Trailer premier – A Kárhozat Útján – új magyar akció-reality a láthatáron

10
2944

Ezüst Koppány rendezésében egy vadonatúj magyar akció-reality van készülőben, amelynek exkluzív első előzetese most itt nálunk, a Filmtrailer.hu-n látható először. A Kárhozat Útján igazi csemege lesz a küzdősportok rajongóinak, hiszen a főszerepekben a hazai K1 és MMA világának két jól ismert alakja, Keresztessy Zsolt és Makai Renátó lesz látható, akik jelentős szerepet vállaltak az akciójelenetek összeállításában is. A női főszerepet a gyönyörű és tehetséges Vucsis Virág alakítja.
A Kárhozat Útján középpontjában egy szerelmi háromszög miatt haragban álló testvérpár, Dante és TNT áll. TNT komoly ellenséget szerzett magának Török, az alvilág egyik kiemelkedő alakja személyében, aki TNT több meccsét is megpróbálta megbundázni, ám a harcos nem állt kötélnek. Török bosszúból teljesen meg akarja semmisíti TNT-t, így nem csupán Dante-t, de húgukat, Virágot is beszervezi saját köreibe, és ellene fordítja őket.
TNT kegyvesztett lett ugyan, ám nem adja fel a harcot, és elkezd szervezkedni, hogy megdöntse Török egyeduralmát, és visszanyerje családja bizalmát.
Egy mindent eldöntő küzdelemre készül Dante-val, egy harca, ahol nincsenek szabályok, és csak egyetlen ember maradhat talpon. 2017. 10.13. Utolsó Vérig.
A sorozat premierjének időpontja, valamint hogy melyik csatorna fogja sugározni, jelen pillanatban még nem ismert.
Remélhetőleg hamarosan újabb részletek derülnek ki a produkcióról, de addig is kövessétek a sorozat Facebook oldalát.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezt miért kell erőltetni? Ki is az az Ezüst Koppány? Mert az nem derült ki a cikkből. Kerestem filmes oldalakon, de sehol nem találtam a nevét! Nem baj, majd pályáznak a Filmalapnál, és kapnak erre a nulla produktumra majd 50-80 milliót!

  2. A szereplők láthatóan amit tudtak beleadtak. Próbáltam nem magyar alkotásként nézni.
    Negatívumok
    – amatőr színészi gárda.
    – rángatós “bourne” operatőri betegség ( a kelleténél 10-20%-al közelebbi felvételek)
    – épphogy elégséges hang és effekt hangzás, kivitelezés (utószinkron gondolom élből kihúzva) 1:24-től kritikán aluli, érthetetlen beszéd
    – nagyon gyenge grafikák, animációk

    Pozitivumok:
    + Legalább megpróbáltak valami újat alkotni
    + Alapvetően nem rossz sztori, karakterek.
    + a verekedős jelenetek koreográfiája egészen tetszetős
    + több mint megfelelő vágások

    A trailer alapján akár még szerethető alkotás is lehet belőle, de ahhoz egyelőre még ezzel az előzetessel nem nyertek meg. Viszont mindenképp várom a pilot epizódot. Hajrá!.

  3. Kár érte, de ez tényleg gáz így … pl. ha már ilyen erőszakos filmet akarnak csinálni, akkor azért ha valakit szétlőnek géppisztollyal, akkor legalább a golyónyomok ott lehetnének a testén, főleg ha ráközelítenek.
    Egyébként meg nekem nem igazán jön be ez a kamerarángatós dolog se.

  4. Ennyire ne legyetek már látványosan Ezüst Koppány barátjai és seggnyalói, mert két elolvasott sor után bárki látja, hogy imádjátok egymást. Remegő kép (már az első 15 másodpercben látni), ótvar hang (semmit nem érteni, nagyon durván visszhangzik az egész), majomkodó becenevek, holott az egész letagadhatatlanul magyar, csak a magyar (amatőr) filmek mindennemű bája nélkül. Plusz utoljára három perces előzetest az Avatarhoz láttam, habár ott volt mit megmutatni.

    Sajnálom, hogy remek harcművészeket valami úton módon sikerült ebbe belevonni, ha már a horroros kirándulás látszólag nem fialt a rendezőnek – belenézve és látva azok színvonalát, ez teljesen érthető is.

    Srácok, inkább bélyeggyűjtés, kötögetés, matyóhímzés, de ezt hagyjátok a francba, mert így olyan embereket rántotok a gagyiba, akik önerőből képesek voltak jó teljesítményre. Ti meg még velük sem. Legalábbis ez az előzetes semmi mást nem mutat, mint azt, hogy 10-12 éves hülyegyerekek szintjén hosszú évek óta videózgattok mindenféle filmes koncepció nélkül.

  5. Ez úgy ahogy van szar. A készítők is látják, hogy szar és mindenki más is. De ha nem akkor viszont elmefogyatékosok a filmkészítői valószínűleg. De ha már itt tartunk a “színészek” is idióták, hogy hülyét csinálnak magukból. Kivéve ha nekik ez csak egy munka és tesznek rá, hogy mit gondolnak róluk a nézők.
    Vicc az egész. Ezüstfarok.

  6. 1 percet bírtam nézni. Ők tényleg ráérnek erre? Maradjunk anniban, hogy VAjna papánál jelentkezzenek és van esélyük egy tv2-s főműsoridőre. A mozit meg ne erőltessék, mert csalódás fogja érni őket.

  7. Sziasztok!
    Idéznék:
    “a gyönyörű (?) és tehetséges (?) Vucsis Virág”
    – Ezt miből állapítottátok meg?
    “Remélhetőleg (?) hamarosan újabb részletek derülnek ki a produkcióról”
    – Ebben ki reménykedik?
    Ne haragudjatok, de ez a valami szánalmas és szörnyen rontja az oldal színvonalát.
    Lenyomja a gagyi alá…
    Nem is értem. Melyikőtöknek van érdekeltsége ebben a “produkcióban”?
    Nagyon gáz.
    Gyorsan vegyétek le az oldalról vagy a nézettségetek esik hamar..

    Bocsánat, de nem tudtam ez esetben pozitívabb lenni, csak felháborodott.
    Köszi, hogy elolvastátok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ