Az ember kutyának való – Dínó tesó kritika

2
2486

Dínó tesó kritika

Az ember kutyának való

Szerző: Köller Kristóf

A Pixar nagy örömünkre ebben az évben rendhagyó módon két animációs filmmel is megörvendeztetett minket, de sajnos a Dínó tesó csak vizualitásában képes lenyűgözni a nézőt. A nagy visszatérés után a gyerekek és felnőttek számára egyaránt felejthető mesét kreált John Lasseter csapata.

Dino_teso_belyeg

A Toy Story 3. részét követően a Pixar animációs műhelye úgy tűnt, megfáradt. A merészség és az érzelemgazdagság stílusjegyei megkopni látszottak az olyan mesékkel, mint a Verdák 2 vagy a Szörny Egyetem. Ebben az évben azonban az “asztali lámpa” mintha újból túlragyogná vetélytársait: az Agymanók az eddigi legösszetettebb és legkomolyabb alkotásukká vált (kritikánk róla itt!). Egyetlen hibájának csak azt lehetne felróni, hogy inkább szól a felnőtt közönségnek, mint a gyermekeknek, így a sokak által évek óta áhított közös családi élmény, melyben mindenki jól szórakozik, és amely védjegyévé vált a stúdiónak, elmarad. A Dínó tesóban ezúttal megvan a nagyszerű alapkoncepció és a kellően mély érzelmek lenyomata is, mégsem sikerül kreatívan kihasználni ezeket, így kissé keserű szájízzel hagyjuk majd el a mozitermet. De ez nem is csoda annak fényében, hogy Peter Sohn rendezése mostoha körülmények között született meg. A projektnek 2009-ben kezdtek neki, majd rendezők jöttek, mentek, a bemutató dátumát pedig folyamatosan csúsztatták. Persze a Pixar esetében ez még nem számít hatalmas problémának, hiszen a Brad Bird rendezte L’ecsó hasonló körülmények között aratott végül hatalmas diadalt. És bár a Dínó tesó vizualitásában páratlan darab, elbeszélésében szögegyenes, amely a felnőttek számára túlságosan gyermeki, míg a kisebb korosztálynak túlságosan felnőtt, néhol horrorisztikus elemekkel ijesztgetve őket.

Dino_teso_kritika_2

Az ígéretes felütés szerint évmilliókkal ezelőtt a Földet elkerülte az a bizonyos meteor. Így a dinoszauruszok fejlődésnek indultak, és mezőgazdaságba, illetve csordák terelésébe kezdtek. Arlo, a kis apatoszaurusz mégsem találja a helyét, minden apró kis rezzenéstől a szívbaj kerülgeti, és bár apja igyekszik mindent megtanítani neki, nem sok hasznát veszi a ház körül. Egy szörnyű balesetet követően Arlo elkeveredik a biztonságot jelentő otthonától, így egy hatalmas kaland közepette újdonsült társával, az agresszív és bátor rágcsálóval, egy emberkölyökkel, Pöttyel igyekszik hazajutni. De az igazi utazás a lelkükben megy végbe és egymáson keresztül kezdik megismerni önmagukat.
A félelmeink legyőzése, a szerettünk elvesztése, a felnőtté válás rögös útja ismét terítékre kerül a Dínó tesóban, csak hogy míg ezek az érzelmek az Agymanókban elég mélységet és összetettséget kaptak, addig itt ez elmarad. A road movie gyerek-kutya kettőse legnagyobb hibája, hogy a zseniális alapötlet, amire építkeznének a készítők, kihasználatlan marad. Ettől egyrészt végig hiányérzetünk lesz és várjuk a csodát, ami viszont nem fog bekövetkezni, másfelől a lecsupaszított és lineáris cselekményvezetés miatt előre tudjuk, mire számítsunk.

Dino_teso_kritika_1

Az emóciók szokásos elmesélése csalódáskeltő egy ilyen lenyűgözően részletgazdag világban. Merthogy ha döcögve is halad a fiatal barátok kalandja, legalább egy eddig még nem látott minőségű vizuális térben történik mindez. A Pixarra jellemző rendkívüliség ugyanis ezúttal ebben érhető tetten. Ennyire valóságos és kidolgozott animációval még garantáltan nem találkoztunk, amely gyakran megtéveszti a nézőt, és egy természetfilm benyomását kelti. A szemkápráztató tájak és a mesterien beállított jelenetek kicsit sem giccsesek, sőt a vadonban rejlő pompázatos szépség csak valóságosabbá teszi a látottakat. Mégis ezen kívül nem sok mindennel kecsegtet a gyerekek számára sem. A vérszegény humor maximum egy kisebb mosolyt csal majd az arcunkra, de a gyakran viccesnek szánt szegmensek olyannyira komor és sötét karakterekkel vannak megtűzdelve, hogy a 6 év alatti korosztályra a szívbajt hozhatja… már ha egyáltalán képesek odafigyelni a filmre, mivel a narratíva borzalmasan töredezett, sokszor leül a történet: az első 30 perc konkrétan Arlo mindennapjaival foglalkozik a farmon, és mire belevágnánk a nagy kalandba, a felszínes érzelmek vászonra festése kerül előtérbe. Így kapunk egy világot, amely tele van érdekességekkel, de mindezt eltakarják előlünk a készítők, ez pedig nagyon bosszantó egy idő után. A Pixar azért érti a dolgát, így ha a végkifejlet sok újdonságot nem is tartogat majd számunkra, az elcsépelt hőseit legalább annyira megszeretteti velünk, hogy ezúttal is elmorzsoljunk utazásunk végén néhány könnycseppet, akármennyire is naiv a végkicsengés.

Dino_teso_kritika_3

Összességében a Dínó tesó vizuálisan egy eddig még nem látott animációs road-movie élményét kínálja, de érzelmi síkon és narratívájában csak egy szokványos mese, amely a középszer mezsgyéjére süllyed. Ha mindezt nem a Pixar asztali lámpája világítaná meg, akkor valószínűleg kimagasló alkotásként kezelnénk, de mivel a stúdió nemcsak a konkurenciának helyezte magasra a mércét korábbi meséivel, hanem saját magának is, így csúnyán beletörik a bicskája. Élményben és megvalósításban jóval az Agymanók érzelmi mélysége alatt foglal helyet, ugyanakkor a gyermekekre fókuszáló narratívának köszönhetően egy régimódi Disney stílusú tanulsággal képes szolgálni számukra.

Értékelés: 7/10


Dínó tesó film adatlap


Magyar Filmadatbázis film adatlap

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Pár munkatársamnak a dinó tesók tetszett jobban. Lehet nekik pont ez a kisebb szintű érzelmi mélység dukált, s az agymanók meg már túlzottnak érezték, s azért nem tetszett az annyira nekik. Ezt csak érdekességként említettem meg.
    A 3d-ről nem beszéltél. Nem láttad 3D-ben vagy csak kimaradt? Arra azért kiváncsi lennék, hogy mennyire lehet értelme egy animációs filmnél a 3D :)

    • Szia!

      Igazuk lehet a munkatársaidnak, bár az Agymanók túlzott mélységei szerintem is túlzott volt egy gyerekeket megcélzó animációtól. :) A 3D-ről azért nem írtam, mert többnyire fölösleges és nem ad hozzá a film értékéhez, sőt észre sem veszi az ember, mint ahogy az Agymanók esetében sem volt értelme a 3D-nek. Ezeket már többször leírtam anno, így gondoltam most kihagyom :D A Dínó tesóval nem csak a felszínesebb érzelmek okozták a gondot, hanem a remek ötlet kihasználatlansága is, sajnos végig olyan érzése van az embernek, mintha csak félig adtak volna bele mindent a készítők, és bár lehet hogy az Agymanók helyezte magasra a mércét, mégis sokkal többre számítottam tőle. De ha mondjuk ez nem a Pixar keze alól került volna ki, akkor most biztosan egy kellemes csalódásként emlékeznék vissza rá :)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ