Gondolj rám kritika

Kern Úr félrelép

Szerző: Köller Kristóf

Kern András harmadszorra is a kamerák mögé/elé állt, de minek?

Gondolj_ram_moziplakat

A magyar Woody Allen, akinek a hangja nélkül számunkra mit sem jelentene a méltósággal teli óda New Yorkhoz a Manhattan nyitányában, 18 év elteltével úgy érezte, felgyülemlett benne annyi mondanivaló, hogy abból most újra összerakjon egy egész mozifilmet. És ehhez Kern András számára minden adott volt, hiszen a szkript alapját az a Halhatatlan című Vámos Miklós novella szolgáltatta, melynek megírását Joseph Heller (22-es csapdája) tanácsa ihletett meg. Ez a halálról szóló vidám történet lehetett volna egy régi vágású magyar vígjáték, ahol a fanyar kerni humor és a Sztracsatellából megismert öngúny fokozatosan átcsap drámába, ezzel kilépve a tőle elvárt humorosság árnyékából. De a Gondolj rám nem képes kihasználni a műfaji átmenetben rejlő lehetőségeket ugyanis a rendezőn, írón, főszereplőn, Kern Andráson erősen érződik, hogy az elmúlt két évtizedet Csipkerózsika álomban töltötte direktori szempontból és megfeledkezett arról, hogy a filmipar és a közönség igényei erősen megváltoztak, hiszen egy teljes generáció nőtt fel azóta. Így, akár a karaktere, Dr. Borlai, ő maga sem találja a helyét ebben a világban és sajnos csúnyán elbeszél a néző mellett.

Gondolj_ram_1

Pedig az alapfelállás még egészen biztató, akad egy orvos, Borlai, aki többnyire halálos betegekkel közli a borzalmas hírt, de egy napon kollégája közli vele mindezt. Hogy elvesztése ne fájjon a szeretteinek, kieszel egy tervet: ez alatt a pár hónap alatt megutáltatja magát a szeretteivel. Mindezt olajozottan sikerül is véghez vinnie, de arra nem számított, hogy csodák-csodájára felépül…
De mégis mi változott a ’90-es évek óta? Kern filmjét elnézve nem sok, hiszen ezúttal is egy laza, gyakran tapló férfit alakít, mint a Sztracsatellában, aki után csak úgy döglenek a nők még így a 70-hez közelítve is. Újból Eszenyi Enikő a partnere, és mindezt kedvenc operatőre, Ragályi Elemér képi beállításaiban csodálhatjuk meg, miközben a háttérben LGT illetve Presser dalok csendülnek fel. És mindez még akár egy kellemes nosztalgiát is kialakíthatna a nézőjében, hiszen mindennek a fókuszában egy olyan figura áll, akit nem lehet nem szeretni, aki ha csak magát adja – mint előző rendezéseiben -, minden hibát elfed és kimenti az alkotást a közepes magyar filmek sorából. De Kern ezúttal túlságosan is önmagát alakítja, mintha biztonsági játékként abban reménykedne, hogy mindez majd elég lesz a közönségnek, hiszen ezt várják el tőle. Működhetne is, de a vígjátékból hirtelen drámába forduló Gondolj rám ezt az átmenetet nem képes megteremteni. A helyzetkomikumok minden logikát és értelmet mellőzve követik egymást, mintha csak a rendező a Dunában való olvasást hirtelen felindultságból jó ötletnek találta volna, ezért valahova beszúrta két jelenet közé. Ez a következetlenség és darabosság pedig az egész filmet végigkíséri, így maximum csak egy kínos mosolyt képes csalni az arcunkra. A kontraszt nem jön létre az idilli családi élet és a fokozatos lecsúszás között. Nagy kár, mert egy-egy pillanat erejéig sikerül megvalósítani olyan érzelmes és megható momentumokat, melyeket Kerntől eddig csak a színház porondján láthattunk. Mégis hiába az érzelmi vonulat bevezetése a játékidő második felétől, ha az üres, bugyután ható poénok nem képesek felvezetni és elérni, hogy a reménytelenségbe való mély zuhanás kiindulópontja számunkra is tökéletesnek tűnjön.

Gondolj_ram_2

A Gondolj rám beszélhetett volna a halállal való szembenézésről, a megbocsájtásról, az élet fontos és szép dolgairól, de a rossz rendezés miatt gyakran csak egy kínos és érthetetlen történet, amely a meddő fordulataival és a múltban ragadt komédiájával unalomba taszítja önmagát. Mindezzel pedig maga Ragályi Elemér operatőr sem tudott mit kezdeni. Kern András majdnem 20 éves kihagyása a kamerák mögött erősen érezhető, és ahelyett, hogy drámai fronton újított volna a közönsége számára, bizonytalanságában maradt a kaptafánál, amit szerinte elvárnak tőle. Így a harmadik filmjére a címével ellentétben nem szívesen gondolunk majd vissza.

Értékelés: 4/10


Gondolj rám film adatlap


Magyar Filmadatbázis

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ