hétfő, augusztus 21, 2017
Címkék Ezekkel megcímkézve: "Rupert Wyatt"

Címke: Rupert Wyatt

Jim Bennett (Mark Wahlberg) irodalomtanár, aki titokban kettős életet él: másik énje nagytételben játszó szerencsejátékos. Mikor Jim egy rettegett gengsztertől kénytelen pénzt kölcsönözni, azzal halálos fenyegetésnek teszi ki szeretteit. Az idő csak fogy, így Jimnek alá kell merülnie az alvilágba, és óriásit kell kockáztatnia azért, hogy ne veszítsen el mindent.

Rupert Wyatt A majmok bolygója: Lázadás óta nem vágott bele egyetlen filmbe sem. Ő nem az a rendező, aki siet, hogy minden évben jelentkezzen egy alkotással. Két műve között évek telnek el és az Agent 13 betervezett sci-fi környékén is túl nagy a csend. Wyatt most újabb projekt mellé szegődött el, a Night Film Marisha Pessl hamarosan boltokba kerülő regénye alapján készül.

Bár a 20th Century Fox korábban már bejelentette, hogy Rupert Wyatt, az eredeti film rendezőjével szeretné elkészíteni a A majmok bolygója: Lázadás második részét is, a Deadline most arról számol be, hogy a napokban kitették őt a projektből. A magyarázat annyi, hogy Wyatt nem érezte helyénvalónak azt, hogy siettessék a gyártás annak érdekében, hogy a tervezett bemutatót (2014. május 23.) tartani tudják.

A menetrend szerint a sikeres bemutatót követően már el is kezdtek beszélni A majmok bolygója: Lázadás folytatásáról: Rupert Wyatt rendező elárulta, hogy milyen irányban vinné tovább a projektet - leginkább egy klasszikus háborús film "majomizált" változata forog a fejében. "Rengeteg mindent tehetünk.... Többféle elképzelésem van, kezdve egy Acéllövedék-szerű filmre, majmokkal.... A sztorit a befejezéstől számítva 8 évvel később kezdhetnénk, a majmok következő generációjával...

A 20th Century Fox egyik legismertebb és legsikeresebb franchise-a most az Oscar-díjat is nyert Weta Digital effekjeivel és az Avatar-ban is közreműködő munkatárssakkal éled újra. A Rise of the Planet of the Apes napjaink San Francisco-jában zajlik, a történet szerint egy génmanipulációs kísérlet eredményeképp drasztikus mértékben megnő a majmok intelligenciája, és háborút indítanak az emberiség ellen a Föld uralmáért. A felkelést egy Caesar nevű csimpánz (Andy Serkis) indítja el, akit emberek ( John Lithgow és James Franco, apa és fia, akik mindketten tudósok) neveltek fel.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

16,020RajongókTetszik
1,286Feliratkozó+1
245KövetőKövetés
22,916FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • kompi: Köszi 🙂
  • nincsnicknev: “egy harcedzett férfi (Iko Uwais) által vezetett...
  • Sunikeee27: Hú basszus ez tényleg nagyon jó! Régen a Charles Bronson-os...
  • Kancellár: Leonardo Dicaprio nagyon jó választás és csodálatos amit a földért...
  • demonicius: faja lesz…
  • Pongo peter: Legyen vasokol 2!!!!!nagyon kivancsi lennek a 2-odik reszere..az...
  • Népszerű bejegyzések