Központi hírszerzés filmkritika: Cim-cim, cimbora

0
2324

Központi hírszerzés filmkritika

Cim-cim, cimbora

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Kevin Hart ezúttal lecseréli a jégkockát a sziklára, a rendőrjelvényt pedig a tollra, de ő továbbra is csak pofázik, a spanja pedig véd! A Szikla-Szív páros akcióba lendül!

Központi hírszerzés magyar moziplakát

Még alig ült el a por a Rendes fickók után (kritikánk róla itt!), máris itt a következő buddy film, a Központi hírszerzés, amely alapfelállásával ugyan nem találja fel a spanyolviaszt – a zsáner a legnagyobb közhely számba megy az amerikai mozikban is -, de nyakatekert szituációival képes valami frissességet hozni a műfajba, és ez pont elég ahhoz, hogy a nézők szívébe lopja magát. A korábbi szerepeihez mérten meglepően visszafogott Kevin Hart, és a széltében-hosszában szabadjára eresztett Dwayne Johnson páratlan párosa működőképes elegyet alkot, legalábbis jobbat, mint Ice Cube-bal a Pofázunk és végünkben, de persze egy napon sem lehet említeni a Crowe-Gosling-féle Rendes fickókkal.
A rendezői székben a Családi üzelmek direktora, Rawson Marshall Thurbert foglal helyet, aki anno a Vince Vaughn és Ben Stiller párost összeverbuváló Kidobós: Sok flúg disznót győz (Dodgeball: A True Underdog Story, 2004) című vígjátékkal nyert bérelt helyet a Nagy Hollywood-i Mézesbödön mellé. Ötletgazdaként és forgatókönyvíróként két, eddig inkább csak sorozatokba írogató, zöldfülű producert köszönhetünk, Ike Barinholtz-ot és David Stassen-t, akiknek jelen filmmel biztos jelentősen megnő az ázsiója, s így a jövőben hallani fogunk még róluk. Na nem mintha olyan különlegeset alkottak volna, a film fő cselekményszála még a zsánernél is hatalmasabb közhely, inkább a karácsonyi díszként ráaggatott szituációk és poénok azok, amelyek – hellyel-közzel! – említésre méltóak.

Kozponti hirszerzes-2

A produkció vitán felül legnagyobb és leghumorosabb ötlete, hogy a gimnáziumban közröhej tárgyát képező, túlsúlyos lúzer idővel halálos, kigyúrt CIA ügynökként tér vissza, szemben az iskola minden területen ünnepelt sztárjával, aki nem viszi többre, mint egy beszürkült, unalmas könyvelő. Ezt az előzetesben már ellőtt patront a film felütésében gyorsan le is zavarják, mindenesetre arra jó, hogy kellően megalapozza – és keretbe foglalja – a későbbi történéseket, amelyre jól lehet építkezni.
Az expozició kissé elnyújtott, de legalább kellő időt ad a színészeknek, hogy egymásra, és a nézőknek, hogy rájuk hangolódjanak. Johnson nagy élvezettel bújik a szteroidoktól kissé eltompult agyú testépítő sztereotip karakterébe, bár sokáig tart eldönteni, hogy figurájának ez most csak a felvett álcája, vagy a valódi Bob Stone-t láthatjuk. Tudatos rendezői koncepció a néző bizonytalanságban tartása, amely már kevésbé érvényesül a film antagonistája, a Fekete Borz valódi kilétének eltitkolása kapcsán.

Kozponti hirszerzes-3

Kevin Hart Hollywood legfelkapottabb üdvöskéje, aki – sok humoristához hasonlóan – a stand up színpadáról igazolt át a kamerák elé. Számomra rejtély, hogy az amerikaiak mi humorosat találnak a filmjeiben – ettől még persze lehet kiváló stand up-os előadóművész! -, mindenesetre a Pofázunk és végünkben bemutatott harsány ripacskodása nevetés helyett inkább menekülési kényszert vált ki belőlem. A Központi hírszerzésben azonban meglepően kellemes csalódást okoz, ugyanis – az esetek többségében – visszafogottan játszik, csak néha szalad el a ló vele.
Az említésre sem méltó kémparódiás alapsztori nem igazán tartogat nagy meglepetéseket, annál érdekesebbek azok a helyzetek, amelyekbe a főhőseinket az alkotók belekényszerítik. A Szikla “titkolt titkosügynöke” hol itt, hol ott bukkan fel, s ugrik fejest a tőle szokatlannak tetsző szituációkba, úgyhogy nem is érdemes fennakadni, ha egyszer unikornis mintájú pólóban láthatjuk rosszarcok táraságában egy talponállóban, másszor kimért dilidokiként egy párterápiás foglalkozáson. Az ökle éppúgy kőkemény, s szerencsénkre gyakran eljár, még akkor is, ha valahol mélyen, a mázsányi izom alatt nem több egy kisebbrendűségben és önértékelési zavarban szenvedő, szeretetreméltó srácnál.

Kozponti hirszerzes

A humor szubjektív voltáról már számos, vígjátékokról szóló írásban értekeztem: teljesen egyénfüggő, kinek milyen magasra van helyezve az ingerküszöbe, így könnyen előfordulhat, hogy ami az egyik embert megnevetteti, az a másikat még mosolyra sem készteti. A Központi hírszerzés ezt úgy oldja meg, hogy folyamatosan humorbonbonokkal bombáz, s már csak a nagy számok törvénye alapján is van, ami betalál (az én esetemben ugyan többször rúgtak luftot az alkotók, de tény, hogy előfordult az önfeledt röhögésben való kitörés is). S ha már humor, a rendező ügyesen kezeli a vígjátéki eszköztár részeként a cameókat: több ismert és elismert színész is feltűnik a filmben egy-egy aprócska szerepben – nem spoilerezzük el, kik! -, jó őket “váratlanul” fölfedezni a vásznon.
A Központi hírszerzés nem váltja meg a világot, de egy könnyed és laza, egyszernézős popcorn-moziként szódával elmegy, ami segít kiereszteni a felgyülemlett egész heti gőzt az emberből. Részleteiben a középszert lovagolja meg, de a nagy egészet tekintve egy paraszthajszállal át tud lendülni fölötte. Hart mókázik, a Szikla rendet rak – olykor felcserélődnek a szerepek! -, s a két cimbora rendesen megkutyulja az állóvizet nemcsak a CIA berkeiben, hanem a nézők fejében is! A lényeg: a világ megmenekül a pusztulástól, s mire a moziajtó becsapódik mögöttünk, mi meg tőlük! #peace

Értékelés: 6/10


Központi hírszerzés filmadatlap


Magyar Filmadatbázis

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ