Címkék Ezekkel megcímkézve: "Wrath of the Titans"

Címke: Wrath of the Titans

Újra a multiplexekben dübörögnek a titánok! Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, minden évben kaptunk egy-egy görög mítoszon alapuló blockbustert, melyek látványban többé-kevésbé tisztességesen teljesítettek, összességükben azonban csalódást keltőek voltak. A 2010-es A titánok harca rendkívül gyenge mivoltához képest a folytatás, ami A titánok haragja címet kapta, csak kellemes csalódást nyújthat, mivel az alkotók a korábban is jól bevált sikerrecepthez folyamodtak, azaz még több hősi eposzba kívánkozó küzdelmet, még több látványos csatát, és a főszereplőnek, Perszeusznak még több levágnivaló mitológiai szörnyet tuszkoltak bele a produkcióba. Induljon hát az „isteni” zúzda!

A legutóbbi A titánok haragja előzetes magyar feliratos változata - hó végén végre már nézhetjük a filmet is. Hivatalos szinopszis: 10 éve béke van. Zeusz félisten fia, Perszeusz (Sam Worthington) már nem az istenekkel hadakozik, egyszerű halász lett, és a fiát neveli. De az Olümposzon sosem tartós a nyugalom. A titánok ismét megpróbálnak az istenek fölé kerekedni, és a halhatatlanok már nem elég erősek ahhoz, hogy ellenállhassanak. A lázadást Kronosz vezeti....

Vészesen közelít A titánok haragja bemutatója, és ahogy lenni szokott, a végére marad a legjava: a legújabb előzetes igen zúzósra sikerült és egyértelműen látszik, ha másban nem is, látványban egészen biztosan felül fogja múlni az új rész az elődjét - fantasy fanok és 3D őrültek: irány a mozi! Hivatalos szinopszis: 10 éve béke van. Zeusz félisten fia, Perszeusz (Sam Worthington) már nem az istenekkel hadakozik, egyszerű halász lett, és a fiát neveli. De az Olümposzon sosem tartós a nyugalom....

2012. március 29-én kerül a mozikba A titánok haragja 3D - a készítők a 3D minőségének, Sam Worthington pedig saját színészi játékának javulását ígéri a közönségnek. Reméljük, így is lesz, ugyanis az előző rész két, meglehetősen sok kritikát kapott eleméről beszélünk. Két új reklámspot érkezett a filmhez. Hivatalos szinopszis: 10 éve béke van. Zeusz félisten fia, Perszeusz (Sam Worthington) már nem az istenekkel hadakozik, egyszerű halász lett, és a fiát neveli...

Egy évtizeddel a Kraken legendába illő elpusztítását követően Perszeusz (Sam Worthington), Zeusz (Liam Neeson) félisten fia halászként éli életét egy kis faluban és egy 10 éves kisfiú, Helius büszke édesapja. Az istenek hatalma azonban az utóbbi időszakban az emberek hitetlenségének köszönhetően jócskán megcsappant, így elvesztik az irányítást a bebörtönzött Titánok felett, élükön Kronosszal, Zeusz hatalmas atyjával, aki évezredek óta az alvilág legmélyebb bugyraiban, Tartarus katakombáiban volt fogoly

Az Entertainment Weekly hasábjain jelent meg az első hivatalos kép a Titánok harca folytatása, a Wrath of the Titans (Titánok haragja?) flmhez, aminek 2012. március 30-ra tűzték ki a bemutatóját. A képen természetesen Sam Worthington, alias Perszeusz látható, akinek alakítása elég sok kritikát kapott az első rész kapcsán, ám a színész ígéretet tett, hogy a második részben már jóval szórakoztatóbb lesz a játéka...

A tavalyi év egyik nagy mozis szenzációja volt A titánok harca, de ahogy az alapjául szolgáló mítoszokban is örök a háború, a film sem ér véget. A héten elkezdődött a film második részének, a Wrath of the Titans-nak a forgatása. A főszereplők között újra ott lesz Sam Worthington Perszeusz, Ralph Fiennes Hadész, valamint Liam Neeson Zeusz szerepében. A rendezést A Föld inváziója – Csata: Los Angeles-szel éppen frissen nagy sikert aratott Jonathan Liebesman-ra bízták...

Bár égre-földre esküdözött mindenki, hogy a gyenge minőségű 3D konvertálás miatt sok kritikát kapott Titánok Harca második része - Wrath of the Titans - már 3D-ben lesz leforgatva, Jonathan Liebesman rendező bejelentette, hogy mégis a hagyományos forgatás mellett döntöttek, és csak utólag lesz térhatásúvá alakítva a film. "Nem akartam a konvertálást, de a Warner Brothers megmutatta, mennyit fejlődött az utóbbi időkben a technika" - mondta Liebesman. "Chris Nolan Eredet-ét, a Harry Potter-t, és a Star Wars filmeket is konvertálják, az eljárás drámai fejlődést produkált az elmúlt két évben."...

Liam Neeson az ír Belfast Telegraph-nak megerősítette hogy A titánok harca 2 végleges címe Wrath of the Titans, valamint ismét Zeusz szerepébe bújik a film kedvéért. Hozzátette továbbá, hogy a mitológiai kalandfilm forgató a márciusra ígért kezdés ellenére sincs még kész: "Még csak a forgatókönyv felét olvastam, de még mindig sok munka van vele - a tizediknél tartanak -, de úgy gondolom, igazán ütős anyag lesz, ami élvezni fognak a nézők...

Production Weekly twitter-oldaláról érkezett a hír, miszerint James Franco és Javier Bardem is szerepelni fognak a Titánok harca 2-ben, amit néhány oldal már Wrath of the Titans címen emleget. Ha volt is hivatalos bejelentése a címnek, piszkosul lemaradtam róla, sőt a legtöbb filmes oldal - köztük az Imdb - változatlanul Clash of the Titans 2 néven emlegeti a produkciót. Ha igaznak bizonyulnak a feltételezések, James Franco Tyria királyát, Agenor-t fogja alakítani, Javier Bardem pedig Ares, a hadisten páncéljába bújhat...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,477RajongókTetszik
1,472Feliratkozó+1
244KövetőKövetés
20,592FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés