csütörtök, augusztus 16, 2018
Címkék Ezekkel megcímkézve: "Comic-Con 2013"

Címke: Comic-Con 2013

Néhány eddig nem látott jelenetet ugyan el lehet csípni benne, de nagyjából a már ismert előzetest vetítették le a Riddick filmhez a Comic-Con 2013-on is. A film paneljén bemutatkozott a belőle készülő mozgó képregény is, amit itt elértek. Tartalom: Riddick-et egy lakatlannak tűnő, napperzselt bolygón halálra ítélve hagyják egykori szövetségesei, hamarosan azonban mégis a túlélésért kell harcolnia olyan ragadozók ellen, amik halálosabbak bármilyen embernél, akivel szembeszállt

Folyamatosan érkeznek a poszterek a Comic-Con 2013-ról a teljesség igénye nélkül most közzé teszünk párat, a Godzilla, Getaway, A hetedik fiú, a 300: A birodalom hajnala és az Insidious Chapter 2 filmekből. Ahol már van, a linkek alatt megtaláljátok az előzetest, illetve némi információt is a filmekről.

Holnap elkezdődik a 2013-as Comic-Con fesztivál, amely képregényeseknek indult rendezvényből a a tévés-filmes szakma egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát, és most már évről-évre hagyományosnak mondható módon több stúdió is itt teszi meg sorsdöntő bejelentéseit, illetve mutatja be az leső képkockákat egy-egy régóta várt alkotáshoz. Idén sem lesz ez máshogy, és szép számban gyűlnek is a poszterek az alkotásokhoz, amelyek saját panelt fognak kapni a fesztiválon...

Közösségi oldalak

16,288RajongókTetszik
1,286Feliratkozó+1
251KövetőKövetés
26,357FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -
Hirdetés
  • Pötyi: Senki sem látta a Postamestert? Terry Pratchett művéből.
  • Miner: Rossz helyre tévedtél! Ez nem egy illegális letöltőoldal, hanem a...
  • liebmann istván: hogylehet letőlteni???????????
  • Johnny: A trailerben a másik lény az Anti Venom?
  • Clark: Szegény széria, reboot mánia kinyírja a filmeket
  • Ganta: Ha a 14 éves korosztály a cél akkor rendben vannak mert számukra...
  • Népszerű bejegyzések