Snowden filmkritika

A férfi, aki megállította a világ motorját

Szerző: Bányász Attila (Miner)

A 2013-as nemzetbiztonsági botrány korántsem keltett akkora visszhangot az átlagemberben, mint amekkora jelentősége ennek az egész ügynek van. Csupán keveseknek vált nyilvánvalóvá, hogy mekkora lépést – legalább hétmérföldest! – tett az Egyesült Államok az Orwelli disztópia felé, hogy Samu bácsiból (Uncle Sam) a nem is oly távoli jövőben Nagy Testvér legyen. Azonban porszem került a gépezetbe, amely megakasztotta a fogaskerekeket. E porszem neve: Snowden.

Snowden_poszter

Oliver Stone legutóbbi játékfilmje, a Vadállatok után sem ült tétlenül a babérjain, hanem többek közt egy televíziós doku-sorozaton dolgozott, amelyben az Egyesült Államok dicstelen eseményeit mazsolázta össze, s tárta a nagyérdemű elé. Az Amerika elhallgatott történelme nyomvonalába tökéletesen illeszkedik legújabb életrajzi filmje, amely közvetve a 2013-as nemzetbiztonsági botrányról szól, amikor a The Guardian és a Washington Post belső forrásra hivatkozva szigorúan titkos anyagokat jelentetett meg. Ezek az anyagok mind arról szóltak, hogy az amerikai kormány adatokat gyűjt nemcsak a saját, hanem a világ más országainak az állampolgárairól, függetlenül a terrorizmustól. A Nemzetbiztonsági Ügynökség (röviden NSA) és az FBI a legnagyobb internetes cégeknél, mint a Google, a Facebook, a Microsoft, a Yahoo, a PalTalk, az AOL, a Skype, a YouTube és az Apple, széleskörű adatbányászatot folytatott, irdatlan mennyiségben szippantva magukba a felhasználók e-mail címeit, képeit, beszélgetéseit és még ki tudja, mi mindent, válogatás nélkül sértve meg ezzel a személyiségi jogokat. S ez még csak a jéghegy csúcsa, mint arról korábban Laura Poitras Oscar-díjas dokumentumfilmje, a Citizenfour és most a Stone-féle játékfilm is beszámol.

Sacha _297.NEF

Azonban míg a dokumentumfilm magára az egészen elképesztő tényekre, a napvilágra kerülő, sötét titkokra koncentrál, addig a Snowden-filmnek – a címéhez méltóan – maga az ember áll a középpontjában. Stone megpróbálja bemutatni, hogy ki is valójában Snowden, honnan jött és miért tette azt, amit tett: felrúgva kényelmes életét, jól kereső, biztos és intellektusát teljeskörűen kielégítő állását, valamint szerető kedvesét Hawaii-n, hogy az elveihez hű maradva kitárulkozzon, és tájékoztassa az embereket arról, hogy valójában mi folyik a felszín alatt. A neves rendezőnek nagyszerűen sikerül is érzékeltetnie filmjében ezt a folyamatot, hogy hogyan jut el az ember odáig, hogy mindennek és mindenkinek hátat fordítson, csak hogy önmagának többé ne kelljen!

Sacha

A film Snowden katonai kiképzésénél veszi fel a fonalat: az elszánt, hazáját szolgálni vágyó, konzervatív gondolkodású fiatalember katonai családból való származása szinte előre kijelölte az utat, amelyen elindult. Ám fizikai alkalmatlansága megakadályozta, hogy katonai pályára lépjen. Azonban nem csak fegyverrel szolgálhatja az ember a hazáját. Snowden a CIA-hoz jelentkezett, ahol igen hamar felfigyeltek kiváló tulajdonságaira, a programozás területén való jártasságára és hazája iránti elkötelezettségére. A film talán legjobb része a kiképzés, amelynek kiábrándítóan rövid játékidőt szabott a vágó ollója, pedig az ifjú Snowden mentorait olyan kiváló színészek személyesítik meg, mint Rhys Ifans és Nicolas Cage. Cage igazán átnyergelhetne a lassan már Zs-kategóriás thrillerjeiről a hasonszőrű mellékszerepekre, amelyek nagyon jól állnak neki, és színészi karrierjének a jobb napjait idézik.

_MG_0973.CR2

Snowden az idő – és persze a ranglétrán való – előrehaladtával mind nagyobb hozzáféréshez jut a CIA berkeiben, s a látottak kikezdik az ideológiáját. Meghasonlottságában a korábban konzervatív fiatalember előtt egyre szimpatikusabbá válnak a liberális eszmék, s végül maga is virágba borul egy friss szerelem és az Obama-korszak szárba szökkenése kapcsán. Azonban a reménye abban, hogy a rendszer megreformálja önmagát, kárászéletűnek bizonyul, míg végül megérik benne az elhatározás: neki kell meglépnie azt, amit senki sem mer. A többi pedig már történelem.
Stone filmjében látszólag minden megvan, ami szükséges egy jó filmhez: először is ott van a rendező kellő tapasztalata ahhoz, hogy filmet csináljon akár egy kocka (lelki) egyensúlyának kibillenéséből is, megvan a lepel, amelynek a film végére le kell hullania, megvan a társadalmat érintő téma, egy korrekt forgatókönyv, és egy olyan színészgárda, amely után minden producer megnyalná mind a tíz ujját! De akkor mégis mi hiányzik?

Sacha

A feszültség! S ez a thriller műfajának halála, de még az életrajzi filmben is szükségeltetik egy húrnak feszülnie a történet eleje és vége között, amelynek megpendítéséhez bármikor folyamodhat a rendező. A feszültség hiányát sajnos nem orvosolhatja bármily kiváló színészi alakítás, pedig Joseph Gordon-Lewitt nem mindennapi módon játssza el a címszereplő figuráját, akinek még a hanglejtését is megidézi (utóbbi a magyar szinkron alatt nem igazán élvezhető). Annyira a főhősre helyeződik a hangsúly, hogy a háttérben elvész a téma súlya, s elveszíti érdekfeszítő jellegét az egész. Tökéletesen megfigyelhető ez a filmet keretbe fogó hongkongi történetszálnál, ahol a jelenet hősei egy bezárt hotelszobában titokban szembesülnek a kormány (rém)tetteivel, miközben rettegnek attól, hogy a hivatal emberei rájuk törik az ajtót. A néző számára azonban teljesen közömbösnek tűnik föl ez a helyzet, sőt, olykor már maga a téma is, amelyet a néhai Tony Scott izgalmasabban tálalt – igaz, akkor még fikcióként! – az 1998-as A közellenségben, Will Smith és Gene Hackman főszereplésével. S (csak) attól még nem lesz jobb, hogy amit látunk, az a valóság koppintása! Azt hiszem, hogy Snowden és a tette árnyaltabb megközelítést érdemelt volna, s ezzel leginkább ő maga értene egyet, legalábbis nekem ez jött le a Citizenfourból!

Sacha

Úgy látszik, az amerikai politikai elit hozzáállása sem különb az ország dolgaihoz a hazainál (tisztelet, már ha van ilyen, a kivételnek!), ott sem a köz szolgálata a fő cél, hanem a minél jobb helyezkedés a lábasnál, kinek pénzben, kinek pedig hatalomban mérve ki az adagját. Globális szinten pedig az Egyesült Államok eltitkolt politikája nem pusztán a védekezésre rendezkedik be, nagyon jól mutatják ezt a filmben is bemutatott japán kiskapuk, a Snowdenben kevésbé részletezett ipari kémkedés India után, valamint a Deutsche Telekom és más német internetszolgáltatók hálózatain biztosított hozzáférési pontok a felhasználók adataihoz, hogy a korábban már említett PRISM megfigyelési programról már ne is beszéljünk!
De mit számít ez nekem, hiszen nincs is semmi titkolnivalóm, hangzik el Snowden barátnője, Lindsay Mills szájából a közhelyes frázis. A film erre is választ ad, az ártatlanok minden további nélkül feláldozhatóvá válnak egy magasztosabb cél érdekében (lásd: a bankár lányát!), és különben is, tegyük a szívünkre a kezünket: ugyan kinek nincs valami rejtegetnivalója?

Snowden_06

Szörnyű világban élünk, ahol a terrorizmus ellen valamilyen formában meg kell védenünk magunkat! De milyen áron? Máig sem sikerült tisztázni, hogy Snowden hős-e vagy áruló (Stone jelen filmjében elérhetetlenül magasra emel piedesztált neki!), hogy valóban fair dolog-e, hogy a törvények egy kalap alá sorolják az ország ellen munkálkodó kémeket, és az ország jólétét szem előtt tartó, belső információkat kiszivárogtató informátorokat. Megnyugtató választ talán csak a történelmi távlatok nyújthatnak! Snowden – ahogy a filmben is elhangzik Ayn Rand Veszett világ című regényére történő utalás, amit most én egy kissé kifacsarok -, talán megállította egy percre a világ motorját – s ez a motor nem lehet más, mint maga az információ, amely jelen esetben rossz irányba áramlik! -, de igazán tenni ellene mit sem tudott! Egy ember kevés ehhez! Bár az is igaz, hogy a változás mindig egyetlen személlyel kezdődik! “Csönd van, mintha nem is rezzennénk, s rohanunk a forradalomba.” (Ady Endre)

Értékelés: 6/10


Snowden filmadatlap

1 hozzászólás

  1. Igazából az a gond h ami a cikkben is van ez nem változtat szinte semmin.

    Kiderült…és?…ugyanúgy folytatódik tovább a megfigyelés, lehallgatás stb. Minden orszag kb ezt csinálja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ