hétfő, április 24, 2017
Címkék Ezekkel megcímkézve: "Gyilkos vágyak"

Címke: Gyilkos vágyak

A tengerentúlon éppen nagyban tart a munka ünnepe (szeptember első hétfőjén ünneplik), az előtte való hétvége filmek terén elsősorban meglepetést hozott a puttonyában, hogy keverjük a szezont a fazonnal. Ez persze nem igaz az első helyezettre, ami mi más lenne, mint a One Direction nevű brit fiúzenekar dokumentum-koncertfilmje, ami egyenest térbe ugrik, lévén 3D-s produkció, a rajongóik legnagyobb örömére, akik ráadásul szép számmal vannak, és meg is mozdultak, elzarándokolva a mozivásznak elé, s ezzel leróva "kötelességüket". Az Ethan Hawke és Selena Gomez nevével fémjelzett Getaway csalódást keltően nyitott.

Brian De Palma biztos kezű filmiparosként aposztrofálódott Hollywoodban, akinek filmográfiája nem csak műfajilag, hanem bizony a színvonal terén is rendkívül változatos. A remake királyként is emlegetett rendező legújabb filmjében igyekszik hű maradni becenevéhez, legalábbis ami a remake gyártást illeti: a 2010-es francia Szerelmi bűnöket forgatta le újra nekünk, helyszínválasztás terén részben megmaradva Európában. A kanadai és a svéd szépséget, Rachel McAdams-et és Noomi Rapace-t eresztette össze filmjében, amiért hálásnak kell lennünk neki, kérdés, hogy mennyire?

Christine (Rachel McAdams) fiatal és rámenős reklámcégvezető Berlinben. Karrierjét New Yorkban akarja folytatni, azonban az előléptetéséhez szükséges átütő siker munkájában – mely meggyorsítaná tervét – nem jön el. Isabelle (Noomi Rapace) tehetséges kreatív, aki ontja magából a jobbnál-jobb ötleteket. Egy új okostelefon marketingtervének koncepcióját dolgozza ki, mely hatalmas sikert arat cégükön belül. Christine Isabelle ötletében látja a hiányzó elismerést tervének megvalósításához.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,627RajongókTetszik
1,435Feliratkozó+1
246KövetőKövetés
20,984FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Szepessy Kornél: Legyen Vasököl 2. nagyon jó volt az első. Mindenképp megéri...
  • Tibo: A Sötét Főnix Story az jó, remélem jól elkészítik. Nicholas Hoult-t...
  • Peterko: Gondolom vannak itt fanatikusok… Hatha valakinek eszebe jut a...
  • Erik: Elég beteg egy film lett…
  • Filmes: Nem gyenge trió… Reméljük összejön
  • Izellajos: ez a DC vs Mervel kezd olyan lenni, mint itthon a Tv2 vs RTL Klub....