csupasz hónaljú, lábszárú asszonyuk egy kéthetes Tisza parti nyaralás során szépen kiszőrösödik!
    Én ezt a dzsungelkérdést is egy jó figurának vettem, mivel pont az araboknál (zsidóknál) igenis elfogadott a muff!

  5. Apropó! Még egy szó Ali G.-ről!
    Ha megvizsgáljuk napjaink hazai divatreppereit, az ilyen 40 kilós SP-t meg a többi napi bulvárprosztót, akkor képzeljük el, hogy Sasha filmet rendez MA, Budapesten!

  6. Jól van Grigorij, Te biztos valami vénember vagy, aki már csak akkor szagol nuniszagot, ha arról álmodik. A te idődben az ősemberek szerették a szőröset, ma már alap a borotválás. Persze ezt nem tudhatod, mert ezer éve nem szexeltél legfeljebb a markoddal. 🙂

  7. Egyébként szerintem nem lehet elmenni amellett, hogy Cohen nem kis szerepet kapott, és játszott is el Scorsese Leleményes Hugojában… 🙂
    én most indulok megnézni a filmet, a kritika alapján én is nagy reményekkel, szép estét!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.