trailer kategória archívuma
trailer »
A Summit Entertainment nyilvánosságra hozta az első előzetest az Orson Scott Card díjnyertes regénye alapján készülő Végjáték /Ender’s Game/ sci-fi-hez, amely Asa Butterfield, Hailee Steinfeld, Ben Kingsley, Viola Davis, Abigail Breslin és Harrison Ford főszereplésével 2013. november 1-jén fog a mozikba kerülni. A rendező Gavin Hood.
Tartalom: A közeli jövőben egy magukat Formics-nak nevező idegen faj megtámadta a Földet, és a legendás Mazer Rackham, a nemzetközi flotta parancsnokának (Ben Kingsley) hősiessége nélkül valószínűleg minden elveszett volna.
trailer »
A magyar címe még továbbra sincs meg, de a bemutatót már lefixálta a stúdió: 2013. augusztus 29-én, egy hónappal az USA bemutatót követően kerül a hazai mozikba a White House Down, amiben az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Channing Tatum lesz az egyszemélyes hadsereg, amely megmenti a Fehér házban túszul ejtett emberek – köztük saját kisfia -, valamint az egyesült államok elnökének (Jamie Fox) az életét…
trailer »
2013. július 18-án érkezik a hazai mozikba a R.I.P.D. – Szellemzsaruk, amihez a hazai forgalmazó elkészítette az első feliratos előzetest is (A mozikba elvileg szinkronosan fog kerülni).
A film készítői nem titkolják túlzottan, hogy a Men in Black – Sötét zsaruk sorozat receptjével operálnak, reméljük azért sikerül nekik valami újat is csempészni a jól megszokott dörzsölt öreg zsaru-találékony újonc zsaru szituációba…
trailer »
Már csupán másfél hónapot kell várni, hogy a mozikba kerüljön a DC Comics legismertebb és legerősebb szuperhőse – A stúdió és Zack Snyder rendező egyaránt óriási reményeket táplál Az acélember irányában, és az eddigi látott anyagok alapján nem is fognak csalódást okozni a műfaj rajongóinak. Az utolsó előzetes magyar szinkronos változatát látjátok.
Hivatalos szinopszis: Amerika és a világ legismertebb, legnépszerűbb és legerősebb szuperhőse, a különleges történetű Superman visszatér a mozikba – és ezúttal minden idők legerősebb csapata segíti a fantasztikus kalandok megelevenedését…
trailer »
A Tűzgyűrű WonderCon előzetesének sikerét követően a Farkas múlt hónapban, a Las Vegas-i CinemaCon-on levetített trailere is előkerült – a nem túl hosszú, de akcióban bővelkedő videó több új jelenettel is szolgál, többek között elsőként vehetjük szemügyre Farkas és fő ellenfele, az Ezüst szamuráj összecsapását (A képet a cikk elején is megtaláljátok)
trailer »
Márciusban, kifejezetten a WonderCon 2013 közönsége számára készült az alábbi Tűzgyűrű előzetes, ám Guillermo del Toro úgy döntött, a teljes közönség számára elérhetővé teszi.
A két és fél perces, eddig nem látott képkockákat is tartalmazó anyagból kiderül, hogy az egyedülálló látványvilág mögött egy klasszikus tündöklés bukás, majd újra felemelkedés sztori áll, középpontjában Charlie Hunnam-mel, és a poszteren is látható “Gipsy Danger” nevű (Kíváncsi leszek rá, hogyan fordítják. szerk) Jaeger-rel.
trailer »
Kevesebb, mint egy hónap van hátra a premierig, és az Universal Pictures elkészítette a harmadik és egyben végső trailert is a Halálos iramban 6-hoz. Bár az előző részből kiindulva a bevételek várhatóan most is a csillagos égben lesznek, a stúdió a MovieTickets.com-mal és a Fandargo oldallal közösen még egy további jegyelővételi akciót is beindított, hogy minél előkelőbb helyen végezzen a film az év végi összesítésben.
trailer »
Újabb előzetes jött ki a júniusban mozikba kerülő Szörny Egyetem, amelyből megtudhatjuk, hogyan töltötték diákéveiket kedvenceink, és hogyan váltak a kezdeti rivalizálást követően elválaszthatatlan jó barátok.
Tartalom: Mike Wazowski és James P. Sullivan a Szörny Egyetemen már az első pillanattól fogva ki nem állhatták egymást, hiszen nem is különbözhettek volna jobban mind külsejük, mind pedig jellemük alapján.
trailer »
A második előzetes is megérkezett a Sofia Coppola rendezésében készült The Bling Ring-hez, ami ha minden igaz, a Lopom a sztárom magyar címet kapta – hogy ez mennyire jó vagy rossz, lehet rajta vitatkozni, de azt hiszem, mindannyian találkoztunk már ennél rosszabbakkal is. USA bemutató 2013. június 14., a magyar még nem ismert.
trailer »
Úgy hírlik, Logan (Hugh Jackman), hacsak ideiglenesen is, de elveszíti fantasztikus regenerációs képességét Japánban, így a szamurájok elleni ívott harcai során eddigi csatáival ellentétben nem árt majd odafigyelnie saját testi épségére is – persze végül minden visszatér a rendes kerékvágásba és ismét gyógyulni fognak a sebei. Korábban már kiderült, hogy a távol-keleti nézők kedvéért új vágást csinálnak a Farkas filmhez…
trailer »
Bár alapvetően a távol-keleti piacra készült a Man of Tai Chi film, Keanu Reeves neve miatt (ez az első rendezése, valamint szerepet vállalt a filmben is) komoly érdeklődésre tehet szert az európai, illetve az amerikai piacon is. Ráadásul komoly sikert aratott A rajtaütés főszereplője, Iko Uwais is komoly szerepet játszik a filmben, ami további embereket vonzhat a mozikba.
trailer »
Nicolas Winding Refn és Ryan Gosling újabb közös filmje a Cannes filmfesztiválra tart, és ennek örömére két új előzetest is napvilágot látott hozzá. Az Only God Forgives-ben a nem túl bőbeszédű színész egy törvény elől bujkáló Thai-box-os Juliant alakítja, akinek klubja drogügyletek fedőhelyeként szolgál. Bár az alvilágban tisztelik a nevét, legbelül üresnek érzi magát. Amikor Julian testvére megöl egy prostituáltat, a rendőrség egy visszavonult rendőrt, Chang-et bízza meg az eset felderítésével…







