Gólyák filmkritika

Gólya viszi a fiát

Szerző: Bányász Attila (Miner)

A kisbabát a gólya hozza… legalábbis így volt mindaddig, amíg e szárnyas jószágok át nem nyergeltek egy nagyobb haszonnal kecsegtető üzletágra! Ám minden megváltozik – pontosabban visszazöttyen a régi kerékvágásba -, amikor az önző jómadár és a kétbalkezes árva összefog a magasabb cél érdekében, hogy egy új jövevénnyel teljesebbé tegyék valahol a nagyvilágban egy család életét!

Golyak_poszter

A Gólyák már csak azért is érdekes produktum, mivel a film írója és (társ)rendezője, Nicholas Stoller csupán a legutóbbi két Muppets-film szkriptje kapcsán került kapcsolatba az animációs műfajjal, korábban inkább az altesti vígjátékok zsánerében alkotott előbb Jud Appatow-i (Lepattintva, Felhangolva, Ötéves jegyesség), majd a Seth Rogenes (Rossz szomszédság 1-2) iskola lelkes és gyakorló híveként, valamint Jason Segel nagybecsű alkotótársaként. A Gólyák szkriptje teljes egészében a saját munkája – ez határozottan érződik is rajta! -, az animációs fronton való tapasztalatlanságát pedig egy, a zsáner területén nevet szerző (olyan filmekben működött közre, mint a Toy Story, a Némó nyomában, a Szörny Rt, A hihetetlen család és a Verdák), de rendezőként még nem bizonyított társdirektor, Doug Sweetland bevonásával oldotta föl. A filmben nagy fantáziát látott A Lego-kaland rendezőpárosa, Phil Lord és Christopher Miller, akik a produceri teendőkben működtek közre. A csapat tehát összeállt a Warner Bros. égisze alatt, a Sony vizuális szakembereivel (Sony Pictures Imageworks) megtámogatva, hogy valami egészen újat hozzon létre.
A sztori szerint a gólyák idővel szögre akasztották a gyanús foltokkal tarkított pelenkát, hogy a nagyobb haszon reményében a csomagszállítást válasszák a babapesztrálás helyett. Cégük hatalmas mamutvállalattá nőtte ki magát, amely magában foglalja egész Gólyaszirtet.
Fióka a mélyből küzdötte fel magát a cég legjobb szállítójává, s legfőbb vágya karnyújtásnyira kerül tőle: mivel Vadász, Gólyaszirt teljhatalmú ura egy szinttel feljebb lép a ranglétrán, az ifjú reménység foglalhatná el a megüresedő pozíciót. Rátermettségét most már csupán egyetlen aprósággal kell bizonyítania profithajhász főnöke előtt: ki kell rúgnia Gólyaszirtről a kétbalkezes árva leányt, Tulipánt.

STORKS

Miközben Fióka feje azon fő, hogyan teljesítse a lehető legfájdalommentesebb módon Vadász feltételét, valahol a világban a szülei által elhanyagolt, magányos fiúcska, Nate levelet ír, melynek tárgya egy nindzsa képességekkel megáldott kistestvér… s ezzel olyan kataklizmát indít el, amely a feje tetejére állítja nemcsak a saját és családja, de a légből kapott ex-babaszállítók életét is!
A rendező Stoller meglehetősen messze távolodott az altesti vígjátékok háza tájától, ami nemcsak a szokatlan műfajváltáson, hanem az alkalmazott humor terén is nyomon követhető: a korábbi munkáit átható egyszerűséget fölcserélte a komolyabb asszociációs képességet igénylő poénokra, s meglepő módon mindezt pont a legkisebbeket megcélzó zsáner esetében teszi. Jó-jó, ne legyünk túlontúl szigorúak, elvégre ez egy családi film, de e szárnyas komédiát még bizony a szülőknek is szokniuk kell! Legalábbis a magam részéről ezzel magyaráztam azt a bő fél órás, nézőteret belengő méla csendet, amit egyetlen valamirevaló kuncogás sem tört meg! Pedig hadrendbe állítottak az alkotók számos humorbonbont, melyek minden különösebb reakció nélkül szárnyaszegetten hullnak alá a nézőtér sötétjébe, majd fél órát követően a szülők eszmélnek először, amikor a vászonról saját kínkeservük köszön vissza Tulipán és Fióka szülő-paródiájában. Az első, valóban önfeledt nevetés, kvázi röhögés pedig Fióka üvegvakságára ráhúzott szkeccsnek köszönhető, amely amolyan jégtörőként is szolgál: utána a gyerek- és szülőkacaj már együttes fortissimóba csap át.

STORKS

Odáig azonban el kell jutni, s a kizárólag helyzetkomikummal operáló jelenetek az esetek többségében nem igazán működnek. Az előzetesben telitalálatnak tűnő farkasok csak az első egy-két percben igazán viccesek, de a sokadik nyalakodásuk és transzformációjuk már nem! Sajnos a filmre jellemzőek ezek a túllihegett poénok, amelyeket ahelyett, hogy frappánsan lecsapnának, inkább rétestésztaként elnyújtanak. Ráadásul A kis kedvencek titkos életéhez (kritikánk róla ITT!) hasonlóan a Gólyák sem igazán temeti maga alá poéncunamival a nézőit, hogy a nagy számok törvénye érvényesüljön.
Engem Tulipán lelkesedése ragadott magával, ahogy finoman igazi, sztereotípiáktól hemzsegő nőbe oltották karakterét, de ugyanezt megkapja Fióka is férfi oldalról, smirgliszerűen vonzó, cinikus önzőséggel nyakonöntve. A film során néhány bizarr pillanatig felrémlik a nézőben, hogy az emberlány és a gólyafiú esetleg egymásba szeret, ami meglehetősen abszurd és visszatetsző helyzetet eredményezne, de szerencsére az alkotók megkímélnek bennünket a zoofiliától. A külsőségekben a Rio Nigelét megidéző Güzü Galamb a legfeleslegesebb karakter az animációs filmek történetében, aminek ráadásul a Gólyák egyetlen, szintén nélkülözhető dalbetétjét köszönhetjük. A nyilvánvaló időhúzások okozta kellemetlenséget csak az olyan szenzációs szkeccsek oldják fel az emberben, mint az előzőekben már említett üvegvakság jelenete.

golyak_kritika1

Tulipán és Fióka babamentő kalandjai mellett Nate a családjával való viaskodásának is szemtanúi lehetünk, mintegy a gyereknevelés antitéziseként. Természetesen hellyel-közzel ebben is magunkra ismerhetünk, mivel semmi a világon nem olyan fekete vagy fehér, mint ahogyan azt egy animációs film képes bemutatni.
A játékidő előrehaladtával megszaporodnak a bűbájos karakterek és a jellegtelen, sablonos megoldások, mintha az alkotók a történet végére megpróbálnának némi törékeny egyensúlyt teremteni a családi szórakozás mérlegében, amely bizony jelentős mértékben elbillen a szülők felé. Ezt azzal igyekeznek kompenzálni, hogy a sztorit egyre mélyebben vezetik az érzelgősség vendégmarasztaló és egyben szívet melengető mocsarába. A film a mai animációs trendeknek megfelelő, semmitmondó lezárással ugrik fejest a szentimentalizmus hullámai közé.

STORKS

Ennyire rossz film lenne a Gólyák? Korántsem! Megvannak ugyan a maga, fentebb taglalt (szépség)hibái, és nem igazán hoz semmi újat, de ezeket leszámítva is szórakoztató popcorn mozi, amelynél az animáció és a térélmény is a helyén van, s ha helyenként döcögősen is fordul a történet, kárpótolják a remek (főbb) karakterek és a családdal kapcsolatos mondanivaló. Tulajdonképpen tökéletesen illeszkedik be az idei animációs felhozatalba, nem érve ugyan Szenilla nyomába, de – ha nem is túl szorosan – felzárkózik A kis kedvencek titkos életéhez. A szögről ismét a gólyacsőrbe akasztott foltos pelus pedig minden további nélkül megér egy hétvégi matinét!

Értékelés: 6/10


Gólyák filmadatlap

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ