Címkék Ezekkel megcímkézve: "Marion Cotillard"

Címke: Marion Cotillard

Tizenkét év távollét után az író, Louis visszatér szülővárosába, hogy elmondja családjának féltve őrzött titkát. Hamarosan felszínre törnek az elfojtott indulatok. Hiába próbálnak meg empátiával közelíteni egymás felé, az egymásra figyelni már képtelen családtagok csak saját sérelmeiket és magányukat képesek előtérbe helyezni, ami még több szenvedélyes konfliktust szül.

Az év egy újabb, a rajongók által várva várt videojáték-adaptációval zárul, amelyben az asszaszinok és a templomosok folytatnak egymással korokon átívelő háborút, ám a végeredmény - Ádámnak csutkájaként - a néző torkán akad.

Nehéz idők járnak Brad Pitt-re, akinek nem elég, hogy a valóságban széthullani látszik a családja, de még el is kell ezt játszania a vásznon. A Szövetségesek nem csak témáját tekintve rokonítható Pitt korábbi, Mr. és Mrs. Smith című akcióthrillerjével, hanem - a Sors furcsa fintora! - folyományaként is: mindkét film egyben elhozta a végét az épp aktuális házasságának.

Egy forradalmian új technológia segítségével Callum Lynch (Michael Fassbender) újraéli egyik őse, a XV. századi Spanyolországban született Aguilar kalandjait. A férfi így érti meg, hogy egy titokzatos, ősi szövetség, az Assasinok rendjének leszármazottja. Hihetetlen tudással és ügyességgel rendelkezik – de csak azért, hogy szembeszállhasson a nagy erejű és gonosz szándékú Templomosokkal.

A Szövetségesek Max Vatan hírszerzőtiszt (Brad Pitt) története, akit 1942-ben Észak-Afrikában összehoz a sors a francia ellenálló Marianne Beausejourral (Marion Cotillard) egy veszélyes küldetés során, az ellenséges vonalak mögött. Amikor Londonban újra találkoznak, kapcsolatukra baljós árnyékként vetül a háború emberfeletti nyomása...

Shakespeare legsötétebb, legtragikusabb és legerőteljesebb drámája a XI. századi Skóciában játszódik, főszereplői az elmúlt 400 év alatt a gátlástalan hatalomvágy szimbólumává váltak. Macbeth (Michael Fassbender) jóslatot kap, hogy ő lesz Cawdor thánja, majd Skócia uralkodója. Eleinte nem hisz a jóslatnak, de miután Duncan király előlépteti hősiességéért, ő ráérez a hatalom ízére. Macbethnek a király iránti hűségét végül legyőzi Lady Macbeth (az Oscar-díjas Marion Cotillard) unszolása, a férfi megöli a királyt...

Sandra (Marion Cotillard) évekig dolgozott egy gyárban, de néhány hónapos betegszabadsága után főnöke lehetetlen feladat elé állítja: csak akkor jöhet vissza, ha rábeszéli kollégáit, hogy azok mondjanak le az év végi bónuszukról. A cég indoklása szerint nincs forrás egyaránt a bónuszokra és Sandra fizetésére. A gyenge, megalázott nő szembeszáll az őt elbocsátó vállalattal: a hétvégét kollégái győzködésével tölti, hogy félelmeit és saját korlátait leküzdve új emberként nézzen szembe hétfőn reggel a feletteseivel.

1974, New York. Az ötvenes éveiben járó Christ (Clive Owen) pár év raboskodás után jó magaviselete miatt kiengedik a börtönből, ahova egy bandaháborúban történt gyilkosságot követően zárták be. Fiatalabb testvére Frank (BillyCrudup) - a fényes karrier előtt álló rendőrtiszt - vonakodva várja testvérét a börtön kapujában. Chris és Frank mindig is különböztek egymástól. Apjuk, Leon (James Caan) egyedül nevelte fel őket, és annak ellenére, hogy Chris mindig bajba keveredett, a két testvér közül mindig ő volt a kedvence.

Alain (Matthias Schoenaerts) magára marad 5 éves kisfiával, Sammel, akit szinte nem is ismer. Kényszerűségből illegális utcai harcból tartja fenn magát. Egy éjjel egy kocsmai verekedés összehozza a gyönyörű és magabiztos Stéphanie-val (Marion Cotillard), aki delfinidomárként dolgozik a helyi aquaparkban...

8 évvel később, hogy a sötét lovag legyőzte az ördögi Jokert, és önkéntes száműzetésbe vonult, egy terrorista, Bane érkezik Gotham városába, aki a végsőkig próbára teszi a rendőrség és az ott lakók erejét. Batman kénytelen lesz újra felölteni maszkját, és felvenni a harcot egy ellenfél ellen, melynek képességei még fénykorában is komoly kihívás elé állítottál volna... © filmtrailer.hu

Egy kis baráti társaság gyűlik össze minden évben egyikőjük gyönyörű tengerparti házában, hogy egy jó nagyot bulizzon. Nincs ez most sem másképp, azonban a társaság egyik tagja, Ludo súlyos balesetet szenved, Párizsban fekszik az intenzíven. A társaság mégis úgy dönt, hogy idén is megrendezik a bulit, ezúttal Ludo nélkül. Azonban nem szórakoznak oly felhőtlenül, ahogy korábban: felszínre törnek, talán a lelkiismeret furdalás miatt, a mindaddig mélyen magukba fojtott apró sérelmek, amelyeket egyre nehezebben bír feldolgozni a társaság, és próbára teszi a barátságukat.

Nehéz elképzelni, hogy Steven Soderbergh Fertőzés című pandémiás thrillerének alapötletét nem a H1N1 vírus körüli felhajtás inspirálta. Persze, vastagon megcifrázzák a sztorit. Ezért nem csak néhány mexikói kezd veszett tüsszögésbe, hanem a világ négy kontinensén egyszerre fertőz a levegőben terjedő, az egész emberiséget veszélybe sodró halálos kór...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,451RajongókTetszik
1,472Feliratkozó+1
244KövetőKövetés
20,573FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • büdössajt: Vajon eljön az az idö mikor visszatérnek a korábbi kiadok?! vagy...
  • tfsello: Éjszakai ragadozók: 10/10 Letaglózó, tökéletes, zseniális,...
  • Lakatos Zoltán: A novellából a teljes katonai szál hiányzik. Ez csak a...
  • Tibo: Szerintem is esélyt Neki.
  • teodor: szörnyű, ilyesmivel rabokat kellene vallatni!
  • musai: Hú de jó cikk ez!