Mikor a bálna visszabök – A tenger szívében kritika

3
3696

A tenger szívében kritika

Mikor a bálna visszabök

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Thor és Abraham Lincoln rivalizálásának végére a Nagy Fehér Bálna tesz pontot a tenger szívében. Az Oscar díjas rendező, Ron Howard elénk tárja a Moby Dick eredettörténetét.

A_tenger_sziveben_kiemelt

Csűrhetjük-csavarhatjuk a dolgot, a tény tény marad: Ron Howard egy Moby Dick-filmet rendezett! Ám nem a méretes ámbráscetet állítja filmje középpontjába, hanem az Essex bálnavadász-hajó legénységének, közülük is Owen Chase (alias Thor alias Chris Hemsworth) első tisztnek a sorsát, mindezt egy narratív elbeszélés keretébe ágyazva. A történet Nathaniel Philbrick könyve alapján lett vászonra adaptálva Charles Leavitt forgatókönyvíró jóvoltából, akinek korábbi munkái közt szerepel a K-PAX – A belső bolygó, Véres gyémánt vagy a jövőre mozikba kerülő Warcraft-film.
A feltörekvő Herman Melville író épp egy Tom Nickerson nevű, hajdan jobb napokat látott ex-tengerészhez, a szerencsétlenül járt Essex bálnavadász-hajó utolsó életben maradt túlélőjéhez igyekszik, hogy összes vagyonát felkínálja a még soha senkinek el nem mondott történetéért cserébe. Pénzéhes matróz helyett azonban egy morózus, megtört lélekhez lesz szerencséje, aki egy egész éjszakán át gyónja meg neki élete legfelkavaróbb élményét.
A film itt két idősíkra ágazik, de aki azt gondolja, hogy a “jelen” pusztán keretként szolgál, az kellemesen csalódni fog. Az idősebb Tom Nickersont a kitűnő színész, Brendan Gleeson kelti életre, s a rendező egyik nagy húzása, hogy a “jelenben” is tartogat néhány drámai pillanatot a néző számára. Gleeson partnerei Ben Whishaw a Moby Dick írójának, Melville-nek a megformálásában, és a Trónok harca tévésorozat egyik sztárja, a Starkok “anyafarkasa”, Michelle Fairley Nickerson nejeként. Mindhárom színész kitesz magáért, s Nickerson-Gleeson elbeszélése alatt feltoluló érzelmeket nagyszerűen kezelik le.

A valódi történések a múltban peregnek, melyek Nickerson elbeszélése nyomán kelnek életre a vásznon. A sztori középpontjában egy Owen Chase nevű, tapasztalt matróz áll, aki egészen az első tiszti pozícióba küzdötte fel magát a szamárlétrán, s most érdemei elismeréseképp a kapitányi kinevezésére vár. Ám Nantucket szigetén a bálnavadászok külön kasztot alkotnak, ahol a tradíciók számítanak, s kívülállóként bekerülni csaknem lehetetlen, főleg egy Chase-féle jöttmentnek, legyen bármily kiemelkedő hajósként, s legyen bármily halálos kezében a szigony. Így az új bálnavadász-hajó, az Essex kapitányi székét sem neki szánják, hanem a zöldfülű, ám nagymúltú családból származó George Pollard-nak, aki első útján az első tiszt tapasztalatára kénytelen támaszkodni. A kapitány szerepében Benjamin Walkert láthatjuk, aki anno vámpírokat aprító Abraham Lincolnként vagdalkozta be magát a köztudatba. Walkernek jól áll Pollard figurája, ám inkább csak az események tükrében, semmint a színész játékából következtethetünk Pollard valódi jellemére. Ennél jóval erősebben, határozottabban megformált Hemsworth Owen Chase-e – vászonidő ide vagy oda -, a két férfi közt feszülő érdekellentét, amely a kapitány részéről át-átcsap a legénység és a hajó épségét veszélyeztető kicsinyes rivalizálásba, már meglehetősen közhelyszerű, akárcsak az első kalandok, amelybe hőseink sodródnak. Az Essex valamennyi figurájára ráhúzható egy-egy klasszikus sablon karakter: a becsvágyó, ám pozitív főhős, a bizonyítani vágyó, kicsinyes kapitány, az iszákos másodtiszt, a szintén zöldfülű matróz és így tovább. A film felvezetése tobzódik a klisékben, de mit várunk egy olyan történettől, amely minden tengeri kalandfilm őse?

HOTS-201311169D3A5340-Edit.dng

A játékidő jó egyharmada letelik, mire feltűnik a Nagy Fehér Bálna, de addig sem unatkozunk: Howard bemutatja nekünk, milyen egy bálnavadászat, ahogy törékeny lélekvesztőkben üldözőbe veszik, kifárasztják, majd legyilkolják ezeket a behemót állatokat. A veszélyes kalandot követően hogyan dolgozzák fel a tetemet, s hogyan nyerik ki az értékes bálnaolajat, amelyet abban az időben Európában és Amerikában világításra használtak.
A Nagy Fehér feltűnése olyan, mintha maga Poszeidón okádta volna a bálnavadászokra a természet ellen elkövetett vétkeikért bosszúszomjas haragját. A film legizgalmasabb és egyben leglátványosabb jelenetei – nem véletlenül – a fehér bálnához köthetők, melyek igazán jól koreografált akciószcénák, látszik rajtuk, hogy a rendező apait-anyait beleadott, csak egy baj van velük: a számuk kevés. A bálna tombolásáig tart a sodró lendületű kalandfilm, majd mintha hirtelen műfajt váltana a film: átlép a Számkivetettet idéző túlélődrámába. Hőseink egy szigetre sodródnak, de mintha csak azért, hogy az addigra teljesen funkcióját vesztett és háttérbe szorult Cillian Murphy matrózfigurája is megkapja a maga drámai nagyjelenetét.

A_tenger_sziveben_kritika_3

Majd következik a lassú haldoklás folyamata, amelyet a színészek koplalással (lásd: Hemsworth Christian Bale-t idéző fogyása!), sminkkel és némi CGI rásegítéssel tettek még élethűbbé. Az éh-, és szomjhalál küszöbén álló ember sutba dob minden erkölcsi megfontolást, működésbe lépnek a legalapvetőbb állati ösztönök, s egyetlen cél lebeg előtte: a túlélés. Vajon számonkérhető-e ilyen helyzetben a társadalmi normák levetkezése? S még ha a társadalom elnéző is, hogyan képes ez után az ember tükörbe nézni? Fontos kérdések ezek, melyekkel a film hősei is szembesülnek, komoly érzelmi többletet adnak hozzá a produkcióhoz, s tulajdonképpen ez a pozitív értelemben vett érzelmesség – s nem holmi grandiózus látványvilágú lezárás! – nyújt igazi katarzist a nézőnek.
Ha már a látvány szóba került, A tenger szívében ezen a téren korrekt iparosmunka, bár a film elején, Chase otthonát bemutató képsoroknál a zöld vászonra vetített háttér szemet bántóan stúdiószerűnek hat, a későbbiekben azonban változik a helyzet: Howard lehetőleg minél több díszletet és valódi helyszínt, és minél kevesebb vizuális effektet akart, így az Essex pontos mását is megépítették, s a nyílt vízi jeleneteket a Kanári-szigeteknél valóban a víz színén vették fel. Ez meg is látszik a filmen, a hajós jelenetek valósnak, hitelesnek tűnnek, a Gettómilliomosért Oscar díjat nyert Anthony Dod Mantle operatőr pedig kiváló munkát végzett a kamera mögött, számtalan izgalmas beállítást alkalmazott (például az árbocon akrobatázó Hemsworth-öt felülről fényképezve), a szuper plánokról nem is beszélve, melyeket állítólag a hajón titokban elhelyezett kamerákkal készített, ezekről a színészek sem tudtak.

A_tenger_sziveben_kritika_2

A bálna teljes egészében számítógéppel animált, de ez egyáltalán nem látszik rajta, hatalmas, tiszteletet parancsoló jószág lett, melynek mozgása, viselkedése lemodellezéséhez bálnaszakértők egész csapatát kérték fel. A 3D, bár a vízfelszín különösen kedvez a térélménynek, ezúttal kevésbé számottevő, mivel már szinte élvezhetetlenül sötét a kép – inkább javasolt a hagyományos vetítés normál fényerővel.
A filmben feltűnik még a leendő Pókemberünk Tom Holland és a Fear of the Walking Dead tévésorozat a média által Johnny Depphez hasonlított sztárja, Frank Dillane, de mindketten oly haloványak, hogy inkább csak személyük, mint alakításuk révén említésre méltóak.
Ron Howard egy kalandfilmnek álcázott túlélődrámát tett le az asztalra, amely csak részleteiben kiemelkedő, globálisan inkább a korrekt jelző illik rá. Középpontjában nem a mélyből előtornyosuló Moby Dick, hanem a szó szerint elszálkásodott Thor áll, akinek kijár minden tisztelet a szerep iránti elkötelezettségéért és lelkesedéséért.
Nap mint nap vétünk a természet ellen, s félő, hogy ennek hamarosan meg is kell fizetnünk az árát, mivel a minket körbevevő világ mindig az egyensúlyra törekszik. Talán a horizonton túl már készülődik az emberiség gigantikus nagy fehér bálnája, hogy benyújtsa a számlát.

Értékelés: 7/10


A tenger szívében film adatlap


Magyar Filmadatbázis film adatlap

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sajnálom, hogy tényleg nem Moby dick állt a középpontban. Nem hagyta a film, hogy elöntse a félelem a nézőt, és mint egyfajta igazságosztó, akit a természet küldött elvégezze bosszúját az eszetlen mészárlások miatt. Így ink olyan lett a mű mint a PI élete és Thomas Mayne A tenger foglyainak keveréke.

  2. Érdemes megnézni, már csak a látvány miatt is. Az időt azomban kár volt szerintem megkavarni csak azért hogy Tom Nickerson öregen, utolsó túlélőként mesélhesse el a történetet. Kicsit hatásvadász a dolog. Gondolok itt arra a tényre hogy 1850-ben Nickerson még csak 44 éves volt és rajta kívül még életben volt több túlélő. Köztük maga a kapitány és Chase is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ