Batman Superman ellen – Az igazság hajnala kritika

Itt senki sem maradhat jó

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Látványos és impozáns lett az Igazság Ligája előzményfilmje, remek alapötlettel és előítéletektől terhes Batman-nel – vajon Zack Snyder, a “látnoki erejű” rendező miként ugrasztja egymásnak a bőregeret és Kripton fiát?

“Tell me, do you bleed? You will!”

Batman_Superman_ellen_belyeg

Emlékeztek még az Ütközéspont (Changing Lanes, 2002) című filmre, amelyben Ben Affleck és Samuel L. Jackson útjai épp a legrosszabbkor keresztezik egymást? Véletlen és meglehetősen szerencsétlen találkozásuk mindkettőjük életét kisiklatja, s kimondatlan a másikat hibáztatják érte. Ösztönszintre visszalépve csak gyűlik bennük a harag, ami maga mögé utasítja a józan észt, s a két úriember – kivetkőzve önmagából – önpusztító spirálba bonyolódik egymással. Nagyszerű társadalomkritika, tanmese a vadkapitalizmusról!
A 2002-es Ütközéspontig hungarikumként éltem meg a rendszerváltás óta a környezetemben bekövetkező elmagányosodási folyamatot. Panelproliként szocializálódva a 80-as években a lakótelep szűken vett mikrokozmosza virágként bontogatta szirmait körülöttem: a családok összejártak, az édesapák a téren tengóztak, amikor épp nem a Wartburg vagy a Skoda – a család kicsi kincse! – motorháztetője alatt LEGO-zva szedték darabokra a motorblokkokat, hófehér kőművesdekoltázst villantva a vasárnapi húslevesillatot árasztó konyhaablakokban fecskeként csivitelő asszonyok felé. Aztán valami elkezdődött ’89-ben – gyerekfejjel nehéz volt ezt felfogni -, és a ’90-es évek közepére a lakótelep… elcsendesült. Mindenki a saját ügyes-bajos dolgával kezdett törődni, az emberek bezárkóztak, nem jártak többé össze, maximum a lépcsőházban morogtak egymásnak elharapott köszönéseket, később már azt sem, az újonnan odaköltözőkkel – hiába közvetlen szomszédról lévén szó – már nem is ismerték egymást.

Batman V. Superman: Dawn Of Justice

Az Ütközéspontot látva vált világossá, hogy ez az elidegenedés nem a magyar virtus része, hanem pszichológiai jelenség, talán nem is kötődik társadalmi-gazdasági rendszerhez, inkább nagyon is bennünk gyökeredző, ösztönszintű válaszreakció valami minket érő ingerre. Mindegy is, nem célom hosszas pszihológiai vagy gazdaságpolitikai fejtegetésekbe bocsátkozni, mindössze a DC Comics és a Warner Bros új közös üdvöskéje, az új Batman-film?/Superman-film? kapcsán merültek föl bennem ezek a gondolatok, annál is inkább, mivel nagyon úgy tűnik, hogy valójában egy megalomán Ütközéspont-remake-kel van dolgunk, denevérbőrbe és kriptonitba csomagolva. A feleslegesnek tűnő retró-visszapillantással nem egy – reméljük! – már letűnt kor visszasírása volt a célom, hanem a film főhősei közt fennálló konfliktus valódiságára kívántam rávilágítani vele, s egy kicsit közelebb hozni hozzánk. Mert könnyű azt mondani, hogy az emberek miért nem beszélik meg a problémáikat, de akárhová nézünk jelenleg, nem ez történik. Mert időnként a bennünk élő ösztönlény veszi át az irányítást.

Batman V. Superman: Dawn Of Justice

A film főcíme – akárcsak jónéhány egyéb ismérve is – azt sugallja: egy Batman-film van kibontakozóban a szemünk előtt, s valahogy a produkció nagyobb részében is hangsúlyosabban van jelen a denevérsrác – a film tetőpontja előtt közvetlenül fordul csak a kocka! Az Álomháborút idéző főcím alatt végig azon járt az agyam, miközben az immár Snyder kézjegyévé váló belassításokkal a Wayne-szülők meggyilkolását bámultam premier plánban a vásznon, hogy a hátam közepére sem kívánok – különösen a Gotham televíziós sorozat után – egy Batman-reboot-ot: képtelen lennék ismét végigküzdeni magamat Bruce Wayne hányatott kékvérű gyerekkorán és denevérré eszmélésén. Szerencsére a film nyitánya ugrik az időben, s megidézi Az Acélember látványosra – és anno meglehetősen súlytalanra – sikeredett fináléját, ezúttal azonban a kisember szemszögéből. A nézőpontváltás ötlete szenzációs, a látvány magával ragadó, a magába roskadó felhőkarcoló füstködén át nyomokban felsejlik 9/11 árnyéka, a többi kisember között elvesző, tehetetlen Bruce Wayne lelkében pedig felizzik a harag első szikrája Superman iránt. (A filmhez nem szükséges újranézni Az Acélembert, de aki nem látta még, az jobb, ha a Batman Superman ellen előtt bepótolja.)

Batman V. Superman: Dawn Of Justice

Superman semmi mást nem akar, csak segíteni, ahol tud. Persze mindig elsőbbséget élvez nála Lois Lane, aki oknyomozó újságíróként vonzza a bajt, mint vasorrú bába a mágnesport. Clark Kentként, a Daily Planet újságírójaként tollal a kézben elszánt harcot folytat az árnyékok közt megbúvó, olykor a törvényesség határain átlépő Batman ellen, aki szerinte félelmet csepegtet az átlagpolgárok szívébe is. Superman erkölcsi mérlege egyszerűen működik: minden fekete vagy fehér. Középút nincs.
Az emberek félnek. Még ki sem heverték a sokkot, hogy értelmes lényként nincsenek egyedül a világegyetemben, s erre ez az idegen humanoid faj, amelynek egy képviselője eddig köztük bujkált, feldúlta világukat. Superman-re a nagy többség mégis felnéz, hisz – a mellkasán viselt szimbólumhoz híven – a reményt testesíti meg számukra. A döntéshozók azonban másképp látják ezt, s Supermant megidézik egy szenátusi meghallgatásra Metropolis feldúlása és egy túszmentő akció “járulékos veszteségei” miatt.
Senki sem veszi észre, hogy valaki a háttérből mozgatja a szálakat: berendezi a színpadot, majd kényelmesen hátradőlve várja az évszázad összecsapását. A tarsolyában azonban lapul egy B terv is. Mert hát ugye senki sem “tudhassa”!

Batman V. Superman: Dawn Of Justice

Hangulatfestésből Zack Snyder ötösre vizsgázik: sötét, rendkívül komor a film, a rendező jól kezeli a feszültséget, olyan klasszikus thriller elemeket is bevet, mint az “amit-nem-látunk-az-még-félelmetesebb”-módszere (lásd: mikor Batman bélyegeket sütöget). A hangulatot nagyszerűen megalapozza a kiégett, keserű és reményét vesztett Bruce Wayne, alias Batman karaktere, akit az előzetes várakozásokkal ellentétben remekül személyesít meg Ben Affleck: nem Michael Keaton-, és még csak nem is Christian Bale-klón, sikerül hozzáadnia a figurához, bár azt aláírom, hogy sokkal jobb a playboy Bruce Wayne, mint az álarcos Denevérember szerepében. Hozzá képest Henry Cavill Superman-e halovány, mintha valahol másutt, egy távoli Galaxisban járna lelkiekben. Nagyon jól el lehetett volna mélyíteni a karakterét azzal, hogy a Metropolis elleni támadás során elhunyt ártatlanok vérét képtelen magáról lemosni, de ez kihagyott ziccer marad.
Jesse Eisenberg Lex Luthora a film indításakor nagyon tetszetős, őrülten laza, végtelenül harsány és lehengerlően sziporkázó, később ebből azonban csak az őrültsége marad meg, amelyet a színész jó adag ripacssággal igyekszik érzékeltetni. “Túltolja” a figurát, ahogy Zack Snyder Bruce Wayne álomjeleneteit, amelyek – van egy olyan érzésem – valójában látomások, de nem tud vagy nem akar velük mit kezdeni a rendező.

temp-03714.dng

Gal Gadot Wonder Woman-je érdekes karakter, de talán csak annyira, amennyire rejtélyes. Bizonyos szempontból civilben Celina Kyle-ra emlékeztet. A filmben a két főhőstől végül majdnem ellopja a show-t – ezáltal jelen produkció nemcsak az Igazság Ligája, de a 2017 nyarán bemutatkozó Wonder Woman szólófilm megalapozásaként is szolgál. A Batman Superman ellen legjobb karaktere Alfréd, a komornyik, akit Jeremy Irons kelt zseniálisan életre: az eredeti figura kimért modorát cinizmusra cserélik, ami baromi jól áll neki – kár, hogy oly kevés vászonidővel bír.
A film sztorija több szálon fut: míg Superman menti a menthetőt, addig Batman egy bizonyos Fehér Portugál után kajtat (ne felejtsük el, hogy az első Batman-történetek detektív sztorik voltak), Lex Luthor pedig folyamatosan ármánykodik. Van még egy politikai vonulat is, Finch szenátorasszonyé Holly Hunter alakításában, aki Superman számonkérése mellett lobbizik, ugyanakkor az ellene való fegyverkezés ellen teszi le a voksát. Ellentmondó személyiség? Talán, kár, hogy a filmből ez nem igazán derül ki. A szenátorasszony karakterével együtt ezt a történet szálat is jobban kidolgozhatták volna, mert mire igazán beindulna… hát, fogalmazzunk úgy, hogy füstbe megy!

sam_r7_v11d3_151015_24mj_g_r709f.613914.tif

A film sztorivezetése az erős kezdés után egyenetlenné válik. Ami tetszik benne, hogy – szemben Az Acélemberrel – nagyobbrészt két lábbal a földön áll, realista megközelítéssel bír, s ezáltal hitelesnek érzi a néző. A film felétől azonban megjelennek az első repedések az ok-okozati viszonyrendszerben, sűrűsödnek a logikai hibák, a főhőseink motivációi semmissé lesznek, például Batman azon elvei ellen vét, amelyek mellett addig körömszakadtáig harcolt – magyarán arcon köpi saját magát! Nem tudom, mennyire tudatos alkotói elképzelés ez, de komoly hibának bizonyul. A film második felétől az egyetlen értékelhető vonás az, hogy a két szuperhős kivetkőzik önmagából, saját erkölcsi normáikat lesöprik az asztalról – hasonló koncepció látható Christopher Nolan Sötét Lovagjában is, amikor Joker Batmant kompromittálja, ami sikerül is neki, de nem képes a Denevér elvrendszerét megtörni, erkölcsi szabályait visszájára fordítani. Az új produkcióban ez minden további nélkül összejön.
A film tetőpontján aztán elszabadulnak az indulatok, ahogy – sajnos – elszabadul a producerek láncairól Snyder maga is, és olyan öncélúan megalomán CGI-orgiát rittyent a vászonra, amitől Michael Bay a gyönyörűségtől könnybe lábadt szemmel jattolna le vele. A látvány azonban nem állkoppanásra, hanem csak mosolygásra készteti a nézőt, s Álomháborús mellékízt hagy a szájában. A film lezárása ezzel szemben mégis emel a nívón, a DC és a Warner meglépi a látszólag megléphetetlent, s ezért jár a kalapemelés.

sam_r3_v11c6_151015_15mj_g_r709f.278306.tif

Bár a Batman Superman ellen több sebből vérzik, mint a két főhőse együttvéve, én nem írnám le: tetszik az alapkoncepció, jó a hangulati megközelítés, s ugyan ráférne egy kellően motivált, karizmatikus antagonista, nem beszélve a képregény adaptációhoz mérten szegényes számú akciószekvenciáról, popcorn mozinak – különösen a súlytalan Acélember után – megfelel, még ha közelébe sem ér Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiájának. Maradjon az csak meg etalonnak! Itt senki sem maradhat jó, s ez nem csak – sajnos – erkölcsi értelemben jó szlogen a filmmel kapcsolatban – a folytatás készülhetne új stábbal, a cserébe beleértve az írókat és a rendezőt is, bár erre kicsi az esély: az Igazság hajnalát két részletben követi az Igazság Ligájának árnyékokat messze űző fénye, ahol ismét Snyder lesz a Fényhozó… csak “látnoki erejű” vizualitásától ments meg Uram minket!

Értékelés: 7/10


Batman Superman ellen – Az igazság hajnala film adatlap


Magyar Filmadatbázis

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tegnap néztük meg moziba! Hát többet vártam a filmtől nem lett valami jó sajnos viszont az utolsó fél-háromnegyed óra látványban szuper volt addig 1.5-2 óra unalom(semmi nem történik csak duma és ennyi) ! Ezzel a filmel nem lett előrébb a DC mint a Marvel sőt ha az Amerika kapitány 3. jobban teljesít (amire nagyon nagy az esély) még jobban eltávolodnak a konkurenciátol!

  2. Bocs Bányász Attila, de pocsék a kritikád.
    A filmről csak nagy sokára kezdesz írni, ellenben a felvezetésed, csak neked tetszően retro-Magyarország-szerűen felesleges és Luthorosan ripacs. A filmről túl sokat árulsz el, talán mert nem bízol abban, hogy plusz információk nélkül is értékeset tudsz írni. Ebben viszont végre igazad van.
    Kár, hogy téged küldtek a sajtóvetítésre.

    Írnod kéne egy könyvet és kiadatni, csak, hogy megtapasztald: Nem veszi meg senki.

    Szép napot.

  3. Robert:
    a látvány nem minden, a mondanivaló, és a színészi játék sokkal fontosabb, mégha efféle fantasy filmről is beszélünk. Ezeket kell értékelni, én imádtam minden percét, eszméletlen jók a párbeszédek, a tönténet, a színészek, minden.

  4. Nos..két szóban..totális unalom…életem első “Batman” filmje, amit csak másodszorra sikerült végignézni. Az első alkalommal elaludtam rajta—szégyen, hogy kétszer. Nekem ez kevés volt. És ugye megmondtam előre, hogy nem fogja megütni, a Nolan féle triológiát, de még a Kezdődiket sem..

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ