hétfő, augusztus 21, 2017
Címkék Ezekkel megcímkézve: "Steve McQueen"

Címke: Steve McQueen

Az amerikai polgárháború idején Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) egy szabad fekete férfi New Yorkból, akit elrabolnak és eladnak rabszolgának. Szembe kell néznie a kegyetlenséggel - amit gonosz rabszolgatartóként Michael Fassbender személyesít meg - és a váratlan helyről érkező kedvességgel is, miközben az életben maradás mellett méltóságának megőrzéséért is meg kell küzdenie. Felejthetetlen Odüsszeiájának 12. évében Northup találkozik egy kanadai rabszolgafelszabadítóval (Brad Pitt), aki örökre megváltoztatja az életét.

...méghozzá úgy, hogy kő kövön nem marad! Már épp ideje volt így ősszel egy hasonlóan kőkemény nyitánynak, s ez a több mint 86 milliós első hétvége azért határozottan szépnek mondható, még ha a többi Marvel filmhez képest azért meglehetősen szerény, nem beszélve a film brutális 170 milliós büdzséjéről! Ennek ellenére a stúdió derűlátó, és csak a tengerentúlon 200 millión felüli eredményt minden további nélkül elvárnak a produkciótól, amit mellesleg a kritikusok sem húztak le nagyon, a Rottentomatoes 66 %-os, erős közepes értékelése legalábbis erre enged következtetni.

Brandon ( Michael Fassbender) harmincas éveiben járó New York-i férfi, aki nagy elővigyázattal titkolja magánéletét - a város szerencsére elég sok lehetőséget biztosít szex-függősége kielégítésére, anélkül, hogy közvetlen ismerősei tudomást szereznének erről. Amikor azonban húga, Cissy (Carey Mulligan) határozatlan időre hozzáköltözik, Brandon élete fenekestül felfordul... Steve McQueen (Éhség) rendező újabb felkavaró filmje a természetes szükségleteket és az emberek formáló tapasztalatokat veszi célkeresztbe. © filmtrailer.hu
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

16,021RajongókTetszik
1,286Feliratkozó+1
245KövetőKövetés
22,922FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • kompi: Köszi 🙂
  • nincsnicknev: “egy harcedzett férfi (Iko Uwais) által vezetett...
  • Sunikeee27: Hú basszus ez tényleg nagyon jó! Régen a Charles Bronson-os...
  • Kancellár: Leonardo Dicaprio nagyon jó választás és csodálatos amit a földért...
  • demonicius: faja lesz…
  • Pongo peter: Legyen vasokol 2!!!!!nagyon kivancsi lennek a 2-odik reszere..az...