Első Harry Potter és a halál ereklyéi előzetes
Rövid és meglehetősen semmitmondó, igazából nem is értem mi szükség van rá, hiszen közel egy év múlva kerül bemutatásra a mozikban a Harry Potter hetedik részének első filmje. Akik olvasták a könyvet, tudhatják, hogy a befejezés még a Harry Potter és a Félvér herceg-nél is komorabb hangulatú – pedig én már arról is hiányoltam a piros karikát – David Yates rendező pedig külön ígértet tett rá, hogy meglehetősen realisztikus élményt fogunk kapni a halál ereklyéit kutató kis csapatra váró borzalmakból. Tartalom: (Wiki) Hermione fölfedezi, hogy a Dumbledore-tól kapott, rúnákkal írt könyvben is szerepel a titokzatos szimbólum. Eszükbe jut, hogy még a nyáron, Bill és Fleur esküvőjén látták Xenophilius Lovegoodot (aki a lapjában rendszeresen kiáll Harry Potter mellett) ezt a jelképet viselni, ezért elhatározzák, hogy felkeresik és kifaggatják, mi is ez a jel valójában. Mr Lovegood elmondja nekik, hogy a szimbólum a Halál ereklyéit jelképezi; három legendás tárgyat, melyek egyidejű birtoklásával az ember a halál urává válhat. Ezek: A párbajban (elvileg) verhetetlen Pálcák Ura,[5] a holtakat visszahozó Feltámadás Köve és a láthatatlanná tévő köpeny. Beszélgetés közben azonban halálfalók ütnek rajtuk: Xenophilius titokban megüzente ottlétüket a minisztériumnak, remélve, hogy ezért cserébe elengedik túszul ejtett lányát, Lunát. A triónak sikerül elmenekülnie, ám Hermione kételkedik, hogy ezek az ereklyék léteznek-e egyáltalán. Harry azonban biztos benne, hogy az ő láthatatlanná tévő köpenye a Halál egyik ereklyéje…
Harry Potter és a halál ereklyéi előzetes (teaser trailer, MQ)
További cikkek a témában:
- Harry Potter és a Halál Ereklyéi magyar feliratos HD előzetes Inkább csak egy kis ráhangolódás az első, egy perc körüli...
- Első Harry Potter és a halál ereklyéi TV spot A Vámpír naplók /The Vampire Diaries/ sorozat új évadának premierje...
- Harry Potter és a halál ereklyéi (1. rész) magyar szinkronos előzetes Alig több mint egy hónap és a világ ismét Harry...

Könyvek tényleg elég komorak voltak, már nem gyerek mesék, de a filmekben szerintem közel sem köszönt vissza az a sötét és komor világ. Akár horror is lehetett volna az utolsó könyvekből
Remélem az utolsó két filmmel javítanak kicsit.
Én úgy tudom, hogy ez nem előzetes, hanem a Félvér Herceg DVD-n extrák közötti (ezért is jelent meg most) Sneak Peak (ezért beszélnek az elején
)!
Nincs a HP DVD a gyűjteményemben, de a Traileraddicton ez van kint:
http://www.traileraddict.com/trailer/harry-potter-and-half-blood-prince/dvd-tv-spot
Ennek az anyagnak valami kamerás forrás volt az eredetije, csak azt nem tettem ki, annyira ratyi volt a minősége…
Na majd nemsokára meglesz nekem a Félvér Herceg DVD-n, akkor meg tudom mondani, hogy ez a DVD-n lévő Seak Peak-e!
Nos a http://www.tarileraddict.com szerint ez egy featurette-first-look video! Az első igazi előzetes nem tudni mikor várható!
http://www.traileraddict.com/trailer/harry-potter-and-deathly-hallows-part-i/featurette-first-look
Hát remélem hogy jó lesz, és hogy nem rontják el.
de ha nem lesz ó… hát akko nem tom
Nem tudjátok mikor adják már a mozikban? Annyira várom!!!!
USA bemutató 2010. november 19, a magyar szerintem nov 18.
Nekem idaig mind tetszett az osszes resze!Habar szomoru lettem amikor a Felver Hercegnel latnom kellet,hogy Dambldor meghalt.Nagyon elszomorodtam!Remelem,hogy az uj film nem lessz annyira szomoru!Es remelem,hogy Woldemor meghal es az iskola megy tovabb.Kivanok sok szerencset Ronnak,Herryinek es a kedvencemnek Harmionenek!Ja es Gininek is szurkolok!
Pedig a legdrámaibb, legszomorúbb részek csak most jönnek. Rowling nem aprózta el, nincs igazi happy end, a jók közül is elhaláloznak jónéhányan.
nagyon varom az uj részt olvasni már olvastam de már a filmre naon kiváncsi vagyok mikor jelenik mar meg ithol???
dj Flash novemberbe lesz a magyar mozikba
sziasztok srácok és lányok. Elhiszem hogy várjátok én is nagyon várom de csak türelem.Megéri kivárni hisz nagyon jó kis két részről adhatok tanúbizonyságot. Olvastam a könyvet és nekem talán ezt a két részt tartom a legjobbnak, hiszen ebben a részben derül ki minden amire eddig vártunk és ebben a részben fog a legtöbb esemény történni és a legtöbb dráma is. Szoval nagyon jó kis részeknek nézünk elébe, és csak türelem.
Sziasztok !

amugy már megjött a hp7 hivatalos előzetese
feldobták már a magyar feliratot is rá már mióta…
és a végén meg az utolsó küzdelem is látható ami csak jövő
nyáron lesz a mozikba…
nekem bejön
http://harrypotter.hu.warnerbros.com/hp7a/
ja és november 19.-én mutatják be magyarországon
a 2. rész pedig 2011 júli 14.én lesz magyarba látható
( világpremier elött ami 15.-én van)
Czip ez jó hír
az egész gyerekmeséből átmegy horrorba de a hatodik részt a könyvhöz képest finoman szolva is elqrták könyvbe sokkal érdemesebb elolvasni
Nem tudjátok, hogy mikor jelenik meg a 7. rész első része itt a mozikban? Nagyon megköszönném!
Már nagyon várom de nem találom sehol sem az időpontot és félek, hogy lekésem…O.o
Október 28.
Csak nem mindenhol kerül vetítésre,ez már a 3. rész óta így megy.
Bocsi,korrigálnám magam,azt hittem a Fűrész 7 gondoltál.
A Harry Potter 7 November 25.
jajjh már alig várom h megjelenjeen *-*
Gyerekek most akkor 19-én vagy 25-én lesz a mozikba a Harry Potter 7?:D
A magyar bemutató 25., az USA 19.
http://filmtrailer.hu/film/harry-potter-es-a-halal-ereklyei-1-resz-trailerrel/
Már várom
Nagyon jóó lett ez a film
D
van benne minden…♥
dráma,akció,izgalom,humor…
mindenkinek csak ajánlani tudom!
♥♥Harry potter és a halál ereklyéi Part1♥♥
Hermione!Te szerepeltél a filmben,így Neked tilos ajánlani:-)
Ja Te Herminone vagy:-)
Csak egy fanatikus
Na de adok a szavára
én imádom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
olyan izgalmas!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szólj hozzá te is!
Felhívás
Kiemelt cikkek
DVD nyereményjáték a Facebook-on
Heti mozibemutatók – 2012. május 10.
Legutóbbi hozzászólások
Filmtrailer a Facebookon
Hirdetések
Feedburner feliratkozás
Blockbuster
Kiemelt partner
Kategóriák
Legnépszerűbb bejegyzések
Archívum
Legutóbbi bejegyzések
Legtöbb komment
Címkék