Címkék Ezekkel megcímkézve: "Tom Hardy"

Címke: Tom Hardy

Bár tavaly októberben úgy tűnt, Daniel Craig mégis visszatér James Bond szerepébe, a projektről továbbra sem lehet semmi konkrétumot hallani, sőt egyes források szerint még mindig nem rendeződött le a színész és a stúdió között fennálló konfliktus. Tom Hardy neve már korábban is felmerül potenciális Bond jelöltként, most azonban a sztár új sorozata, a Tabu miatt ismét a középpontba került, a The Daily Beast riportere pedig rá is kérdezett nála, vajon érdekelné-e a 007-es szerepe?

Már másfél év eltelt az óriási sikert aratott Mad Max – A harag útja bemutatója óta, és bár a eleinte több pletyka/teória is felreppent a lehetséges folytatás(okat)t illetően, jó ideje síri csend honol a projekt körül. A főszereplő Tom Hardy nemrég a The Wrap-nak adott interjút új sorozata, a Tabu kapcsán...

Mi mozog a sötétség mélyén? Egyelőre úgy néz ki, hogy csak Tom Hardy, igaz, ő pazarul törtet végig a piloton, ám ez még kevés a mennybemenetelhez! Főleg, hogy az út a sötét újkoron vezet keresztül!

Megérkezett Christopher Nolan (Eredet, A Sötét Lovag-trilógia, Csillagok között) II. világháborús filmjének várva várt előzetese!

Josh Trank szekere nem megy túl jól mostanában - a tavaly bemutatott A fantasztikus Négyes óriásit bukott a mozikban, majd ezt követően pedig még a Disney is kirúgta őt a már biztosnak tűnő Star Wars spin-off mellől. A dicsfosztott rendező azonban most újabb esélyt kap rá, hogy visszatérjen az élvonalba, soron következő filmje ugyanis több, mint ígéretes: a hírhedt gengszter, Al Capone életrajzi filmjéről beszélünk, aminek a főszerepére nem más lett leszerződtetve, mint Tom Hardy.

A visszatérő megtörtént események alapján készült. Magával ragadó, hátborzongató film egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről. Hugh Glass-re (Leonardo DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: vadászcsapata többi tagja halottnak hiszi, és magára hagyja az áldozatot, társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) pedig szándékosan tagadja meg a segítséget.

Pár napja jócskán felkavarta az internetet Hugh Jackman, ugyanis az elpusztíthatatlan mutáns szerepéből kiszállni készülő sztár megnevezte egyik lehetséges utódját: Tom Hardy. Jackman a következő nyilatkozatot tette az ügyben:

Tom Hardy éppen Legenda című, itthon október elején mozikba kerülő filmjét promózza, egy MTV-nek adott interjújában azonban nekiszegezték a kérdést, hogy szeretne-e még visszatérni a DC univerzumba. A sztár a következőt válaszolta: "Természetesen. Én vagyok Bane. Én szívesen eldönteném, ki nyerje a Superman és Batman közti dúló csatát: mindkettő fejét a víz alá nyomnám, amíg meg nem szűnnek a buborékok."

Tom Hardy pár hónapja már elejtette, hogy a DC Comics-szal közösen forralnak valami tervet, ami mind a mozifilmes, mind a televíziós szférát érintheti. Szerencsére nem hagytak minket sokáig a sötétben tapogatózni, ugyanis a mai nap kiderült, hogy Hardy aláírta a szerződést a 100 Bullets nevű képregényadaptáció főszerepére, aminek a fejlesztése már jó ideje zajlik.

A ’60-as évek Londonjában mindenkinek volt egy története a hírhedt Kray testvérekről… Ron és Reggie Kray (Tom Hardy) mindig is elválaszthatatlanok voltak. A sármos és népszerű Reggie, aki az East-End hercegeként a fényűző londoni éjszakában filmsztárokkal, és bűnözőkkel múlatja az idejét, gyerekkora óta vigyáz a kiszámíthatatlan és erőszakos Ronra. Hűségesen óvja fivérét a bajtól. Miután elintézi, hogy az elmegyógyintézetből kiengedjék őrültnek nyilvánított testvérét, már semmi nem áll az útjukba: együtt söprik le a színről nagy riválisaikat, a Richardsonokat, és egy csapásra átveszik az uralmat a londoni alvilág felett.

A Working Title Films elkészítette a második előzetest Tom Hardy soron következő filmjéhez, amelyben a Max Max sztárja ezúttal kettős fog felbukkani. A '60-as évek Londonjában játszódó filmben Hardy Ronald és Reginald Kray, egy olyan gengszter ikerpár bőrébe bújik, akik a város szervezett bűnözésének a nagy részét az irányításuk alatt tartották.

Tom Hardy A sötét lovag – Felemelkedésben remek alakítást nyújtott Bane szerepében, és a jelek szerint egyáltalán akarja elhagyni a képregényfilmek világát: a Suicide Squad filmben időzítési problémák miatt sajnos nem fogunk találkozni vele, a napokban azonban bejelentette, hogy szívesen magára öltené A Megtorló gúnyáját.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,459RajongókTetszik
1,472Feliratkozó+1
244KövetőKövetés
20,583FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Népszerű bejegyzések