Címkék Ezekkel megcímkézve: "Mama"

Címke: Mama

Magda, az állását vesztett tanárnő, élete legmegrázóbb napját éli meg. Egy rutin mammográfiai vizsgálat alkalmával daganatokat észlelnek a mellében, és ezt követően tudja meg azt is, hogy férje a nyarat a szeretőjével Madridtól távol tölti.

Öt évvel ezelőtt két kislány Victoria és Lilly nyom nélkül eltűntek az erdőben a napon, amikor szüleiket megölték. Nagybátyjuk, Lucas (Nikolaj Coster-Waldau) és barátnője Annabel (Jessica Chastain) megszállottan keresi őket, míg egy nap elképesztő módon, egy lerobbant erdészlakban élve és sértetlenül bukkannak rájuk. Ahogy azonban Annabel próbálja visszatéríteni a gyerekeket a normál életbe, egyre inkább meggyőződésévé válik, hogy valami gonosz is érkezett a lányokkal együtt a házba.

Bár azt gondoltuk, hétvégén minden szem Arnold Schwarzenegger nagy visszatérésére, az Erőnek erejével filmre fog szegeződni, messze nem így történt, inkább beigazolódtak félelmeink, miszerint a mai ifjúság már nem nagyon kíváncsi a '80-as évek kiöregedőben lévő akciósztárjára. A film közönségét a felmérések szerint 80%-ban a 25 év feletti korosztály tette ki, és ez a számokban is jócskán meglátszott: a becslések szerint 30-45 millió dollárból forgatott darab mindössze 6 milliót hozott a nyitóhétvégéjén éppcsak megcsípve a 10. helyet a bevételi toplistán...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,487RajongókTetszik
1,472Feliratkozó+1
243KövetőKövetés
20,614FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Dante: Akit érdeke Mike Mignola a hibás hisztis kisgyerek ként összeveszett...
  • Infiniti vór: Szerintem ami nem megy, azt nem kellene erőltetni…
  • adikas21: Az első rész a beteg rendezőpáros dacára kiemelkedően megállta a...
  • adikas21: Ne foglalkozzon ilyen ostoba filmekkel, tartsa a szintet. Jöhet a...
  • Ganta: “a zárójelenetben láthatjuk azt is, ahogy a Mátrix...
  • Tibo: Majd meglátjuk, de az biztos hogy érdekes lenne az 1800-as évekbeli...
  • Népszerű bejegyzések